Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Most mit mond a Biblia? Azt...

Most mit mond a Biblia? Azt mondja, hogy a halál után alszunk, amig eljön a feltámadás, vagy a mennyországba megyünk?

Figyelt kérdés
2018. máj. 18. 07:32
1 2 3 4
 31/37 anonim ***** válasza:
20%

"Jelina"


Jézus ’Atyja házában’, kifejezéssel Jehova égi lakhelyére utalt

Eredetileg, Ádám bűnbe esésekor, nem gondolta, hogy emberek mehessenek az égbe. A Héber iratokban nem is utal semmi arra, hogy ilyen terve lett volna.


Jézus első sorban az apostolainak ígérte ezt, Tehát először itt olvashatunk arról, hogy emberek legyenek Jézussal az égbe. De nem mindenki. Azzal,hogy azt mondta, hogy "Sok lakóhely", az nem azt jelenti, hogy korlátlanul, boldog boldogtalan oda fog szállni.


Még ugyanezen az estén ezt mondta nekik: „ti vagytok azok, akik kitartottatok mellettem próbáimban; és szövetséget kötök veletek, mint ahogy az én Atyám szövetséget kötött velem, egy királyságra”


Figyelembe véve, milyen óriási felelősségük lesz ezeknek az égi uralkodóknak, nem meglepő, hogy szigorú követelményeknek kell eleget tenniük.

Ebből a kijelentésből jól látható, hogy lesznek olyan követői, akik végig kitartanak majd ugyan azokban a próbákban, amit a keresztény életük és szolgálatuk miatt kell majd elszenvedniük, ha kell "mártír" halált halni.

Valamint alaposan tisztában kell lenniük az írottakról, hiszen Jézus azt mondta, hogy az Örök élet azon alapul, hogy megismerjék Jehovát, és a fiát, és azon hogy azt alkalmazzák, az életükben amire tanította őket.


Ez szemmel láthatóan sem mondhatjuk, hogy mindenkire érvényes, hiszen a legtöbben nem is élnek keresztény életet olyan mentalitásban, ahogyan Jézus, és az első tanítványai.


Ezt még először maguk a Tanítványok sem értették.

Jézus követői csak azután értették meg, hogy a trónjaik az égben lesznek, miután i. sz. 33 pünkösdjén Isten felkente őket a szellemével jövőbeli királyokká

Az a reménység, hogy valaki égi életet örököl, kinyilatkoztatás volt, és a Keresztény Görög Iratok ihletett leveleinek a központi témája lett.

Ezért sokan arra gondolnak e miatt, hogy az emberek a haláluk után ha "jók" voltak, az égbe mennek.


Igen ám, de ahogy említettem, nem mindenki élt olyan keresztény életet, amire azt mondhatnánk, hogy kitartott Jézushoz hasonlóan a keresztény élet minden pontjában.

Valamint azt sem jelenti , hogy a Földön nem valósul meg Isten eredeti szándéka, hogy igazságosak öröklik a Földet, és örökké rajta laknak.


A Biblia előre megmondta, hogy akik felvitetnek a mennybe, „királysággá és papokká” lesznek „a mi Istenünknek, és uralkodni fognak a földön [mint királyok]”

Ugyan is Jézus királysága égi, és felváltja, megsemmisíti a Földi emberi uralkodási módokat, és a választottaival fognak áldássá lenni a Földön maradt túl élők felett.


Ezt Jelenti kedves Jelina, a Biblia teljességének fényében.

2018. máj. 18. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/37 anonim ***** válasza:
0%

Isten, nem teremtett más élő egyedeket sehova.

Még akkor sem, hogy megtehetné.


Hogy a későbbiekben, tesz-e majd ilyet, nem tudjuk. De az lenne a lényeg, hogy most aki csak teheti, figyeljen, változzon, és tegyen meg minden tőle telhetőt az írások alapján, hogy ott lehessen Isten messiási királyságában

2018. máj. 18. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim ***** válasza:

Kedves 31-s!

Köszönöm a válaszodat, de nem tudok egyet érteni azzal amit leírtál. Nem hiszem, hogy azokat, akikkel együtt fog uralkodni majd Jézus, már a itt a földön, életükben kiválasztja. Mert ti így gondoljátok. De ezt leírtam már itt ennél a kérdésnél, kicsit előrébb. Jézus a földi szolgálata alatt (míg tanított) szinte végig a tanítványaival volt, sokat beszélt hozzájuk és nem csak a tömegeket, de őket is tanította. Ha ezt figyelembe vesszük akkor mondhatnánk azt is, hogy az összes tanítás és más ígéretek is csak nekik, a tanítványoknak szóltak, nekünk pedig az utókornak semmi. Akkor a bibliai történetek csak tanulságos, szép elbeszélések, és semmi mások.

2018. máj. 18. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 anonim ***** válasza:

@13:39-es válaszoló:


"Köszi. Annyiból vitatnám, hogy attól még, mert sokféle magyarázata van a Bibliának, logikailag az sem zárható ki, hogy van egy igaz."


>Ez valóban elképzelhető, csak azt nem hiszem, hogy ezt a magyarázatot ma bárki is birtokolná. Ez számomra összeomlasztja nem csak a resztoriánus, de a történelmi egyházak hitelességét is.


"Nálam ez úgy jött ki, hogy nem vagyok egyháztag, mert minden teológiát megvizsgálva azt találtam, hogy egyik sem tanítja pontosan azt, amit Mózes, az Úr Jézus, Pál és a többiek közöltek. de hogy ezért elhagyjam az Urat, az kizárt."


>Én is így vagyok ezzel az egésszel. Bár a kereszténységet a hátam mögött hagytam, de a Szentírást továbbra is Isten kijelentésének tekintem. Természetesen a mai vallásokban is vannak igazságok, de ezek részigazságok, olyan vallás szerintem nincs, ami 100%-ban az igazságot tanítja. Az igazság ugyanis nem a vallásoknál van:


"Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (Jn 14,6)


"Bocsi, gyorsan írtam, ez így érthető? Kérlek ne veszekedjünk és ne személyeskedjünk, végre valaki kulturáltan válaszolt :)"


Természetesen érthető, és nem szeretnék vitatkozni sem.


Minden jót!

2018. máj. 18. 16:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 anonim ***** válasza:
0%

Kedves Jelina.

Nem Jézus választja ki, hanem Jehova.


(János 6:44) 44 Senki sem jöhet hozzám, csak ha az Atya, aki küldött engem, vonzza őt;. . .


Ezt a tanítványainak is megmondta.

(Máté 20:23) . . .„A poharamat kiisszátok ugyan, de a jobb, illetve bal kezemhez való leülést nem az én dolgom megadni, hanem azokat illeti az, akiknek elkészítette az én Atyám.”


Hogy nem értesz ezzel egyet, ahhoz jogod van.

De mindenki nem lehet király, és pap, mert akkor Isten ígérete a Földre vonatkozóan, amit Ábrahámnak is ígért, nem valósulna meg.


Minden keresztényre ugyan az vonatkozik, akár égi, akár Földi reménységű. Ahogy írtam is, ha Ádám nem hibázik, akkor is mindenkire vonatkozik az, amit Ádámnak mondott.

S ez a Földre vonatkozik, csak később hozta ezt a Döntést, ezért is beszél, két "akolról"

2018. máj. 18. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/37 anonim ***** válasza:

"Nincs halálalvás, ebben a keresztények elég egységesek, az ortodoxoktól kezdve a hitgyüliig ezt vallják."


Hát hogy az ortodoxok-ra hivatkozol, még azt meg is értem, de annak nincs jelentősége, hogy a hitgyüli mit vall.

2018. máj. 18. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 Alex Fly ***** válasza:
Nincs abszolút idő.
2018. máj. 20. 09:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!