Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A katolikus egyház szerint az...

A katolikus egyház szerint az önkielégítés bűn. Ezt hogy és mikor vették bele az egyház tanításába, és mire alapozzák ezt a tiltást?

Figyelt kérdés
Légyszi csak azok válaszoljanak, akik értenek is a témához! Köszi!

2017. jún. 29. 16:38
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:

Ez is Biblia, ha már itt tartunk:


"Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!" (Jn 7,24)


Vagyis ugyanaz a Jézus mondta, hogy "ne ítéljetek", és azt is, hogy "ítéljetek". Az igaz ítélet nem a világ szerinti ítélet, hanem az Isten igazsága szerinti ítélet, amiről fogalma sincs annak az embernek, aki nem ismeri, és tiszteli a Bibliát.


A magam részéről nem tartom az írott Igét, azaz Graphét magasabb rendűnek a testté lett Igénél, azaz Logosznál, Aki a Messiás, a Krisztus, a Felkent, földi nevén Názáreti Jézus. Ám a Logosz soha nem mond ellen a Graphénak. Ha ezt tenné, akkor az azt jelentené, hogy megváltozott azóta, mióta lejegyezték a Bibliát. Maga a Logosz azonban garanciát vállal a Graphét illetően:


"Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik." (Mt 5,17-18)


A 'jod', a héber abc legkisebb betűje, a 'pontocska', pedig az ugyanolyan alakú héber betűk megkülönböztetésére szolgál. Jézus szerint az eredeti héber Ószövetség szövege annyira pontos, hogy abban még annyi hiba sincs, amit a 'jod', vagy a 'pontocska' képvisel. Írásjeleknek pedig csak írott szövegben van értelmük. Azaz a Logosznak teljesen más volt a Graphéhoz való hozzáállása, mint amit a fentebbi vélemény képvisel. Jézust is bálványimádással vádolod? Jézus azt is mondta, hogy az "Írás fel nem bontható"(Jn 10,35).


Jézus soha nem fog megváltozni, mert azt is mondja a Biblia, hogy "Jézus Krisztus tegnap, ma és örökké ugyanaz" (Zsid 13,8). Az Atyaisten sem változik meg soha:


"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." (Jak 1,17).


Amiről véleményt mondott négyezer éve, háromezer éve, kétezer éve, arról ma ugyanazt gondolja, és holnap is ugyanazt fogja gondolni. Amúgy a Biblia azt is kijelenti, hogy Isten minden neve fölé emelte a Beszédét: "Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet." (Zst 138,2). Ez azt jelenti, hogy nincs az az Isten nevében kijelentett mondat az Univerzumban, ami felülírhatná a Bibliát. Az is tény, hogy Istennek sok olyan mondanivalója is van, ami nincs benne a Bibliában, ezt maga Jézus állítja: "Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek." (Jn 12,13) Az Igazság Lelke - vagy Szelleme, ki milyen terminológiát használ - soha nem fog ellentmondani az igazságnak. Vagyis a Biblia, ha jól ismerik és forgatják, eligazít egy szellemi kijelentést(Réma) illetően, hogy Isten van-e a hátterében, vagy az Isten ellensége. A Réma az, amit Jézus léleknek(szellemnek) és életnek nevezett:


"A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet." (Jn 6,63)


A Réma a hit alapanyaga, amit soha nem csak a betű közvetít. Akkor lennék bálványimádó, ha a holt Írást, ami soha nem volt hordozója az életnek, többre tartanám Isten Szelleménél. Ám egyáltalán nem tartom többre, csak figyelembe veszem egy kijelentés értelmezésénél azt, hogy mit mond arról a Biblia, különben könnyen becsaphatóvá válok, mint minden olyan hívő, aki nem ismeri, vagy tiszteli a Bibliát. Kijelentéseket nemcsak Isten tud adni, de az Isten ellensége is. Ha nem ismerem Isten véleményét adott dologban, akkor Jézussal szemben én el fogok bukni, amikor jön a Kísértő. Amikor ez Jézussal történt, Ő minden alkalommal az Írott Igéből idézve verte vissza a sátáni befolyást. Minden alkalommal Mózes ötödik könyvéből idézett. Hát ennyit erről a kérdésről, most mennem kell. Vitatkozni nem szeretnék az Ige tekintényéről, akinek füle van, úgyis hallja, akinek pedig nincs, annak előbb be kellene szereznie egy párral belőle.

2017. júl. 1. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 anonim ***** válasza:

Kedves Asperrimus!


Látod, pont ez a baj, hogy annyira aprólékosan boncolgatod a témát, annyira tudományosan próbálod méricskélni hogy mi hogy van, hogy ez elnyomja nálad a lényeget. Isten nem azt fogja nézni, hogy te a Biblia minden egyes mondatáról több oldalas tudományos elemzéseket tudsz-e írni, hanem azt, hogy a mindennapi életedben mennyire próbáltad megvalósítani Jézus tanítását. Vagyis sokkal fontosabb az, hogy mennyit segítettél másokon, mennyire tudtál megbocsátani, mennyire tudtad az ellenségeidet szeretni, mennyire tudtál Istenre hagyatkozni, mennyit imádkoztál stb stb., sem mint az, hogy hányszor verted ki a nemi szervedet.

2017. júl. 1. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/25 anonim ***** válasza:
Aki a szexuális bűnökből nem tér meg, az egyszer sem hagyatkozik Istenre, sem hétköznapokon, sem munkaszüneti napokon, sem pedig ünnepeken. A megtérés a kapu Isten országába, nem véletlen, hogy maga a Názáreti Jézus is azzal kezdte a szolgálatát, hogy "térjetek meg, mert elközelített a Mennyeknek országa". Annyira azonban soha nem fog elközelíteni az Isten országa, hogy hosszú távon megmaradna annak az embernek az életében, aki alapvető bibliai értékeket tagad, nem bánja meg a bűneit, és nem tér meg belőle. Ha te azt mondod, hogy téged bűnösen is magához fogad Jézus Krisztus, és nem várja el tőled, hogy a bűnt kivesd az életedből, megelégszik azzal, amiket felsoroltál, szíved joga. Ha te ki tudsz egyezni Istennel úgy, ahogy vagy, és nem akarsz megváltozni, az a kettőtök dolga, Istené és a tiéd, de én ennek a megállapodásnak egészen biztos, hogy nem leszek része. Az én Bibliám azt írja, hogy még az Újszövetség időszakában is meg kell térni a bűnből, és aki erre nem hajlandó, azt Isten távoltartja magától. Olyan van, hogy valakinek küzdelme van a bűnnel, és akár évekig is eltart, mire meg tud szabadulni. Ez azt jelenti, hogy újra és újra elesik, de azután felkel. Isten ebben az esetben támogatja az embert. Ha azonban a bűnnel való küzdelem helyett a kiegyezést választja az ember, akkor nem közeledik Istenhez, hanem távolodik tőle. A farizeusok és az írástudok azért zúgolódtak Jézus ellen, mert ő bűnösöket fogadott magához, és evett velük együtt. Azonban Jézus nem azért fogadta be a bűnösöket, paráznákat, vámszedőket, hogy meghagyja őket ugyanabban az állapotban, hanem azért, hogy megszentelje őket. Vajon a Bibliában található-e olyan leírás, ami arról számol be, hogy azok közül, akik Jézus társaságához tartoztak, valaki megmaradt volna a korábbi bűneiben? Máté a vámszedő, a magdalai Mária, vagy akár Péter, János, Jakab és a többiek? Egy volt, mégpedig Júdás, aki tolvaj volt, meg is lehet nézni az élete végét. Pál apostol, megtérése előtt üldözte a keresztényeket, és hatékonyan pusztította a korai Egyházat. Mentérése után azonban építette azt. Ez a különbség a régi élet és az új között. Az ember megtérése előtt bűnöző volt, ki milyen mélyen merült bele a bűnbe, megtérése után azonban megtisztul, megszentelődik, és az Egyház építéséhez járul hozzá valamilyen formában. Aki a bűneiben van, és a lelkiismerete ezt szó nélkül tűri, az még nem tért meg. Itt volna az ideje.
2017. júl. 1. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:
Kedves Asperrimus,ez nálam is kiütötte a biztosítékot,ugyanis az én férjem is maszturbált,akkor is,amikor már együtt voltunk de csak havonta tudtunk találkozni,akkor ez most azt jelenti,hogy ha az utcán ráköszön egy haverja,akkor féltékenynek kéne lennem?
2017. júl. 1. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:

A Biblia már a magömlésről is mint tisztáltalan dologról beszél.

Jézus pedig azt mondja, hogy ha a te kezed megbotránkoztat vágd le azt - valószínűleg ez is az önkielégítésre utal, mert előtte a paráznaságról beszél.

2017. aug. 15. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!