Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért ennyire vallásosak a...

Miért ennyire vallásosak a kommunisták?

Figyelt kérdés

"Te hallgass! Te túl fiatal vagy, ezért nem értesz semmit!" Ezt a választ szoktam kapni. Ami igaz, hogy csak húsz éves vagyok, valóban nem éltem a rendszervál(tozta)tás elött.


Idősebb rokonaim (olyan 60-70 év körüliek) visszasírják a kommunizmust, rendszeresen összegyűlnek, hogy megvitassák a soha meg nem valósuló terveiket. (Én úgy tudtam, szocializmus volt, de persze a fiatalságom miatt tévedhetek) Részemről ennyi. Nem foglalkozom a politikával, maradjon ez az idősek hobbija. Feltünt azonban, hogy csak a kommunista beállítottságú rokonaim feltünősködnek a hitükkel. Azon rokonaim, akik katolikusak, csendben hívők. Ők minden vasárnap eljárnak a templomba és otthon is naponta imádkoznak. Ezt nem titkolják, de nem is villognak vele. Velük ellentétben a kom. rokonaim nem jàrnak templomba, egy imádságot sem tudnak szó szerint, azonban naponta vagy százszor kiabálják Isten nevét hol örömükben, hol bánatukban. Színarany kereszt nyakláncot hordanak, kirándulni régi templomromokhoz járnak, időnként órákat autóznak hogy ihassanak olyan kutakból ahol megjelent Mária (pl: Hercegszántón), és fákat ölelgetnek, ahol meg Jézus jelent meg. Köszönéseik, jókívánságaik, átkaik, mindennapi szófordulataik telítve vannak az Isten nevével. Megköszönném, ha valaki magyarázatot adna az efféle viselkedésre, mert ők nem hajlandóak semmifajta választ adni.


2016. nov. 10. 14:41
1 2 3
 1/24 A kérdező kommentje:
A kommunista beállítottságú rokonaim magukat "szűzmáriások"-nak nevezik. Többször is érdeklődtem már, hogy a kereszténység melyik ágához tartoznak, de azt mondták semelyikhez, mert ők szűzmáriások. Hát jó, ők tudják. A katolikus rokonaim szerint ez egyszerűen nem létezik máshol, és szerintük vagy külön vallást alapítottak, vagy innen-onnan félrehallásokból, tévhitekből, elveszettnek hitt népi babonákból gyúrtak össze valamiféle ideológiát maguknak.
2016. nov. 10. 14:47
 2/24 anonim ***** válasza:
96%
A kommunisták nem vallásosak. A te ismerőseidről meg ki a franc tudja megmondani latatlanaban hogy miért "szűzmáriások" es miért sírján vissza a szocializmust. A kommunizmus meg egy eszme de sosem valósult meg.
2016. nov. 10. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:

Nem tudom ki. De feltételezem, hogy máshol is vannak efféle csoportosulások és talán hajlandóbbak válaszolni a nekik feltett kérdésekre.


Én őszintén szeretném megérteni őket! Sajnos, az egészből csak annyi valósul meg, hogy lefiataloznak és leértetleneznek. Ha megérteném a viselkedésüket, tudhatnám mi jelenti számukra a legnagyobb tiszteletet. Elvégre az idősebbeket tisztelni kell. Ezzel soha nem is volt bajom, egyedül ez a csoport nem fogadja el. Csak arra vágyom, hogy pl. ne csapják rám az ajtót, mikor előreengem őket, mert eleve mindig előre kell engedni mindenkit. Meg ilyesmi apróságok. Erre tanítottak, el is fogadja minden idős az apró kedvességeket és tiszteletet, csak ők nem.

2016. nov. 10. 15:10
 4/24 anonim ***** válasza:
9%

Egyik kommunista ismerősöm azt mondta hogy azért szerette meg a vallást mert jó eszköznek tartja mások megtévesztésére. A régi rendszerben az iskolában még azt tanították hogy a vallások a szegények féken tartásának egyik eszköze volt. Vagyis a vallás azt hirdette a szegényeknek hogy legyetek szegények, tűrjétek az elnyomók sanyargatásait mert akkor a mennybe juttok. Míg a gazdagok a pokolra. Sőt azt is tanították hogy szegénynek lenni nemes és követendő tulajdonság.

A kommunista rendszer először üldözte a vallásokat, kifejezve azt hogy csak egy eszme engedélyezett aminek szocializmus a neve. De az elvtársak későb rájöttek hogy a vallás mégis kiváló eszköz az elnyomottakon történő uralkodásra.

Gyurcsány be is vallotta hogy amit mond abból semmi nem igaz. Így a többi kommunista is minden eszközt felhasznál gátlástalanul a hatalomhoz. Még azt is amit először maga is üldözött, a vallást, ha ráébred hogy az is jó eszköz. Tehát valójában nem vallásosak olyan értelemben ahogy sokan gondolnák. Az aranykereszt számukra mást jelent mint a tényleg vallásosaknak. A szocializmusban is voltak olyan hazugságok mint a vallásokban. Például hogy a munkásoké a hatalom. A vallásban meg a szegényeké a mennyország. A valóság persze pont az ellenkezője volt mindkét esetben. A munkás börtönben élt saját hazájában. Ahogy a szegény meg a földi pokolban amiért az uralkodó osztály érdekei szerint élősködtek rajta.

A szocialista és kommunista hazugságokat ma már nem lehet használni és nem is hisznek benne az emberek. De a sunyi embereknek valami eszköz meg kellett hogy uralkodhassanak a szegényeken. Erre kiváló eszköz a vallás, hisz annak önkényuralmi jelképe a kereszt ma még nem tiltott és hisznek is benne sokan.

2016. nov. 10. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/24 anonim ***** válasza:
82%

A szocializmus-kommunizmus, mint államforma egy eszme, amely alapjaiban tagadja az Istent, kifejezetten materialista alapokon nyugszik: nincs semmiféle felsőbb hatalom... az egyházakat is alig-alig tűrték meg, és aki elment az istentiszteletre, az bizony jobban tette, ha nem híresztelte.


Ha most olyan idősekkel beszélgetsz, akik még őrzik a kommunista párt tagkönyveit, miközben Máriát, Jézust és egyéb vallási szentekhez imádkoznak: valóban jobb, ha messzire elkerülöd őket. Identitáns-zavaruk van, vagy nem igazán tudják eldönteni, hogy most, a rendszerváltás után mit és hogyan. Hagyd őket meg a saját kis világukban.

2016. nov. 10. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 anonim ***** válasza:
85%
A két 67 %-os válaszoló nem ugyanaz a személy. De valahogy egybecseng a két válasz.
2016. nov. 10. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/24 Alex Fly ***** válasza:
27%
Ha belegondolsz, a világtörténelem első igen jól dokumentált kommunista agitátorának élettörténetét elolvashatod az Újszövetség első négy könyvében. Ha a marxista-leninista tanítások egyházellenes máza alá nézünk, akkor egyértelmű, hogy a kommunizmus teljesen összhangban van Jézus és az ókeresztyén apostolok tanításaival...
2016. nov. 10. 15:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 anonim ***** válasza:
54%

# Alex Fly


"Ha a marxista-leninista tanítások egyházellenes máza alá nézünk, akkor egyértelmű, hogy a kommunizmus teljesen összhangban van Jézus és az ókeresztyén apostolok tanításaival..."


Ezen a héten eddig ez a legostobább hozzászólás a vallási rovatban.


Tudod-e kedves ifjú cimborám, hogy mi az a dialektikus materializmus? Ugye hogy nem, ennek tehát sürgősen nézzél utána! És ha ez megvan, akkor olvasgass egy kis ókeresztény irodalmat, hogy képben legyél arról is, hogy az apostolok mit tanítottak. Sok mindent, de dialektikus materializmust éppen nem.


Sosem értettem, ez valami kényszerbetegség, hogy mindenáron beleszólnak vallási kérdésbe olyanok is, akik még annyit sem tudnak az egészről, amit már egy óvódás hittancsoportban is tudni kell?!

2016. nov. 10. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/24 anonim ***** válasza:
25%

Az istentelenség keleti szektája kialakult egyházzá.


Vannak istenített vezérei(Marx,Engelsz,Lenin),szentjei(Sztálin,Kádár,és a többi csirkefogó)Szenthelyei(mauzóleumok,szentjei,istenkéi szobrai,háborús emlékhelyeik),bibliájuk,dogmáik(Leni,Marx összes kötete),szent napjaik(Nov 7,Máj 1,Ápr 4,stb.)templomaik(pártházaik,amik még megvannak,és egyéb gyülekezeteik)Liberális, ortodox,reform irányzataik,papjaik(párttitkárok,agitprop funkcionárusaik)és természetesen,a tapsoló,együtt bégető istenadta népük.

Teljesen vallásként működnek.

2016. nov. 10. 16:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 anonim ***** válasza:
23%

Az előzőekhez:


Különösen érdekes a szóhasználatuk!


Előszeretettel használják az általuk tagadott Isten nevét,és nem a Mikulásét,a gólyáét,vagy a tündérekét.

Ezt a szokásukat,szerintem,az állandóan furdalódó lelkiismeretük elleni szoktatásuk miatt kénytelenek gyakorolni.Azt hiszik tudatuk alatt,ha sokszor szidalmazzák a-szerintük-nem lévőt,akkor a végére elhiszik,hogy valóban nincs.Mivel rendszerint ezt életük végéig gyakorolják,nagy valószínőség szerint teljesen sikertelenül.

Ugyanerre utal,az istentelenek folytonos,és jellemző jelenléte,aktivitása a net vallásos oldalain.(Ez,természetesen nem jellemző,az istentelenek netes oldalaira,a vallásosok részéről.)

2016. nov. 10. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!