Jézus fizikai testével mi történt?
"nincs jelentősége, Isten eltüntette, nehogy bálványt csináljanak belőle."
Kedves barátom, a teste feltámadt és nem tűnt el, hanem elváltozott. Ott voltak a szegek nyomai és a lándzsa döfte seb is a testén. Még enni is kért hogy megnyugtassa a tanítványait. Mikor a vízen járt, akkor is szellemnek hitték, tévesen!
Persze most erről vitázhatunk napikig, de ha nem támadt fel testben akkor valójúban csak újjá lett teremtve. És ez nem állja meg a helyét, mert a Biblia feltámadásról ír.
(1Péter 3:18) . . .akit halálra juttattak a testben, de aki megeleveníttetett a szellemben.
Jézus nem fizikai testben támadt fel, viszont használta azt.
Fizikai test nem mehet az égi szentélybe.
Úgy volt ez mint mikor az angyalok testet öltöttek, lejöttek az emberek lányaihoz, az özönvízkor pedig levetették és vissza tértek az égbe,
Ha úgy volna ahogy állítod, akkor az írás hazudik.
Jézus feltámadásakor megtartotta földi testét,hisz halat evett,Tamás érinthette,de átment a falon keresztül.
Megdicsőült teste,Ádám bűnbeesés előtti testéhez hasonló konstrukció volt.
Amit Isten jónak nyilvánított,azon nem lehet javítani.
Jézus,egy örökkévalóságra megőrzi ádámi testét,mementóul szeretete demonstrálására.
Szia!
A feltámadás a testünk feltámadását jelenti. Erről szól az apostoli hitvallás is. A Biblia szerint nincs a testtől különváló lélek, ez egy görög filozófiai tanítás, platonizmus, mely beszivárgott a keresztény gondolkodásba, de a teológusok a mai napig küzdenek ellene.
Értelemszerűen az Úr Jézus Krisztus fizikai teste a mai napig létezik, és ebben a testben fog eljönni ítélni eleveneket és holtakat.
Üdv. Péter
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!