Lilla64 kérdése:

Jehova tanúi?

Figyelt kérdés
Mi a véleményetek az 5Mózes 18,20-22 verséről?

2016. febr. 28. 05:30
 1/9 anonim ***** válasza:
20%

(5Mózes 18:20–22) 20 De ha a próféta olyan szót mer mondani az én nevemben, melyet nem parancsoltam, hogy mondjon, vagy más istenek nevében beszél, annak a prófétának meg kell halnia. 21 Ha pedig azt kérdezed szívedben: ,Honnan tudjuk, melyik szót nem mondta Jehova?’; 22 ha a próféta Jehova nevében beszél, és az a szó nem lesz meg vagy nem teljesedik be, akkor ez az a szó, amelyet nem mondott Jehova. Elbizakodottságból mondta azt a próféta. Ne rémülj meg tőle.«


egyet értünk ezzel. a kérdésedet nem értem?


Vagy is sejtem. ezt a kérdést már számtalanszor feltették a Tanúknak

Elmondtuk, hogy Jehova Tanúi nem ihletett próféták,

S amit mondunk azt Biblia versekkel bizonyítani tudjuk, hogy nem mi találtuk ki. Sőt más forrásokból is vannak bizonyítékok.

Jézus a Máté 24:45-47-ben elmondta, hogy az utolsó napokban, ki nevez egy olyan szolga osztályt, akit felhasznál az általa kiadott munka elvégzésére, és Jézus nyáját szellemileg terelgeti, képzi, hogy azt a feladatot mások is tudják végezni akik az Ő szavukra csatlakoznak.

(Máté 24:45–47) 45 Ki valójában a hű és értelmes rabszolga, akit az ura kinevezett a háziszolgái fölé, hogy megadja nekik eledelüket a kellő időben? 46 Boldog az a rabszolga, ha az ura, amikor megérkezik, ilyen munkában találja őt! 47 Bizony mondom nektek, mindene fölé kinevezi.

(Máté 28:19, 20) 19 Menjetek hát, és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetből való embereket, kereszteljétek meg őket az Atyának, a Fiúnak és a szent szellemnek nevében, 20 és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek. És íme, én veletek vagyok minden napon a világrendszer befejezéséig.”

2016. febr. 28. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
17%

Talán annyit még , hogy amit Jehova eddig mondott, az mind beteljesedett egyetlen pont sem maradt beteljesületlen, s vannak amik ezután fognak majd megtörténni

s mi semmilyen más Isten nevében nem beszélünk.

ezt a kérdést azoknak kellene feltenni, akik a Biblia tanítása ellen élnek, beszélnek, és világi hagyományokkal keverik a Bibliában leírt, Istennek járó tiszta imádatot.

Vagy is olyat amit nem mondott Isten.

2016. febr. 28. 06:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
Ha nem ihletettek, akkor nem is nevezte ki Jézus személyesen a vezető testületet? Mivel Isten csakis olyat választ ki, aki ihletett is. Most akkor melyik szavad az igaz???
2016. febr. 28. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

A 22.vers nagyon ráillik a tanúkra,a sok világvége jövendőlésükre.

"Hagyományokkal keverik a Bibliában leirt tiszta imádatot"

A Biblia hol írja,hogy jelentéseket kell leadni,kongresszusokat tartani,egy szervezetet imádni stb.

2016. febr. 28. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

Jehova Tanúi nem próféták, ebben igaza van a válaszolónak. Viszont a testület döntéseit sem Isten vagy Jézus irányítja, mert Istenben nincs változás vagy a változás árnyéka sem. Viszont Jehova Tanúinak tanításai, Bibliaértelmezései az évtizedek alatt radikálisan változtak.


AZ alábbi ábrát már többször megosztottam, nem én találtam ki, én csak szeretem belinkelni, szerintem tökéletesen ábrázolja azt, hogy Jehova Tanúi társulat egy felfuvalkodott testület, aki körkörös érvelésükkel hazudnak. Ez nem személyre értem, hanem magára a testületre.


[link]

2016. febr. 28. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Akkor Jézus tanítványai is szervezetet imádtak, amikor összejöttek otthonokban, gyülekezetekben, mert az apostolok a vének levélben látták el ezeket a gyülekezeteket, amik akkor már különböző országokban városokban voltak?


(Héberek 10:24, 25) 24 És figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, 25 nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot.


(Lukács 10:17) 17 Visszatért pedig a hetven örömmel, és ezt mondták: „Uram, neved használatára még a démonok is alávettetnek nekünk.”

Amikor a tanítványok visszatértek és beszámoltak a sikereikről, Jézus megdicsérte és buzdította őket

Ennél fogva már Jézus tanítványai is beszámoltak arról milyen munkát végeztek, s nem csak Jézusnak, hanem később egymásnak is, hogy ezen tapasztalatok alapján buzdítsák egymást is.


(Cselekedetek 4:23) 23 Szabadon bocsátásuk után elmentek az övéikhez, és beszámoltak arról, hogy miket mondtak nekik a papi elöljárók és a vének.


Mielőtt Jézus elküldte a tanítványait prédikálni, összehívta őket, és részletes utasításokat adott nekik Így már teljesen készen álltak az evangelizálómunkára, és sok érdekes tapasztalatban volt részük.


Később beszámoltak Jézusnak az élményeikről A tanítványok gyakran megosztották egymással a tapasztalataikat


(Cselekedetek 15:4) 4 Ahogy Jeruzsálembe érkeztek, a gyülekezet, az apostolok és a vének kedvesen fogadták őket, ők pedig elbeszélték, mennyi mindent tett általuk az Isten.

Mert a feljegyzés úgy szól, hogy ,azoknak a száma, akik csatlakoztak az igéhez és alámerítkeztek, mintegy háromezer lélekre emelkedett’. A 120-ról 3000-nél is többre növekvő létszám több mint 2500%-os növekedést jelentett egyetlen napon


Tehát ott is számon tartották a munka eredményeit.

Ugyan honnan tudták volna ezeket, hanem írták volna le?

2016. febr. 29. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
68%

"Mielőtt Jézus elküldte a tanítványait prédikálni, összehívta őket, és részletes utasításokat adott nekik Így már teljesen készen álltak az evangelizálómunkára, és sok érdekes tapasztalatban volt részük.


Később beszámoltak Jézusnak az élményeikről A tanítványok gyakran megosztották egymással a tapasztalataikat "


Ugyanmár!


Ti kitől kapjátok az utasításokat és kinek számoltok be!?

Jézusnak!?

Egymásnak!?

Vagy nem inkább a JW.ORG- nak?

Tehát akkor mégegyszer;-ti nem számoltok be még egymásnak sem hanem egyszerűen leadjátok a "normát" a testületnek,a vezetőségnek jóhiszemüleg és ezzel le van tudva a havi jelentés.

2016. febr. 29. 02:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 Tantételbeli ***** válasza:
8%

Kedves kérdező!


"Mi a véleményetek az 5Mózes 18,20-22 verséről?"


Az, hogy Istentől ihletett kijelentés, és színigaz minden szava.


De tudjuk és értjük, miért kérdezted.


Némelyek azt állítják, hogy Jehova Tanúi hamis próféták. Ők azt mondják, hogy mi felállítottunk dátumokat, és semmi sem történt.


Ám kérlek téged és mindenkit, aki ezt olvassa, gondolja át nyugodt szívvel és elmével a következőket:


1. A vádakra mi azt kérdezzük: Milyen indíték vezeti ezeket a bírálókat? Vajon arra buzdítják az Istenben igazán hívőket, hogy ezután is éberen figyeljék az eseményeket, vagy inkább megpróbálják önmagukat igazolni, mivel ők maguk az aluszékony tétlenségbe süllyedtek? (1Thessalonika 5:4–9). Ami ennél is fontosabb: mit teszel, ha ilyen bírálatot hallasz? Ha valaki kétségbe vonja, hogy valóban a dolgok rendszere „utolsó napjaiban” élünk-e, vagy azzal a gondolattal foglalkozik, hogy Isten oly irgalmas, hogy sohasem okozhatja oly sok millió ember halálát, mert az elképzelhetelen a szerető Istentől (látszólag az, de a Szentírás szerint nem, az önbecsapás!), akkor ez az egyén valójában már előkészítette a szívét arra, hogy befogadja az effajta bírálatokat (2Timótheus 3:1; Máté 24:21), és nem hajlandó tudomást venni a nyilvánvaló tényekről, mely alapján döntenie kellene, hogy megmeneküljön.


2. Igaz, időről időre felül kellett vizsgálnunk a várakozásainkat Isten napjával kapcsolatban. Buzgóságunkban korábbra reméltük az új rendszert, mint ahogyan az (Jehova) Isten időrendjében szerepel. De ugyanakkor kimutattuk, hogy hiszünk Isten tévedhetetlen Szavában és annak biztos ígéreteiben - mégha mi tévedhetünk is- , mert továbbra is prédikáljuk annak üzenetét más embereknek! Nem hagytunk fel Isten üzenetének hírdetésével és sohasem fogunk. Ez a megbízatásunk, mint Krisztus követőinek (Máté 24:14, 28:19,20, Csel 1:8), és nagyon erősen hiszünk ebben.


Attól még nem leszünk "hamis próféták", ha néha szükséges felülbírálnunk korábbi értelmezésünket

Egyik esetben sem ’Jehova nevében’ tettük bejelentéseinket azt állítva, hogy azok egyenesen Tőle származnak! Soha nem mondtuk: ’Ezek Jehova szavai.’! Az Őrtorony, Jehova Tanúi hivatalos folyóirata kijelentette: „Mi nem rendelkezünk a prófétálás adományával” (1883. január, 425. oldal [angolban]). „Nem tartjuk vagy tekintjük úgy írásainkat sem, mintha azok tévedhetetlenek lennének” (1896. december 15., 306. oldal [angolban]). Az Őrtorony kinyilvánította azt is, hogy bár némelyek rendelkeznek Jehova szellemével, ez „nem jelenti azt, hogy akik Jehova tanúiként szolgálnak, azok ihletettek lennének. Nem jelenti azt, hogy Az Őrtorony-ban megjelent írások ihletettek, tévedhetetlenek és mentesek a hibáktól” (1947. május 15., 157. oldal [angolban]). „Az Őrtorony nem tartja magát ihletettnek sem kifejezéseiben, sem tanításában” (1950. augusztus 15., 263. oldal). „A testvérek, akik ezeket a kiadványokat készítik, nem tévedhetetlenek. Írásaik nem ihletettek abban az értelemben, ahogy Pálé és más bibliaíróké azok voltak (2Tim 3:16). Ezért aztán a növekvő ismeretek fényében szükségessé válhat egyes nézetek kiigazítása (Péld 4:18)” (1981. február 15., 19. oldal [angolban])


A Szentírás időtényezőket tartalmaz Krisztus jelenlétével kapcsolatban, és Jehova Tanúiként élénk érdeklődéssel tanulmányozzuk ezeket (Dán 4:10–17; Luk 21:24). Jézus egy sok összetevőből álló jelet is adott, amely összhangban van azoknak az időpontokra vonatkozó jövendöléseknek a teljesedésével, amelyek által azonosítani lehet azt a nemzedéket, amely látni fogja Sátán gonosz világrendszerének a végét (Luk 21:7–36). Jehova Tanúi rámutatnak e jel teljesedésének bizonyítékaira. Igaz, hogy volt, amit nem értettek meg teljesen az egyes időszakok végén bekövetkező eseményekkel kapcsolatban, de nem követtük el azt a hibát, hogy elvesztettéük volna hitünket vagy éberségünket (Jehova) Isten szándéka megvalósulására vonatkozóan. Gondolkodásmódunkban mindig szem előtt tartottuk Jézus tanácsát, és tartjuk is minden egyes nap, mikor új napra virradunk: „Kitartóan virrasszatok hát, mert nem tudjátok, melyik nap jön el az Uratok” (Máté 24:42).


Mi megtettük és továbbra is megtesszük, ha az Isten időterve és annak megértése majd erre kér minket. Ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy valóban az „utolsó napokban” élünk, ahogy hírdetjük, és nemsokára tapasztaljuk majd a „nagy nyomorúságot”, amely megnyitja a földi Paradicsomba vezető utat. Ez a Biblia ígérete és Istené, Atyánké, amit megingathatatlanul hírdetünk.


Ezért buta az a nézet, amely kétségessé teszi az egész hitünket csak azért, mert néhány elvárásunk tekintetében szükség van/volt némi kiigazításra! Sohasem cáfoltuk ezt, hanem elismertük! Mi megtesszük a kiigazításainkat hitnézeteinkben, ha Isten szelleme - melyet Krisztus által ad - ezt szükségessé teszi.

2016. márc. 2. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

7-nek:Ha már kötődni akarsz akkor semmi közöd.

Ès ha irigysèg tölt el a komoly megszervezèsèrt a szèp es tiszta kiadvànyokèrt ami az Isten szavàn alapszik semmi költsèg nèlkül olvashatod es járhadsz a Jt.gyülekezetèbe.

2016. ápr. 25. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!