Tudtad, hogy létezik egy jézusnál sokkal idősebb Napisten, Esus?

1. Esus nevű Napisten egyik mitológiában sincs.

2. Jézust csak mi mondjuk Jézusnak, egyébként héber nyelven Jesua-nak, arámi nyelven, ahogy a kortársai szólították, Iso-nak hangzik.

3. Dionüsszosz meghalt és feltámadt, ez igaz, de nem feszítették keresztre. Feldarabolták.

4. A Bibliát nagy kezdőbetűvel írjuk.

5. A Biblia sehol nem állítja, hogy a Föld lapos.

Mi lenne, ha elkezdenél végre gondolkodni, mielőtt nyilvánosan hülyét csinálsz magadból?

Kedves Műveletlen Kérdező!

Általánosiskola alsótagozatos anyaga,hogy a neveket nagybetűvel,s a poziciókat kisbetűvel írjuk.

Te nyilván betegállományban voltál,amikor erre okították társaidat,s így közlöm:

1.Az"istenség"kisbetűvel írandó,mivel általában,egy entitást jelöl.

2."Jézus"egy név,ahogyan a"Biblia"is egy konkrét könyv neve,címe,s így nagybetűvel írjuk.

A felvetésed hasonló tudatlanságra épül,s így az,nem érdemel kommentet.

Linkeld be a forrásaidat, kedves kérdező, és akkor meglátjuk, hogy mennyire hitelesek. Mert te ezt úgy érted, hogy Jézust másolták azokról az istenekről, de nem lehet, hogy inkább fordítva van? És te ezt elhiszed, hogy Jézust ne kelljen követned?

Mithrászt nem feszítették keresztre, és Dionüszoszt sem. Én innen fogtam gyanút, úgyhogy nem hiszek neked, amíg hitet érdemlően, megfelelő forrásokkal nem támasztod alá.

"De sem emberi segítségre, sem a princeps ajándékainak vagy az istenek engesztelésének hatására nem akart eltávozni az a gyalázatos hiedelem, hogy parancsra tört ki a tűzvész. Ezért a híresztelés elhallgattatása végett Nero másokat tett meg bűnösnek, és a legválogatottabb büntetésekkel sújtotta azokat, akiket a sokaság bűneik miatt gyűlölt és Christianusoknak nevezett. Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a városban is, ahová mindenünnen minden szörnyű és szégyenletes dolog összefolyik, s hívekre talál. Így hát először azokat fogdosták össze, akik ezt megvallották, majd az ő vallomásuk alapján hatalmas sokaságra nem is annyira a gyújtogatás vádját, mint inkább az emberi nem gyűlöletét bizonyították rá. És kivégzésüket még csúfsággal is tetézték, hogy vadállatok bőrébe burkoltan kutyák marcangolásától pusztuljanak, vagy keresztre feszítve, és mikor bealkonyodott, meggyújtva éjszakai világításul lángoljanak. Nero a kertjeit ajánlotta fel e látványosság céljába, és cirkuszi játékokat rendezett, amelyen kocsisruhában a nép közé vegyült, vagy kocsira szállott. Ebből, bár bűnösök voltak és a legsúlyosabb büntetést is megérdemelték, szánalom támadt, mivel nem a közjó érdekében, hanem egy ember kegyetlensége miatt kellett pusztulniuk."

Tacitus: Annales XV, 44

"Uram, alapelvnek tekintem, hogy minden kétes ügyet eléd terjesszek. Mert hiszen ki tudna jobban eligazítani bizonytalanságomban, vagy segíteni tájékozatlanságomban? Keresztények ügyében folytatott törvényszéki eljárásokon még sohasem vettem részt; ezért nem is tudom, mit és milyen mértékben büntessek vagy akár nyomoztassak.

Igen fennakadtam például azon, hogy tekintettel kell-e lenni a vádlottak életkorára, vagy pedig egészen zsenge korúak és a már meglett emberek között nem kell-e különbséget tenni; vádelejtéssel járhat-e a beismerés; vagy olyan személy számára, aki valaha keresztény volt, ne legyen-e enyhítő körülmény, ha megtagadja hitét; és vajon magát a keresztény nevet kell-e büntetni, akkor is, ha az illető semmi bűnt sem követett el, vagy pedig a keresztény névhez hozzátapadó bűnöket? Eddig azok ellen, akiket a kereszténység vádjával terhelten idéztek ítélőszékem elé, a következő módon jártam el.

Megkérdeztem tőlük, keresztények-e. Azokat, akik kereszténynek vallották magukat, másodszor és harmadszor is megkérdeztem, és büntetéssel fenyegettem meg őket. Akik még ezután is kitartottak, azokat kivégeztettem. Mert meggyőződésem, hogy függetlenül vallomásuk tartalmától, makacsságukért és csökönyösségükért megérdemelték ezt a büntetést."

Plinius Minor: Epistulae 10, 96-97