Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Leszbikusság és keresztény...

Leszbikusság és keresztény hit? Hogyan rendezzem a helyzetet?

Figyelt kérdés

Felnőtt nő vagyok, 25+ éves.

Mostanra egyértelmű lett számomra, hogy inkább a nőkhöz vonzódok. Ugyanakkor tudom, hogy a Biblia tanítása szerint ennek megélése bűn volna. Ezért nincs is párkapcsolatom, mert hiszek Jézus Krisztusban és akarattal nem akarok bűnt elkövetni e téren sem.

Csak már abban a korban vagyok, amikor érkeznek azok a kérdések, hogy mikor lesz családom, hány gyereket szeretnék, stb.

Én tudom, hogy családom nem lesz, és így gyerekem sem. Az okát tudom és ezt el is fogadtam. Inkább maradok egyedül, mert ezt látom a legtisztább útnak.

De már zavar az, hogy nem tudom mit és hogyan válaszoljak a családalapítással kapcsolatos kérdésekre. Mit mondjak, hogy békén hagyjanak?


Azt nem gondolják a környezetemben, hogy saját nememhez vonzódok, mert ennek jelét soha nem adtam, amennyire csak tudom, irányítom ezt, kerülve a bűnt. A többiek annyit látnak, hogy sportosabban/fiúsabban öltözködök, és pl. nem érdekelnek a "nőcis" dolgok.

A fiúkkal jó haverságban vagyok, de ugyanúgy vannak barátaim a lányok/nők közül is.


2018. febr. 3. 22:54
1 2 3 4 5
 1/49 anonim ***** válasza:
42%

Ezt a helyzetet csak akkor tudod számodra egészséges és boldogsághoz vezető módon rendezni, ha alapvetően változtatsz az életfilozófiádon. Ez alatt a vallás elhagyását értem, és nem úgy hangzik, mintha erre készen állnál.


Teljes, boldog életet élhetsz úgy, ha életed hátralevő részét (ami elég sok) nem azzal töltöd, hogy állandóan önmagadat ostorozod és sanyargatod. Ha ezt belátod, akkor késten állsz arra, hogy elhagyd az életedből azokat a dogmákat, amelyek kizárólag szenvedést okoznak neked.

2018. febr. 3. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/49 anonim ***** válasza:
7%
Idézd a Bibliai szöveget, kérlek, amely szerint bűn a leszbikusság!
2018. febr. 3. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/49 anonim ***** válasza:
49%

„hiszek Jézus Krisztusban és akarattal nem akarok bűnt elkövetni e téren sem”


Respect !


„Az okát tudom és ezt el is fogadtam”


Rspect !


„nem gondolják a környezetemben, hogy saját nememhez vonzódok, mert ennek jelét soha nem adtam”


Respect !


„amennyire csak tudom, irányítom ezt, kerülve a bűnt”


Respect !


„sportosabban/fiúsabban öltözködök, és pl. nem érdekelnek a "nőcis" dolgok”


Respect !


Minden tiszteletem előtted kérdező.


Bárcsak minden homoszexuális ember ilyen lenne. El is mondok ezért egy imát.


Üdv!

2018. febr. 3. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/49 anonim ***** válasza:
42%
Első megírta a tutit. A vallás méreg! Ne mérgezd magad tovább!
2018. febr. 3. 23:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/49 anonim ***** válasza:
23%
Nem bűn! Bűnös az, aki bűntudatot kelt az ember szándékától független érzés miatt! Tönkreteszed az életedet, ha nem engeded meg magadnak a szerelmet, párkapcsolatot. Ha hiszel istenben, hát téged az isten teremtett ilyennek. Hát akkor ki a bűnös?
2018. febr. 3. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/49 anonim ***** válasza:
81%

Nem kell különösebben semmit se mondanod másoknak ezekre a kérdésekre. Ez a te magánügyed. Vagy egyszerűen annyit mondasz, hogy a téma jelenleg még nem aktuális számodra, más terved van, mással foglalkozol, stb...

Nőként talán jobb helyzetben is vagy, férfiak esetében sokkal kevésbé elfogadott. Ha nincs férfiként csajod vagy feleséged, gyakrabban összesúgnak mögötte.

2018. febr. 3. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/49 anonim ***** válasza:
54%

#2


„Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természetes együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; és így elvették eltévelyedésük illő bérét.” (Rm 1:26)


De félreértés ne essék. Attól még, hogy bűn még nem kell gyűlölködni ellenük. Ugyanis nem az embereket, hanem a bűnt kell elítélni.

2018. febr. 3. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/49 anonim ***** válasza:
38%

7


Jó, de ennyi erővel a szakáll leborotválása is bűn. Neked van szakállad?

2018. febr. 3. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/49 anonim ***** válasza:
20%

#8


Az ószövetségi előírás. Az ószövetség pedig már rég hatályát vesztette, már ha igaz volt valaha is.

Kizárólag az Újszövetség előírásai számítanak.

2018. febr. 3. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/49 anonim ***** válasza:
83%
Gondolj arra, hogy sok heteroszexuális egyeülálló nőt is zaklatnak a párkapcsolat, gyerek kérdéssel, és ugyanúgy rohadtul zavaró, és nincs rá válasz, hogy miért nem találjuk "az igazit". Ne fogalkozz vele, senkinek semmi köze a magánéletedhez. Csak akkor és azokkal oszd meg a gondolataidat, érzéseidet akikről úgy döntesz, hogy tényleg megérdemlik.
2018. febr. 3. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!