Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Akik kamaszkorukbam vesztették...

Akik kamaszkorukbam vesztették el a hitüket, azoknál hogyan történt?

Figyelt kérdés

Hogyan zajlott le benned a dolog, minek a hatására vesztetted el a hitedet? Hány éves voltál akkor? A család, ha esetleg megtudta, hogyan fogadta?


Én egy 17 éves fiú vagyok. Vallásos, konzervatív családból származom, gyakran járunk templomba, itthon is gyakran imádkozunk együtt, mindenki mélyen hisz Istenben. Én viszont kezdek egyre jobban ateistává válni, egyre kevésbé tudom komolyan venni a vallással kapcsolatos dolgokat. Régóta nem tudok imádkozni, nem is igénylem, és már kezd kínossá válni számomra a sok közös imádkozás és templomba járás, meg hogy meg kell játszanom, hogy még mindig mélyen hiszek Istemben, de nem merem felfedni itthon az igazságot, csak felesleges vita lenne belőle, és talán, ha ki nem is tagadnának, de mindenképp leértékelődnék a szemükben, nem szeretnének utána úgy, mint most.


A kérdésem azokhoz szól, akik hasonló helyzetben voltak/vannak. Nálatok hogyan történtek/történnek a dolgok és ha elmondtátok az igazat a hívő szüleiteknek, akkor ők hogyan fogadták?


(Bocsi, ha egy kicsit kusza lett az írás).



2017. júl. 29. 03:18
1 2 3
 1/27 gnoomage ***** válasza:
46%
A családom annyira vallásos, hogy megkeresztelték őket és ennyi. Egyedül mamám akarta, hogy engem is kereszteljenek, hogy kezdjem el én is a templomba járást(ő se erőszakosan, párszor felhozta, hogy majd döntsek). Először el is kezdtem, hittan, templom stb. Csak a végén már kb 10-12 évesen is hülyeségnek tűnt. Egyszerűen ez egy mese, miért kéne hitet táplálnom valamibe, ami egy 6 évesnek szól estére, de még ahhoz is gyenge.
2017. júl. 29. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
31%
Nem voltál soha megtérve, nem csodálom, hogy már zavar. De a családoddal szemben ez nem tisztességes! Ha ők valóban megtért, hívő emberek, akkor el fogják fogadni és imádkoznak érted. Ha csak vallásosak, akkor meg nem ez fog történni.
2017. júl. 29. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
23%

Általában kamaszkorban ez a forgatókönyv. Ha a gyermek elkezd kamaszodni, a bűn feléled benne és erőt vesz rajta. Véleményem szerint ekkortól számít be az embernek a bűn. Míg Pál írja, hogy a szentek gyermekei is szentek, innentől egyéni felelősség a megtérés. Sajnos a gyermek a felnőtté válást úgy éli meg, hogy az az érzése, szabadon cselekedheti a bűnt. Egy gyermeknek a bűn szabad cselekvése is a felnőtté válást jelenti. Sok esetben csak ez jelenti számára a felnőtté válást. Pia, drog, szex, stb.

Elkezdi az értelmével a testet szolgálni, ahogyan azt Pál le is írta

2017. júl. 29. 07:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
21%

"Egyszerűen ez egy mese, miért kéne hitet táplálnom valamibe, ami egy 6 évesnek szól estére, de még ahhoz is gyenge."

Azért azt ne felejtsd el a nagy bölcsességedben, hogy én felnőtt létemre hiszek a Bibliában és ellenőrzésem során nem találtam benne semmi ellentmondást. Én nem úgy találom, hogy hat éveseknek szóló gyenge mese.

Még egy jó tanács: ez a bölcsesség, ami benned most van, ellened van és a halálba visz

2017. júl. 29. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
52%

Bennem is akkortájt volt a "lázadás kora".

19.-re lecsengett.

2017. júl. 29. 07:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%
Gyeremkként úgy gondolkodtál, mint egy gyermek, úgy hittél, mint egy gyermek. Most viszont már nem vagy az, de még egészen felnőtt se. Ha volt hited korábban, az most változik, és ez normális. Nem lehet, hogy valójában csak az egyházzal van problémád? Azzal, hogy hiábavalónak látod a szertartásokat, a sok felesleges sallangot, és elkezdted egyre élesebben látni az ellentmondásokat? Ez is normális. Istent nem a templom falai közt találod meg. De meglelheted az élet apró örömeiben, egy szép tájban, és azokban az emberekben, akik körülötted vannak.
2017. júl. 29. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:
Nem, én egyszerűen nem hiszek Istenben, nem gondolom, hogy létezik. Imádkozni sem tudok emiatt, mert olyan érzésem van közben, hogy én csak magamban beszélek és senki sem hallgatja meg. De, mint mondtam, nem is igénylem az imádkozást, az utóbbi időben már nem is szoktam, csak maximum közösen a családdal itthon vagy a templombam.
2017. júl. 29. 15:03
 8/27 anonim ***** válasza:
83%
Sok tinivel megtörténik ez, mint veled, én is majdnem otthagytam az egészet, de megtértem, megértettem mindent. Én is vallásos családban nőttem fel, de 15-16 éves korom körül elkezdtem kételkedni, majd most, 18 évesen újra visszataláltam. A szülőktől kapott hit nem elég, mindenkinek magának kell megtalálnia a sajátját. Te most nem hiszel, de javaslom legyél őszinte a szüleiddel, ha szeretnek, meg fogják érteni és nem fognak kitagadni.
2017. júl. 29. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 Pietrosol ***** válasza:
87%

Szia!


Lehet, hogy azért, mert a pap, lelkész, stb,-akinek a jóhírt kellene hirdetni-, ugyanolyan tudatlan bűntudatkeltő volt, mint a hármas válaszoló. Az Ő kereszténysége is a bűntudatkeltésben és a balhézásban merül ki.

2017. júl. 30. 07:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
22%

A válaszolók nak írom :

Amig olyan nem leszel , mint egy gyermek , addig nem mehetsz be a mennyek országába !!!

Az mondta ezt a pár szót , aki meghalt , értetek !!!

A kérdezőnek írom ;

A gyerek még nem tudja mi az a vallás , mi az a szó , hogy isten , és a sok semmirekellő szabájzást !!!

MÉGIS ojanná kell lenni !!!

Talán figyelj meg gyerekeket , mit cselekszenek , mit gondolnak !!!

Valójában élik az életüket , ha fáj valami , sírnak !!! Ha kapnak valamit , örülnek , játszanak !!! Az emberek felnőtt korban , hatalomra törnek , átakarják venni az irányítást mások felett , mivel ők azt sokkal jobban tudják !!!

Egyetlen " vallás " van , a neve SZERETET !!!

Hogy mit tégy a TE szituációdban ??? A kérdés és a válasz a tiéd , te tudod a választ egyedül !!!

2017. júl. 30. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!