Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Keresztény nőknek úgy kellene...

Keresztény nőknek úgy kellene öltözködnie ahogy az apácák teszik?

Figyelt kérdés
Az apácák nagyon zártan öltözködnek és egységesen, de ezt nem látom keresztény hívők esetében. Ez egy Bibliai előírás amit az átlag már tart be, vagy az apácák önként öltöznek így?

2019. febr. 4. 11:40
1 2 3
 21/29 anonim ***** válasza:
100%

"Elolvastam és továbbra is ellentmondást látok. Nyilván az egyház is így gondolja mert az apácák mindenhova egyenruhában járnak."

Feltételezem, hogy elfogult nézeted miatt te elég sok dologban látsz ellentmondást, ilyen ez. Nyilván az Egyház nem gondolja így, mert akkor lenne erre előírás, ahogy oly sok dologra. De még az apácák öltözete sem szabályozott egyházilag, ezt minden rend maga szabályozza.

Egyébként az apácák is olykor levethetik egyenruhájukat.


"Abban semmi logika nincs hogy ha összejön a közösség imádkozni akkor be kell fedni a nők fejét és fel kell öltözni, utána pedig levetkőzhetnek."

Az öltözést az már te költötted hozzá, csak fedetlen főről volt szó ott. De ha elolvastad a fejezetet, akkor ennek okát is megtudtad.


"Pedig nagyon sokáig minden keresztény nő így öltözködött."

Ez igen nagy badarság, miért öltözködtek volna úgy, mint az apácák? Nézz meg neten pár középkori kódexet, látsz ilyenre is, olyanra is példákat. De arcot mondjuk soha nem fedték el. Inkább úgy mondanám, hogy alkalomhoz illően öltözködtek akkor is. Templomba jobban eltakarták magukat, egy bálon, vagy királyi udvarban pedig kevésbé. Az egyszerű nép asszonyai pedig aligha voltak olyan anyagi helyzetben, hogy erre nagy gondot fordítsanak.


"Sőt te magad írtad hogy még ma is, tehát nem csak az apácák hanem a hétköznapi viselet része volt a kendő."

Jah, 70-80 éves kor felett. A falunkban például még sokan hordanak bőszoknyát az idősek között, nekik a fejkendő is a viseletük része, de nekik sem folyamatosan és biztos nem a 30 fokos nyári melegben.


"Ha már itt tartunk mi a véleményed? Keresztény nők mehetnek strandra bikiniben?"

Felőlem aztán olyan fürdőruhát vesz fel, amilyet akar, lehet 1 vagy 2 részes is, nekem mindegy. Ha már középkort említetted, akkor sokkal kevésbé voltak prűdek az emberek. Ha egy apáca a strandra megy, gondolom ő sem a szerzetesi ruhájában ugrik a vízbe.


"A férfi Isten képmása, a nő viszont nem."

Ezt valószínűleg csak te akarod belőle kiolvasni, mert ilyet nem jelent ki az apostol. Nem is tehetné, mert már a teremtésnél leszögi a Szentírás, hogy mind a férfi, mind a nő Isten képmása. A Biblia, különösen az Újszövetség egyenlő félként kezeli a nőt és a férfit, azonban más társadalmi szerepet szán nekik. De most jobban nem megyek bele, ha akarsz, úgy is kiírsz róla egy másik kérdést. Ennek az öltözködéshez nincs köze.


"Emberi tulajdonságokat ad Istennek, ami az ókori pogány vallásokra jellemző. Az iszlám vallás szerint viszont Isten nem fogható a teremtményekhez."

Ez is kicsit offtopik. Hogy az iszlám szerint mi hogy van, teljesen irreleváns, keresztényekről szól a kérdés. Egyébként nem Istennek ad emberi tulajdonságokat, hanem az embernek isteni tulajdonságot. Ha Isten a saját képére teremti az embert, akkor attól nem Isten változik és lesz emberi, hanem az ember lesz Hozzá hasonlatos. Ha jobban érdekel, erről is kiírhatsz egy kérdést.

2019. febr. 4. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/29 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell egy keresztény nőnek is úgy öltözködnie, mint egy apáca! Az apácák szerzetes nők. A ruhájuk ezt fejezi ki.

"szerzetesi ruha (lat. habitus): a megszentelt élet intézményeinek saját konstitúcióiban meghatározott öltözéke, melyet a tagok megszentelt voltuk és szegénységük jeleként viselnek"

[link]

"Rendi ruhánknak állandóan emlékeztetnie kell bennünket megszentelt voltunkra, arra a törekvésünkre, hogy mindjobban próbáljunk hasonlóvá válni Krisztushoz. Egyúttal jelként kell állnunk a világ előtt, felhívva minden embert Isten létére, és arra, hogy az Úr mindenkit meghívott az üdvösségre, az Igazság megismerésére, aki maga Jézus Krisztus.

...A fehér szín a tisztaságot jelképezi, melynek révén osztatlan szívvel ragaszkodunk Istenhez, és egészen neki szentelődünk. A fekete a bűnbánat szimbóluma, mellyel elismerjük saját bűnösségünket, és azt, hogy Isten irgalmára szorulunk. A fekete-fehér együtt a „Beszédetek legyen igen-igen; nem-nem.” (Mt 5,37) radikalitására utal. "

[link]

A szerzetesek hármas fogadalmat tesznek: "tisztaság, szegénység, engedelmesség" és a ruhájuk is ezt fejezi ki. Ne keverjük a szerzetesnők öltözékét a hétköznapi emberekével! Ez nem egy Bibliai előírás. Az apácáknak ez a hagyományos ruhája, aminek biztos még darabonként is megvan a maga kis történelme, hogy miért maradt meg az egyenruha részeként, mit fejez ki és mennyit változott az idők során, de a lényeg a lényeg, hogy az apácák a saját elhatározásukból viselik.


Továbbá szerintem Pál az 1Tim2:9-10-ben nem egy egzakt öltözködési szabályzatot fogalmaz meg, pusztán felhívja a figyelmet arra, hogy nők a mértékletes életmóddal és jó cselekedetekkel legyenek elsősorban elfoglalva, ne a külsőségekkel. Hogy fontosabb a belső, mint a külső. Ha mindenáron öltözködési szabályként akarom érteni, akkor is inkább csak a szélsőséges, kirívó viseletre gondol. Tehát ez inkább csak egy irányelve, mint egzakt szabály. Azt meg aztán végképp nem lehet ebből kiolvasni, hogy tetőtől talpig be kell öltözni.

2019. febr. 4. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/29 A kérdező kommentje:

"Feltételezem, hogy elfogult nézeted miatt te elég sok dologban látsz ellentmondást, ilyen ez. Nyilván az Egyház nem gondolja így, mert akkor lenne erre előírás,"


Mivel a te egyházad tagjai így öltözködnek, nem értem miért engem vádolsz elfogultsággal. Arról nem is beszélve hogy a kendő mindig is része volt a keresztény női öltözéknek. Nyilván azért öltöznek így az apácák mert ezt szűrték le a Bibliából. Hogy miért nem írja már elő az egyház az más kérdés. Korábban bizonyára előírta, de jelenleg az efféle öltözék nem divatos, így az egyház fél hogy a maradék híveit is elveszíti. Úgy vannak vele hogy inkább menjenek az emberek félmeztelenül az utcára de néha ugorjanak be a templomba is és népszámláláskor ikszeljék be hogy keresztények.



"Az öltözést az már te költötted hozzá, csak fedetlen főről volt szó ott."


Az általad hozott másik vers a szemérmes öltözködésre vonatkozik. Annak sincs értelme hogy ha imára gyűl össze a közösség akkor szemérmesen öltözik, máskor pedig kilátszik mindene. Ezt szerintem nem nehéz belátni.



"Ez igen nagy badarság, miért öltözködtek volna úgy, mint az apácák?"


Azt nem mondtam hogy pont ugyanúgy öltözködtek mint az apácák, mert ők egyenruhát viselnek, de a testet eltakaró ruha és kendő mindig megfigyelhető volt. A korabeli női keresztény ábrázolások nagyrészt zárt ruházattal és kendőben jelenítették meg a nőket. Például Mária szobrok. A magyar népviseletben is egyértelműen ott a kendő.



"Templomba jobban eltakarták magukat, egy bálon, vagy királyi udvarban pedig kevésbé."


Többször is kérdeztem de nem válaszoltál. Ebben mi a logika az általad hozott két verset is figyelembe véve? Ha templomba mész felöltözöl, ha kijöttél levetkőzöl.



"Jah, 70-80 éves kor felett. A falunkban például még sokan hordanak bőszoknyát az idősek között, nekik a fejkendő is a viseletük része,"


Úgy 1900 évig biztosan ez volt jellemző. A 20. században sok minden változott ahogy a vallás kezdett háttérbe szorulni a keresztény világban.



"Ezt valószínűleg csak te akarod belőle kiolvasni, mert ilyet nem jelent ki az apostol. Nem is tehetné, mert már a teremtésnél leszögi a Szentírás, hogy mind a férfi, mind a nő Isten képmása."


Én csak tovább olvastam ahogy javasoltad és ott az áll a férfi Isten képmása, a nő viszont nem. Az öltözködéshez viszont valóban nincs köze, így most ne menjünk bele.



"Egyébként nem Istennek ad emberi tulajdonságokat, hanem az embernek isteni tulajdonságot. Ha Isten a saját képére teremti az embert, akkor attól nem Isten változik és lesz emberi, hanem az ember lesz Hozzá hasonlatos."


Az ókori pogány vallásokra jellemző hogy emberi tulajdonságokkal ruházták fel az isteneiket, egyes embereket pedig isteni tulajdonsággal. Ez ugyanaz csak kicsit finomítottak rajta. Csak megjegyeztem, nem ez a téma.



"Felőlem aztán olyan fürdőruhát vesz fel, amilyet akar, lehet 1 vagy 2 részes is, nekem mindegy. Ha már középkort említetted, akkor sokkal kevésbé voltak prűdek az emberek. Ha egy apáca a strandra megy, gondolom ő sem a szerzetesi ruhájában ugrik a vízbe."


Na ez viszont most megér egy külön kérdést. Szerinted az rendben van hogy keresztény nő majdhogynem meztelenül megy idegenek közé? Ez teljesen ellentmond az általad hozott versnek. Ezek szerint nem érted vagy nem akarod betartani.

2019. febr. 4. 22:37
 24/29 A kérdező kommentje:

"Azt meg aztán végképp nem lehet ebből kiolvasni, hogy tetőtől talpig be kell öltözni."


Akkor az apácák miért öltöznek be tetőtől talpig? Keresztény nők miért öltöztek be tetőtől talpig kb 1900 évig?

2019. febr. 4. 22:40
 25/29 anonim ***** válasza:
93%

"Akkor az apácák miért öltöznek be tetőtől talpig?"

Szerintem ezt nem csak én, hanem már előttem is leírták. Ha ez a válasz számodra kevés volt és téged valóban érdekel ez a dolog, akkor azt tudom javasolni, hogy írj egy katolikus oldalra vagy egyenesen valamelyik szerzetes rendnek és kérdezd meg őket, hátha teljeskörűbb választ tudnak nyújtani. Elvégre nem tartom valószínűnek, hogy itt apácák írogatnak, akik átfogóan ismerik a különböző egyházi rendek egyenruháinak a történetét.

De, megspóroltam neked egy kis időt, utolsó próbálkozásként. Remélem így már egyértelműbb lesz.

A fátyolról: "A fátyol jelentése világos. A szerzetesnőnek, aki szüzességben Istennek lett szentelve, hogy kizárólag Krisztus jegyese legyen, ki kell vonnia magát más lehetséges udvarlók és szeretők tekintete elől. Ezért a világtól visszavonulva él, kolostorban (claustrumban, innen jön a klauzúra szó is, mint elzárt tér), azért, hogy mindig Isten tekintete előtt legyen, és egyedül neki akarjon tetszeni szeretetének tisztaságával és erősségével."

[link]


Bár, egyáltalán nincs kedvem belemenni a 1Kor11:5-be nagyon belemenni, de bárki bárhogy is értelmezze, az szerintem elég egyértelmű, hogy ha imádkozáskor és prófétáláskor be kell fedni a fejét egy nőnek, akkor más alkalmakkor nem kell, mivel nem lenne akkor külön kihangsúlyozva. Tehát nem előírás a fátyol vagy kendő folyamatos viselése. Valamint, habár szépen átsiklottál azon amit, a 1Tim2:9-10 -ról írtam, azért felhívnám a figyelmet, hogy nem írja, hogy nem ékesíthetik magukat, csak azt hogy ne vigyék túlzásba és ne ezen legyen a hangsúly.

És azt se lehet mondani, hogy a nők nyugaton állandóan tetőtől talpig bevoltak öltözve. A divat mindig is helytől és kortól függött. pl. Az első században is biztosra veszem, hogy a keresztény nők Rómában és Görögországban úgy öltözködtek, mint bárki más. (Főleg, hogy véres keresztény üldözések voltak.)

2019. febr. 5. 00:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/29 A kérdező kommentje:

"Ha ez a válasz számodra kevés volt és téged valóban érdekel ez a dolog, akkor azt tudom javasolni, hogy írj egy katolikus oldalra vagy egyenesen valamelyik szerzetes rendnek és kérdezd meg őket,"


Lehet hogy megfogadom a tanácsod. Ebből a kérdésből kifolyólag feltettem mégegy kérdést és érdekes válaszokat kaptam. A keresztény egyházak hivatalos álláspontjára vagyok kíváncsi de ilyen válasz nem érkezett.



"az szerintem elég egyértelmű, hogy ha imádkozáskor és prófétáláskor be kell fedni a fejét egy nőnek, akkor más alkalmakkor nem kell, mivel nem lenne akkor külön kihangsúlyozva."


Ennek viszont így semmi értelme. Ha összejön a közösség imádkozni be kell fedni a fejet, de ha más célból gyűlnek össze nem kell. A körülmények ugyanazok. Az apácák nem csak a templomban viselik az egyenruhát hanem az utcán is.



"Valamint, habár szépen átsiklottál azon amit, a 1Tim2:9-10 -ról írtam, azért felhívnám a figyelmet, hogy nem írja, hogy nem ékesíthetik magukat, csak azt hogy ne vigyék túlzásba és ne ezen legyen a hangsúly."


Ugyanez a vers azt írja öltözzenek szemérmesen és tisztességesen. A bikini például szerinted ebbe belefér? Másik kérdésnél a keresztény válaszolók többsége szerint nincs azzal semmi gond. Szerintem viszont nagyon távol van a szemérmes és tisztességes öltözéktől.



"A divat mindig is helytől és kortól függött. pl. Az első században is biztosra veszem, hogy a keresztény nők Rómában és Görögországban úgy öltözködtek, mint bárki más. (Főleg, hogy véres keresztény üldözések voltak.)"


Komolyan így gondolod? Egy vallás előírásai nem fognak behódolni az éppen aktuális divatnak. Sehol nem írja azt a Biblia hogy öltözködj úgy ami éppen divatos. Legfeljebb csak te szeretnéd.

2019. febr. 6. 20:50
 27/29 anonim ***** válasza:

"Komolyan így gondolod? Egy vallás előírásai nem fognak behódolni az éppen aktuális divatnak. Sehol nem írja azt a Biblia hogy öltözködj úgy ami éppen divatos. Legfeljebb csak te szeretnéd."

Te meg a fölött siklottál át, hogy keresztényként nem szabad megbotránkoztatni másokat. Ezért mondja Pál, hogy bár keresztény ember bármit ehet, ha olyan közösségben van, ahol megbotránkoznak azon, hogy ő disznót eszik (pl. zsidók), akkor inkább ne egyen akkor.

Ha a rómaiakat megbotránkoztatná, hogy egy keresztény teljesen máshogy öltözik, akkor ne öltözzön másként. Isten nem szabott ilyen öltözködési törvényeket, te se tedd.

2019. febr. 6. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/29 anonim ***** válasza:
Dehogy kellene, nem leigázott muszlim nők ők.
2020. jan. 28. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/29 Prókátor ***** válasza:

Nem volt türelmem végigolvasni az összes hozzászólást, ezért bocs, ha valakit ismétlek!

Valamikor (jó pár száz éve) már jártak a nők apáca ruhában. Pontosabban: az apácák jártak a kor átlagos ruhájában, de közben a divat és a praktikum tovább vitte a viseletet, míg az apácák megmaradtak a régi divatnál. Egyébként vannak rendek, aminek tagjai nem hordanak külön ruhát, hanem hagyományos "utcai" viseletet. Van olyan is, ahol a helyi, exotikus viseletet vegyítették a hagyományos apáca öltözettel (lsd. Kalkuttai Szent Teréz rendjének viseletét, aminek az alapját az indiai Sári adta).

Hogy jobb lenne-e, ha a nők a középkori ruhákban járnának? Nem a ruha teszi az embert! Ez manapság különösen igaz az egyházra, ahol eltörölték a kötelező viseleteket, pl ma már a Jezsuiták sem hordanak reverendát, pedig azoknál az volt eredetileg a "csuha" is!

2020. jan. 29. 15:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!