Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi ki tölt be...

Jehova Tanúi ki tölt be fontosabb szerepet az életetekben, Jehova földi Szervezete (mint ahogyan ti nevezitek), vagy pedig Jézus?

Figyelt kérdés

Ezt csak azért kérdezem mert nem olyan rég egy beszélgetés során egy Tanú kijavított amikor a szervezetet vallásnak neveztem. Azt mondta, hogy nem vallás hannem annál jóval több mert a szervezet Jehova egyedüli földi szervezete.

Ha töllem megkérdezné valaki ugyan ezt, természetesen nem azt mondanám, hogy a ref. vallásom a fontosabb hanem azt mondanám, hogy Jézus Krisztus. A vallásom nem azonos a Megváltómmal, mert ma még lehet, hogy református vagyok de holnap már nem biztos, hogy az leszek. Persze ez nem azt jelenti, hogy Jézus nincs jelen a gyülekezetben, az Isten tiszteleten hisz megigérte, hogy ahol az Ő nevében imádkoznak gyülnek össze emberek ott Ő is jelen van.

Tehát református vagyok mert ebbe a vallásba születtem bele, itt kereszteltek meg és szeretem a gyülekezetemet mert eléggé ősszetartó emberek vannak és van szeretet közöttúnk, peresze itt is akadnak próblémák, dehát hol nem? De semmi képpen sem tudnám a vallásomat jobban "isteníteni" mint Jézust.

Szóval engem az érdekel, hogy mivel ti a Szervezetet nem vallásnak minősititek, hogy álltok ezzel a kérdéssel?

Egy kicsit egyszerűsítem a kérdést, hogy jobban meg lehessen érteni; ha választás elé kerűlnétek(mindegy milyen okból) Jézus vagy a Szervezet, melyiket tartanátok fontosabbnak?

Elnézést a fogalmazásért, de gondolom, így már megértitek, hogy mi érdekel.

Ja és mégvalami az olyan válaszokat, hogy pl. "Jézus azonos a Szervezettel, vagy nem tudok választani..stb stb" nem igazán tudom elfogadni kielégítő válasznak mert első sorban nem Jézus Tanúinak nevezitek magatokat, nem Jézus földi Szervezetének a tagjai vagytok hanem mindkét esetben a Jehova név tölti be a legfontosabb helyet.

Előre is köszönöm a kielégítő válaszokat és mégegyszer elnézést a fogalmazásért meg a hibákért!



2016. febr. 21. 22:40
1 2 3
 1/25 anonim ***** válasza:

szerintem magad is előre tudod a választ amit írni fognak, azt mondják majd természetesen Jézus, de Jézus a szervezeten keresztül kommunikál, csak abban él, 1919-ben személyesen envezte ki a vezetőket és azóta is vezeti őket, hogy ők meg a többieket vezessék ,tehát jézust úgy lehet szeretni és tisztelni ha a szervezetnek minél inkáb engedelmeskednek


stb stb

2016. febr. 21. 22:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/25 A kérdező kommentje:

Köszönöm az infót de sajnos ezt tényleg nem tudtam... :/

Én nem tudtam, hogy Jézus nevezte ki 1919.ben én azt tudtam, hogy Jehova tevékeny ereje (Szent Szellem/Lélek) az aki irányitja a szervezetet...

2016. febr. 21. 23:04
 3/25 A kérdező kommentje:

Mindegy, a kérdés nyitott marad mert érdekel, hogy a Tanúknak mi az álláspontuk ebben a kérdésben.

Mégegyszer köszönöm az infót!

2016. febr. 21. 23:06
 4/25 anonim ***** válasza:
62%

:D) Értem a kérdésed.


Jehova, és a Fia, Jézus, a Kettőt nem lehet szét szedni.a Biblia versek is egyhangulag írják, hogy az Atyához, Jézus nevében, vagy közben járása által tartozhatunk, és Jehova vonzza ezeket a személyeket Jézushoz, nem Jézus.

(János 6:44) 44 Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya, aki küldött engem, vonzza őt;. . .


A "szervezet" mint olyan, csak eszköz Isten kezében.

Ezért kizárni, vagy két felé bontani nem lehet, mert maga Jézus kijelentette, hogy mint a gyülekezet, vagy is Isten népének vezetője, kinevezett a Földi javai fölé, emberekből álló felvigyázókat, hogy vigyázzanak és szeretettel terelgessék a nyájat.


soha nem volt, hogy Isten nem használt volna fel képviseletet a Földön, akár az Izraeliták idejében akár a keresztény korban.

Erre az egységes imádat bemutatása miatt szükséges, mert akkor káosz lenne, ahogy láthatjuk is, a világban.


(Ézsaiás 2:2–4) 2 És úgy lesz a napok befejező részében, hogy szilárdan áll majd Jehova házának hegye a hegyek teteje fölött, és magasabbra emeltetik a domboknál, és oda fognak özönleni mind a nemzetek. 3 Sok nép jön el, és ezt mondják: „Jöjjetek, menjünk fel Jehova hegyére, Jákob Istenének házához, és ő oktatni fog bennünket útjaira, mi pedig az ő ösvényein járunk.” Mert Sionból jön a törvény, és Jehova szava Jeruzsálemből. 4 Ítélkezni fog a nemzetek között, és elrendezi sok nép ügyeit. Kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat metszőkésekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak.

Ahogy láthatod, az utolsó napok egyik jellegzetessége az is lesz, hogy sok nemzetből valók jönnek Jehova imádatához, és békében s nem hadakoznak, nem folynak bele az emberi háborúkba, stb


Egyébként pedig, Én azt a kifejezést, hogy 'vallás" nem tartom jó szónak mert nem vallásosnak kell lenni, hanem keresztény életet kell élni, Jézus példáját utánozva.

Ez nem hivatás, nem passzív hit, hanem egy életforma, ami az egész élet minden területén irányítja azt, Isten tanítása vezetése által.


S hogy nem Jézus tanúi vagyunk arra van Bibliai utalás, magyarázat.

Jézus is hű tanúként van említve, Ő Jehova első számú Tanúja, mint Isten teremtésének kezdete.Az atyjáról és a királyságáról tanúskodott a Földön létekor, ez volt az amiért elsősorban küldetett.

(Lukács 4:43) 43 De ő így szólt hozzájuk: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királyságának jó hírét, mert ezért küldettem el.”

(Jelenések 3:14) . . .ezeket mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, az Isten teremtésének kezdete:...


Ő Jehova kinevezett, és felkent királya, ezt a Királyságot képviseli, mint valamikor a földön levő Isten által felkent királyok.

Ők is Jehova királyságának a képviselői voltak, és nem egyéni királyságot vezettek. Mert akkor Isten elmozdította onnan azt, aki más csinált, Lásd Bibliában írva van nem egy Ilyen eset.


további Biblia versek, amik jövendölések erről:

(Ézsaiás 43:10, 11) 10 „Ti vagytok az én tanúim — ez Jehova kijelentése —, igen, szolgám, akit kiválasztottam, hogy ismerjetek és higgyetek bennem, és megértsétek, hogy én ugyanaz vagyok. Előttem Isten nem formáltatott, és utánam sem lett egy sem. 11 Én, én vagyok Jehova, és rajtam kívül nincs megmentő.”


Jehova a megmentő, ahogy kijelenti, amire Jézus királysága által kerül sor.

S a vers alapján, Jehova választja ki ezeket az embereket, nem magukat választják. Sem Jehova előtt, sem után nem volt, és nem is Lesz Isten.


(Cselekedetek 15:14) 14 Simeon részletezte, hogyan fordította először az Isten a figyelmét a nemzetekre, hogy népet szerezzen közülük a nevének.


Jehova minden nemzetből valókat választ ki, és a nevéről nevezteti Őket, ez is egy azonosító jel

És összhangban a Biblia többi részével, ahogy az Ézsaiást már idéztem:

2:2-4.


Igen a Jehova név a fontos, mert Sátán nem Jézust támadta, vagy első sorban Jézus ellensége, hanem Jehováé.

Jehova Istensége, jogos uralma, jósága, szerető vezetése lett megkérdőjelezve, az édenkertben.

Jézus nem véletlen említi meg elsőként amikor imádkozni tanította a követőit, hogy Isten neve legyen megszentelve.

ezt a nevet, és a Viselőjét kell tisztázni a vádak alól.


Bár sok egyéb mondani való lenne ezzel kapcsolatban, de

a lényeget szerettem volna kiemelni.

2016. febr. 22. 07:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/25 anonim ***** válasza:
62%
Jehova es az ő földi szervezete élen Jézussal.Mert Jehova nelkül nem létezne Jézus,Jezus nelkül nem létezne az Ő szervezete,az Ő szervezete nelkül nem letezne a föld minden részeben megszervezve a vilægmeretü hirdetés es a tanulási öszhang.
2016. febr. 22. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/25 anonim ***** válasza:

"Jehova es az ő földi szervezete élen Jézussal.Mert Jehova nelkül nem létezne Jézus,Jezus nelkül nem létezne az Ő szervezete,az Ő szervezete nelkül nem letezne a föld minden részeben megszervezve a vilægmeretü hirdetés es a tanulási öszhang."


Én szeretem Istent, olvasom a Bibliát, és igyekszem szolgálni az Atyát amennyire bírom, még sincs közöm a Jehova Tanúihoz, akkor hogy is van ez?

2016. febr. 22. 11:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/25 anonim ***** válasza:

A 6-hoz.

Hat ez a viselkedesed egy dicseretre melto.

Azert van egy keves külömbseg,nem sertéskent móndóm.

Többek között Jezus azt mondta a Mate:28:18,19-ben"elmenven tegyetek tanitványokká minden nemzetből embereket......a vilag vegezeteig" itt Jezus felhivja a figyelmet a hirdető munkára.

Ezenkivül nem lehet olyan imádati gyakorlatot tenni amit nem ker mert ez atmegy balvanyimadatba,vagy amit ker kihagyni.

Ez egy keves a sokközül. Minden esetre olvasd a bibliat es majd ha valamit nemertesz ha akarod kérdezz meg egy Jehova Tanujat lasd meg,hogy milyen a kerdes értelme.

2016. febr. 22. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/25 anonim ***** válasza:

Az Atya akarata:


(1Timóteusz 2:3, 4) 3 Ez jó és elfogadható a mi Megmentőnk, Isten szemében, 4 akinek az az akarata, hogy mindenfajta ember megmentésben részesüljön, és az igazság pontos ismeretére jusson.


Hogyan tudod az Atya akaratát tenni, ha nem ismered, és nem tudod mit vár el tőlünk, milyen imádatot kell bemutatni?


Így hát az atya akaratát, egységesen mindenkinek, aki mellette áll tennie kell szerte egységesen a földön.

Ezért hozott létre egy elrendezést.

2016. febr. 22. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/25 anonim ***** válasza:
56%
Sajnos kedves Jehova Tanúi én nem fogadok el emberi tanításokat, csakis a mindenható Atya Isten által közvetített tanítást, hiszen Isten pontosan ezt várja el, ha ezt ti máshogy gondoljátok, akkor azt nagyon sajnálom, nekem nem viszket a fülem, ezért nincs szükségem emberi tanokra =)
2016. febr. 22. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/25 anonim ***** válasza:

9-nek.Elnezest nemkötelez senki senkit semmire én a bibliábl idéztem az Isten szavát,nem emberi tanitas.Az én kötelességem elmondani mit var el Isten az Ő szavában,tovabb a te döntésed mit teszel az életedben.

Isten a szabad akaratodtol fogva ,nem kenyszerit hanem kér,hogy a népe hajtsa végre a hirdető munkat es a többi tanácsait.

Köszönöm,hogy elolvastad!

AI

2016. febr. 22. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!