Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » A Sátán hallja, vagy nem...

A Sátán hallja, vagy nem hallja a gondolatainkat?

Figyelt kérdés

2018. ápr. 29. 11:14
1 2 3 4 5
 21/47 KZitus ***** válasza:
51%

Szia


Kicsit megtévesztően tetted fel a kérdésedet. Mert a gondolatainkat nem hallani kell(hogyan is lehetne, hiszen azok nem "hangosak") inkább ismerni.

Talán arra gondoltál, hogy Sátán ismeri-e a gondolatainkat?

Nem. Viszont rengeteg mindent tud rólunk abból amit beszélünk, és abból amit teszünk a mindennapjainkban. Ismeri szükségleteinket, hajlamainkat, és ebből von le nagyon is pontos következtetéseket - rólunk. Ismeri a lehetőségeinket, gyengeségeinket, és főleg ezekkel kísérti az embert.

Egy bibliai példa. Káin, miután Isten nem fogadta el az áldozatát, szomorú lett. Mire kovetkeztetett ebből Sátán? Látta a lehetőséget...

De Isten is látta Sátán szándékát és gonosz törekvését. Ezért szólt Káinnak:" Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta." 1Mózes 4:6,7

Hát nem volt nehéz dolga Sátánnak Káinnal, mert a harag a mai napig rossz tanácsadó.


Képzeld el, ha Isten megngené, hogy Sátán beleláson a gondolatainkba, akkor gyakorlatilag nem imádkozhatnánk Istenhez, hogy ő azt ne "hallja". Szerinted ezt Isten engedné?

Ha te, a barátoddal meghitt beszélgetést folytatsz, vajon megengednéd, hogy a rosszakaród/ellenséged oda üljön melléd és hallja a meghitt beszélgetéseteket? Mennyivel inkább Isten nem engedi ezt meg.


Gondolj kérlek Jézus kísértéseire. Sátán csak következtetve tudott háromszor is próbálkozni nála. Mert tudta, hogy éhes, azt hogy hatalmat kapott nemrég, ezért a büszkeségére próbált hatni, és azt is tudta, hogy később megkapja a föld fölötti uralmat - de ő most, azonnal kínálta ezt :-(

Ha ismerte volna Krisztus gondolatait, akkor mi értelme a kísértésnek, ha előre tudja - nem fog sikerülni!

2018. ápr. 29. 20:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/47 anonim ***** válasza:

"Akkor már közelítesz a Bibliai Ádám értelmi szintjéhez."


Bocsánat erre reagálnom kell. :D Tehát, szerinted Merete egy zseni.

2018. ápr. 29. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/47 Lux morulus ***** válasza:
56%

Hehe. A sok világesze.


Mindent egy nézőpontból akarnak megmagyarázni. Biztos megtaláljátok a saját igazságotokat, de közelébe sem szagoltok a valóságnak.

2018. máj. 1. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/47 anonim ***** válasza:

"Bocsánat erre reagálnom kell. :D Tehát, szerinted Merete egy zseni."

Először is nem Meretéről beszéltem, hanem egy hipotetikus emberről, akinek annyi esze sincs, mint egy csimpánznak.

Másodszor, hogy ebből neked honnan jött a zseni...

2018. máj. 1. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/47 anonim ***** válasza:
Ádám egy nap alatt az összes, akkor elősszőr látott állatot megnevezett Istennek. Erre ma igen kevés ember lenne képes, valószínüleg senki sem. :) Szerintem Ádám egy zseni volt, a Bibliát nézve.
2018. máj. 1. 10:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/47 Lux morulus ***** válasza:

" Bocsánat erre reagálnom kell. :D "


Nekem is :)


-Hány éves vagy királyfi?

-27

-És még hiszel a mesében ?

2018. máj. 1. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/47 anonim ***** válasza:

"Nekem is :)


-Hány éves vagy királyfi?

-27

-És még hiszel a mesében ?"


Ateista vagy kedves Lux?

2018. máj. 1. 12:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/47 Lux morulus ***** válasza:
Nem. Nem vagyok ateista.
2018. máj. 1. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/47 anonim ***** válasza:

"Ádám egy nap alatt az összes, akkor elősszőr látott állatot megnevezett Istennek. Erre ma igen kevés ember lenne képes, valószínüleg senki sem"

Már hogyne lenne képes? Random szavakat kitalálni valamikre amiknek nincs neve, erre inkább ki ne lenne képes?

2018. máj. 1. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/47 anonim ***** válasza:
Tehát kedves utolsó, ha jól értem azt mondod, hogy mi mostani emberek egy nap alatt minden állatot megtudnánk nevezni. Tehát, te megtudnád nevezeni ha soha nem láttál volna és még rajtad kívül senki más sem, egy elefántot egy gazellát egy leopárdot egy őzt, egy oroszlánt. Tehát, minden sajátosságának helytálló nevet ragasztanál egy NEM ismert állatra, amit több ezer év múlva is úgy neveznék. Remélem érted amit akarok mondani. A mai kutatások szerint 1000 milliárd féle élőlény faj él a földön. Tehát, te azt mondod mindet egy nap alatt megtudod nevezni. Ez már valóban zsenialitás határa. A földön mindegyik állatnak különféle a "személyiségéhez" kötött nevet adsz amit mindenki ezentúl használni fog? Ez igen. Az, hogy te véletlenszerűen beszélsz azt, az emberek nem fogják használni év ezredek múltán is még, legjobb esetben is inkább csak furcsán fognak rád nézni. Egy szóval, nem értek veled egyet. :)
2018. máj. 1. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!