Csak engem szomorít el a tudat ha arra gondolok hogy esetleg tènyleg semmi sincs a halál után?

Aha... tehát ha valami nem kényelmes számodra, akkor nem akarod elhinni és hazudni akarsz magadnak, mert az hejj, de jó... és nem érted azokat, akik képesek ezt kezelni.

Ha a halál után tényleg nincs semmi, akkor felesleges emiatt szomorkodni.

Ne gondolj arra. Van tovább. Még csak akkor kezdődik minden, az igazi élet. Amikor nem korlátoz a tér és az idő, nem vagy anyagi korlátok között szorítva. Mert, szerinted itt most jó az élet? Valaki egyszer ilyen kérdést föltett, azt mondta, hogy ki akarna itt maradni. Ide direkt a szegénységet meg az ilyeneket jöttünk megtapasztalni, a kétpólusú világot, amikor van jó is, meg rossz is. De a rossz által is bölcsebb leszel, adott rossz dolog az majd később nyer értelmet, ha valakinek pl tudod tanácsolni, és tudja/tudod te magadnak hasznosítani azt az adott leckét, ami abban az általad akkor még egyértelműen rossznak megélt dologban rejlett. Itt csak átutazóban vagyunk, ez egy kirándulás, nem a Föld nevű bolygóra tartozunk, ez itt nem az otthonunk. Az egy olyan minőség, ahol minden hepi, csak ott pl nem tudtuk volna mindezt megtapasztani, ilyen tapasztalásokat gyűjteni, azért jöttünk le ide, erre a bolygóra. De van innen tovább. Nem tudsz megszűnni. Maximum Isten magába olvaszt vissza, de akkor se szűnnél meg. Mert Isten ő örökkévaló. Van egy csomó reinkarnációs -sztori, nem merném kijelenteni, hogy mindegyik kamu. Sőt, én hajlok afelé, hogy a legtöbbje tutira igaz. Csak amikor elfárad a test, mert megöregszünk, akkor van ilyen elmúlás, de vissza tudunk születni egy új, friss, fiatal, üde testben; és akár egy másik kontinensen is tudunk begyűjteni megtapasztalásokat, más kultúrákat megismerni, felfedezni, bebarangolni új tájakat, kipróbálni magad új mesterségekben, új szituációkban, élethelyzetekben. Milyen a szegénység, milyen a gazdagság, milyen az, amikor sokan vagytok testvérek, és esetleg akár nem is olyan jó mindegyikkel a kapcsolatod, milyen teljes szeretetben élni, milyen magányban.

*Amúgyis,éljél, használd ki, ne ilyeneken agyalj! Mert elviszi a lehetőséget a szép percektől! Amiket megélhetnél, mert kár lenne kihagyni; nem lehet csak folyamatosan felőrölni az életünket csak kesergésre. Akkoris pocsékba megy minden , az összes lehetőség. Mert amúgy szokták mondani, hogy az élet nem feladat, hanem lehetőség. Csak szépen hangzik, úgyhogy gondoltam, ideírom:)