Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan születhetett meg a...

Hogyan születhetett meg a Megváltó Úr Jézus emberként is még a teremtés meg kezdése előtt?

Figyelt kérdés

Mivel Isten Szellem! igy tehát képtelen emberi alakot fel ölteni magára. Csodával határos módon Jézusból mégis ember lett Isten Lényéből! De hogyan ? Ez elképesztő számomra.

Számotokra is ?



2017. máj. 27. 00:44
1 2 3
 21/21 anonim ***** válasza:
Nem értem, mi nem világos? Amilyen mértékben az Atyában van az élet, ugyanolyan mértékben adta meg a Messiásnak is, hogy Benne legyen. Éppen ezért, a Messiásban semmivel sem alacsonyabb az élet szintje és ereje, mint az Atyában, hiszen az Atya éppen ezt adta meg a Fiúnak. A hívő ember hisz az Igének, nem pedig okoskodik: ezt nem így kell érteni, ahogy mondja, hanem ebben az esetben máshogy. Nem. Ez a hitetlenség. Ha érthető az Ige egy bizonyos módon az adott helyen, akkor mindig az egyszerűbb értelmezés a helyes értelmezés, különösen vitás kérdéseknél. Az, hogy az Atya által él Jézus mindenképpen igaz, hiszen az Atya elsőszülöttje. Mi is az Atya által élünk, mégsincs bennünk meg az élet ugyanolyan mértékben, mint az Atyában, vagy a Fiúban, mert nekünk nem adatott meg, hogy életünk legyen önmagunkban, nekünk rendszeresen fogyasztanunk kell Jézus Krisztus testét, azaz az Élő Igét, és akkor marad meg bennünk az élet. Ha ezt nem tesszük, akkor nem marad meg, akkor sem, ha korábban megvolt.
2017. máj. 28. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!