Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az Ateizmus a félelem vallása?

Az Ateizmus a félelem vallása?

Figyelt kérdés

Amit eddig sikerült megfigyelnem az ilyen "térítő ateistákkal" kapcsolatban az az, hogy az úgymond "vallásuk" teljes egészében a félelemre és a rettegésre épül:


-Egy jehovásnál is hangosabban és erőszakosabban próbálják rátukmálni mindenkire, hogy "Isten nem létezik!" Ha érveik ellenére valaki mégis kitart a hite mellett akkor idegesek lesznek. (Talán azért, mert rettegnek Istentől, és ha nem sikerül valakit az ateizmusra áttéríteniük az tudat alatt egyre jobban bizonyítja számukra, hogy Isten létezik)


-Nem olvasnak Bibliát, se történelmi teológiai műveket (pl. Aquinói Szent Tamást), se mondjuk János Pál Pápa írásait, és misére se járnak, pedig ezeket tanulmányozva talán értelmesebb érvekkel kritizálhatnák a kereszténységet (Talán azért, mert rettegnek attól, hogyha olvasnak a vallásról, vagy templomba járnak, akkor megtérnek kereszténynek)


-Azt vallják, hogy a halál után nem lesz semmi, ezért az életet ki kell élvezni, teljes hedonizmust kell vállalni (Talán azért, mert rettegnek attól, hogy Pokolra jutnak és legalább pár évtizedes élvezkedést akarnak az örökké tartó szenvedés előtt)



2018. aug. 28. 08:17
1 2 3 4
 21/35 Ozmium42 ***** válasza:
84%

Üdv!


Az ateizmust úgy állítod szembe az ateizmussal, mintha a kereszténység lenne az egyetlen istenhívő vallás. Pedig...


- egy ateista nem csak a Te istenedben nem hisz, és nem csak a tiédet tagadja érvek és/vagy indulatok mentén, hanem az összeset. Ha ez tudat alatt a Te istenedtől való félelmet bizonyítja, akkor ez bizonyítja a tudat alatti félelmet Thortól és Zeusztól is? Illetve: ha tényleg létezik ilyen tudattalan félelem, az bizonyítja is a félelem tárgyát? Csak létező dolgoktól lehet félni? Gondolj bele annak az ateistának a helyzetébe, akit születésétől fogva átitattak a vallásos szorongással. Lehet, hogy tudatosan már tagadja a vallásos állításokat, a lelki hatás alól viszont nem tudja olyan könnyen mentesíteni magát. Ne éld bele magad, hogy ez bizonyít bármit is.


- nem olvasnak Koránt, görög és római mitológiát, hindu és buddhista vallásos szövegeket sem. Talán Allahtól, Zeusztól, Buddhától is retteg az illető, vagy nem hozza lázba, hogy sorban éveket töltsön vallások tanulmányozásával, amikben nem hisz, hogy jobb érvekkel tudjon hitvitákat folytatni?


- talán ha nem barlangban éltél eddig, észrevehetted, hogy nem csak keresztény aszketizmus és ateista hedonizmus létezik, hanem hedonista (ál?)keresztények és emberi értékeket felvonultató ateisták is. Mivel magyarázod, hogy az ateisták, akik a Te (ki más) vallásod poklától szoronganak, mégis adnak azért egy kis esélyt annak, hogy ne hedonista szörnyetegek legyenek? És mivel magyarázod, hogy akik bevallottan hisznek a te vallásod poklában, azok azért mégis kaphatók időnként mindenféle bűnös hedonista kísértésre?


(Zita, félreérted a mondatot, nem állította senki, hogy Jehova tanúi tagadják Istent, csak furcsa a mondatszerkezet. A hangerő és az erőszakosság az összehasonlítás alapja)

2018. aug. 28. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 Ozmium42 ***** válasza:
100%

"Az ateizmust úgy állítod szembe az ateizmussal..."


Javítás: a kereszténységgel.

2018. aug. 28. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
52%
Annyiban igazad van kérdező, hogy az ateisták félnek a haláltól. De egyébként a hívők is félnek. Aki azt mondja nem fél, az vagy hazudik, vagy nem néz szembe a sorsával. Legyen szó akár a saját halálunkról, akár szeretteink elvesztéséről. Aki nem félti a szeretteit, az nem is igazán szereti őket.
2018. aug. 29. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:

Annyit mindenképpen meg kell jegyezni (túl sokszor fordult itt is elő!), hogy az ateista egyáltalán nem tagadja isten létezését. A tagadás azt állítja, hogy az dolog nincs.

Az ateista azt mondja, isten létezése nem bizonyítható. Ez nagyon más jelentéssel bír. Többek között azzal is, a isten nem létezése sem bizonyítható.

Az ateista tehát azt mondja, a létezés nyitott, az ember erre nem tud válaszolni szemben a vallással, amely határozottan állítja, de alá nem támasztja isten létezését. Amire néha hivatkozni szoktak az közönsége tautológia.

2018. aug. 29. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 Közveszélyes Kontár ***** válasza:

#5 +1

eleg jokat irt meg az elotte levo valaszok is

ellenben itt szovateszem, hogy az atesitak akikre te gondolsz azok tudataban sincsenek "ateistasaguk"-nak egyszeruen elik a vilagi eletuket es Istenrol legfeljebb halottak amit ezoterikus dolognak gondolnak, megegyszerubben mesenek, amivel szorakoznak akik unatkoznak

az atesitak alatt valoban atesitakra kell gondolni Anti-Teistakra akik valoban tamadjak a vallasokat es a hitet es Istent

lasd erre legjobb pelda Dawkins

tehat az Elmeletben Ateistak "senkit sem izgatnak" se az Artalmatlan Atesitak, se a kulonbozo "Teista"-atesitak akik hisznek valamiben, ha nem is egy adott vallasban netan apro reszeben, "lelek"-ben pl. ha ezenkivul semmi masban

valoban a kerdezo altalanositott, de ahogy te is irtad lehetnek ilyenek akik felnek, es ezen felelmuk erositi az ateizmusukat

errol pszichologiai munkak is vannak hogy sok ateista ilyen, lehet ezek tobbsege tanulatlan, de muveltek kozt nem lehet aki felelembol az?

(a pszichologusok mindenkit analizalnak, nem csak a teistakat)


#3

valoban vannak ilyenek is

de megforditva ugyanugy vannak vallasos "felosok" is, pontosan szinten ismert kozhely, hogy sokan hituk targyatol is felnek, hogy valoban irgalmazni, kegyelmezni fog-e Isten, megbocsat-e majd es nem kell-e orokke a Pokolban gyotrodni a szurkos, katranyos ustokben, mikozben kisordogok villakkal bokdosve forgassak oket


#6

egy melyen hivonek nincs ertelme felnie, az emlitett "semmitol sem" amibe maga a Pokol is beletartozik

mivel Isten tokeletes Iteletet tart igy, ha a Pokolra kuld (amit maga ker, konyorog erte, vagyik ra - aki oda kerul) azt Igazsagosan teszi az orokhalal es orok-kin ertelemben is, tehat elfogadja egy hivo, hogy valamiert rosszul valasztott, nem fogadta el Isten Kegyelmet, hogy miert az mas kerdes, az is hogy a nem elfogadas nem szoszerint tortent, hanem ugy hogy megrogzotten kapaszkodott egy halalos bunbe, pl. vagyott arra hogy embereket olhessen meg es vagya nem szunt meg es nem banta ha megtette, hanem orult neki, vagy kepzelgesei szulettek hogy Isten orult ennek vagy egyenesen o parancsolta, hogy artatlan jo embereket oljon meg (egyeb cel nelkul)


#8

elirhattal valamiket igy kisse zavaros lett, ezert kevesen ertik meg, mar amit

de lenyegeben hasonlo (egyet)ertesben vagyunk

ahogy #Kerdezo Kerdes Kifejtese is nagyjabol fedi azt amit en is gondolok, de az "Istenfelo" ateistakrol nem pedig altalaban az atesitakrol


#9

miert ne tudna beleelni magat valaki valamibe? igaz nem mindenkinek megy, en mindeg probalok "ateistava valni" de hiaba eroltetem (tehat ebbe a beleeles se sikerul igazan)

szamomra azt jelentene hogy onmagamat, kornyezetemet es masokat is meg kellene tagadnom

Isten Teremtesenek tagadasat vonja magaval ha Istent tagadom

de ha "csak" nem hiszek benne, akkor a fentebbiek hitelet kellene megkerdojeleznem ami ertelmetlenne tenne mindent

sokan megteszik ezeket is, de mit is akarnak elerni ezzel? epp egy hosszu kiemelt kerdest fogok vegig olvasni, ahhol arrol van szo "hogy bizonyitod be, hogy nem csak en letezek?" (vagy te)

ezzel is pont enemet, onmagamat tagadnam meg ha Teremtomet tagadnam meg, igy "en" Valaki Enjenek "kivetulese" vagyok

elmeleteirol annyit, hogy olyan elmeletet ki lehet talalni el lehet kepzelni, hogy ha bizonyitjak azzal meg is cafoljak es ha nem-letet bizonyitjak vagyis cafoljak azzal bebizonyitjak, egy amolyan "ellentetes dualitast", de ez regen is megvolt a filozofiakban

(lasd peldaul azt a hozzaszolasat ami kb. igy hangzik: "hogyha az En sem letezik, az is csak az En letezeset igazolja)


#10

azert irtam ilyen egyszeruen es materialista modon hogy jobban ertheto legyen, de valoszinusitem nem ertettek meg, es lehet teistak sem?


#11 (#8)

nem mind reklamalhat, ha nem hisz benne, akkor az Iteletben sem

de ettol meg velemenye lehet rola: "csak mert o a vilagi utat jarta, miert kellene hogy buntetese orokkre szoljon?"

ellenben atesita szempontbol az orokhalal buntetes materialista modon is megvalosul igy ez ellen nem lehet reklamalni

(es irigyelnie -igazsagtalannak tartani - az udvozulteket, mi ertelme van egy ateistanak(!)?)

feltetelezem eretnek (?!) filozofalgatassal atitatott gondolataim kovetkeznek:

ellenben orok gyotrelemre Isten miert iteli azokat akik

- nem akarnak orokke elni?

- nem akartak Istenben hinni soha, gondolatukban meg sem fordult, szenvedeseik, haldoklasuk alatt sem,

ezert orok gyotrelmet kell kapniuk?

(es biztos sok mas is felmerulne, peldaul szoktak emlegetni a csecsemo korban meghaltakat, ok ha orokeletre jutnak akkor mit csinalnak? felnonek?)

* vajon miert itelne isten orokeletre azokat akik nem akartak ezt? "atprogramozza" oket? nem onkent kell valasztani az udvosseget, kegyelmet, orokeletet? hanem mindketto kenyszer? eleve elrendeles?

* Isten igen szukmarku kegyelmet nyujt es fantazidusatlant, ha csak orok gyotrelemben es orok boldogsagban tudna gondolkodni, igy kenyszeritojelleggel jellene meg a ketfele Karhozat mivel rengetegen valasztanank e ketto kozul az orokketaro gyotrelmet ugyanugy (!) mint az orokhalalt

ki az aki megtagadna toluk a gyotrelmet? es ki az aki belekenyszeritene az orokeletbe azt aki nem akarja?

Emberek kozt biztosan sokan, de Isten?!

* ez az orokeletu udvozulteket nem erinti, igy nem reklamalhatnanak, hogy de en boldogabb lennek a TulVilagon annak tudataban hogy akik az Eletet (orokeletet) megtagadtak, azok orokke gyotrodjenek

vagy az igazsagossag elven orokketarto gyotrelmuk ne legyen (orokhalal azonnal, vagy adott ido utan)

foleg azoknak ne legyen akik kinra vagynak hiszen akkor jutalom, es en irigylem ezt a jutalmat toluk mert ott orokke paraznalkodhatnak kozben ...

(valoban hivonek erzik magukat akik (!) ilyeneket gondolnak?)

* es a katolikusok, keresztenyek ugy tartjak a bunteteseknek is vannak fokozatai vagy ez csak az udvozultek szamara igaz? (tisztitotuz)

* Pokolt olyan buntetohelynek tekintsuk, ahol minden eltitelt tokeletesen ugyanazt (!) a buntetest kapja

(ami igazabol "jutalom" mivel az elitelt kerese, kivansaga volt, negativ "hittel" es tettel)

* ahogy a jutalmazas is kulonbozo, vagy mindenki azonos jutalomban reszesul a TulVilagon?

mert errol is kulonbozo fokozatokat emlitenek

* a "hierarchikus" (vagy barmilyen hasonlo) rendszer nem kell magaval vonja azt, hogy ne legyen mindenki egyenrangu megis, hiszen Isten Orszagarol beszelunk nem Foldi Orszagokrol es meg itt is probaljak megvalositani ezt mindeg


lehet erdekel valakiket ez a kerdes is ahol belinkeltem a fentebb emlitett kerdest:


https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..


Xy4

2018. aug. 30. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 anonim ***** válasza:
100%

Erre ennyit lehet írni:


Régen az ember nem tudta, honnan van a villám, így megalkotta Zeuszt. Már tudjuk, honnan van a villám, alig hisznek Zeuszban. Ma nem tudjuk mi van a halál után (valószínűleg semmi, no mindegy), így megalkották Istent. Ma se tudjuk, hogy mi van a halál után, így még hisznek Istenben.


Az emberre amúgy miért várna más sors, mint az állatokra?


17/L

2018. aug. 30. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/35 anonim ***** válasza:
100%

Az ateizmus a jelenlegi tudomány állása szerint a leghelyénvalóbb gondolkodásmód és nem vallás.

Állításait a megfigyelésre és a reprodukálható kísérleteire alapozza,nem pedig a bemondásra és a spekulációkon alapuló filozófiára.Vannak elméletek tömkelegével,de idővel a bizonyítás gyomlálja azokat.

Amit egy józan gondolkodású ateista kijelenthet az az,hogy még sokkal több a megismerésre való tudás,mint amit ismerünk.

Tényszerűségek vannak amitől lehet félni,de felesleges,mert mindenkit akit ismerünk érinteni fog előbb,vagy utóbb.

2018. aug. 30. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 Mansour ***** válasza:

"az atesitak akikre te gondolsz azok tudataban sincsenek "ateistasaguk"-nak egyszeruen elik a vilagi eletuket"

Az ateizmus köznapi értelmezésben elég tág fogalom, az ilyen értelemben ateistának tekintettek jó része inkább agnosztikus, illetve vannak, akik egyszerű tudatlanságból vagy éppen félig-meddig tudatos döntés alapján egyáltalán nem érdeklődnek a vallás és transzcendencia kérdései iránt. Bizonyos értelemben ők is ateistának tekinthetők, de talán valóban helyes lenne megkülönböztetni őket azoktól, akik tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy mi az ateizmus és tudatosan vállalják fel azt. És még ezen a csoporton belül is meg lehet különböztetni a "harcos ateistákat", akik aktívan terjesztik a nézeteiket, keresik a konfrontációt a vallásos meggyőződésűekkel. Őket lehet akár anti-teistának is nevezni.

2018. aug. 30. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/35 anonim ***** válasza:

"Őket lehet akár anti-teistának is nevezni."

Azért nem egészen.

Anti-teista az, aki harcol a vallás ellen, vagy legalábbis szívből utálja azt. Aki csak terjeszti az ateizmust, az még nem.

Ugyanígy pl. egy normális vallásos térítő sem nevezhető ateistaellenesnek.

2018. aug. 30. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 Mansour ***** válasza:

"Anti-teista az, aki harcol a vallás ellen, vagy legalábbis szívből utálja azt."

Igazad van, ezt elfogadom. De úgy gondolom, a nyilvánosan fellépő ateisták többsége ilyen. Dawkins és Krauss például láthatóan utálják a vallást. A tudománynépszerűsítő tevékenységüket tisztelem, pl. szívesen hallgatom Krauss kozmológiai előadásait, de a már-már agresszívnak mondható ateizmusuk más lapra tartozik. Az biztosan valami személyes motiváción alapul, nem a tudományos világképükön.

2018. aug. 30. 13:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!