Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Gáz, ha sírtam, amikor egy...

Gáz, ha sírtam, amikor egy személy szellemi vezetéséért illetve üdvözüléséért imádkoztam?

Figyelt kérdés

Életemben először tettem néhány hete. Először édesapámért, mert olykor visszatér nála az alkohol, és kiváncsi vagyok, ha imádkozom érte jelentkezik-e nála ez a probléma, hogy alkoholban keresi a megnyugvást.

Csak egy pillanatra fogott el valami elérzékenyülés, mintha átéreztem volna mitől szenved(ünk).

A napokban eszembe jutott egy lány (ez most túlzás, mert mindig eszemben van, de inkább a szívemben, de ezt nem szívesen vallanám be senkinek), szóval teljesen a topon voltam érzelmileg, éppen megtudtam venni amit akartam nem is gondoltam volna, tehát semmi okom nem volt a szomorúságra...én is meglepődtem, abba kellett hagynom, mert a sírás folytogatott, megkellett állnom két szónál "szíve" , "szentlélek"

Nem tudom, érted-e, ez nem bánat és nem öröm könnyek voltak, mert élveztem. Most bolond vagyok?

A hangom is remegett, amikor a lányra gondoltam, és az imában "a szíve" szót ki kellett mondanom. Csodálatos volt, az egész ima gyönyörű. Sose hinné el, hogy én érte imádkoztam.

Másnap felvettem valakit ismerősnek az FB, s ott olvasom Márai Sándor - Valaki értem imádkozott.

Tudom, hogy bolondság, de mintha ez a lány üzenete lett volna nekem. Jó érzés, nagyon, persze tudom könnyű álomvilágba ringatni magunkat.

37F



#ima #Szentlèlek
2017. aug. 10. 22:56
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
A másért mondott imát soha sem bánjuk meg.
2017. aug. 12. 09:57
 12/12 A kérdező kommentje:

#6 Az az elmút évek gondolatmenete volt, ráadásul nem is az én felismeréseim, olvasmányok, innen onnan halott dolgok. Nem ismered a történetem, így ne tőrj felettem pálcát.

(Nem én húztam le a válaszod)

2017. aug. 12. 13:47
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!