Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Csak szerintem nagy parasztvak...

Csak szerintem nagy parasztvakítás a kereszténység?

Figyelt kérdés

Alapvetően a kereszténység tanításainak, az emberi viselkedésre vonatkozó részeinek egy nagy részét nem kifogásolom. Úgy gondolom, hogy jól mutatja, hogy egy egészséges értékrenddel rendelkező embernek nagyjából (!) hogyan kéne kinéznie.


Viszont úgy gondolom, hogy ez az egész vallás a tömeges elbutításról, a hívők kizsákmányolásáról szól. Nem kell ehhez messzire menni, elég ha a nem rég történelmi egyházzá nyilvánított hit gyülekezetét megnézzük. Nagyon jól látszik, hogy a hívők pénze a lelkipásztor zsebébe megy.


Nagyon ironikusnak tartom, hogy vannak, akik egész életükön át hagyják, hogy kihasználják őket, miközben abban hisznek, hogy majd a túlvilágon jobb sorsuk lesz. Illetve azt is, hogy explicit kimondja a biblia azt, hogy nem a földi javakat kell halmozni, ezt tanítják is, de az egyházak vezetői meg a tizeden keresztül vagyonosodnak.


2020. jún. 27. 20:42
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
60%
A kereszténységet hazugságnak tartom, bár azok, akik kitalálták, jól összerakták ezt a vallást. Sokakat elhitettek, megtévesztettek vele.
2020. jún. 27. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
54%
Én meg hülyének gondollak az első válaszolóval együtt. Tudod, van személyes vélemény, és ahogy neked jogod van ehhez a baromsághoz, úgy nekem is a sajátomhoz.
2020. jún. 27. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
62%

#2


"Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére" (Mt 5,22)


Megfeledkeztél a mesekönyved tanításáról, vagy szándékosan keresel kiskapukat a vagánykodásra?

2020. jún. 27. 21:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
65%

Kérdező:

Nem véletlen érzed ezt, hiszen maga a Teremtő is leiratta, hogy lesznek akik gyalázatot hoznak majd a személyére. Mivel nincs egység az Isten szándékának és Törvényének betartására a világ vallásaiban. Az emberek összevannak zavarodva, és ilyen kérdések születnek, mint amilyet Te is feltettél.


Nem Isten szándéka, és meghatározása alatt élnek ma sokan. A legtöbbjüknek Fogalma sincs a Biblia Tartalmáról, igy nem ismerik úgy a Teremtőt sem, és az elhatározásáról sincs elképzelésük. A kérdéseikre többnyire nem is kapnak választ. Vagy ha még is, azt sokan elfogadhatatlannak tartják.

Nagyon sok emberrel beszélgettem a szolgálatom során, akik azért nem akarnak templomba járni, mert nem kiváncsiak az ott elhangzó hazugságokra, és képmutatásokra.

A Fiatalok pedig nem értenek egyet sok erkölcsi kérdésben, amikor a házasságról, vagy a nemi életről van szó. Holott a biblia nem tanitja azt, amit az egyházakban kisarkitva mondanak.

Ezért ezt helyre hozni, nagyon nehéz azoknak, akik valóban szeretnének helyesen eljárni ezekben a dolgokban.

Amit sokezer év alatt tönkre tettek, azt nagyon nehéz helyrehozni, még azoknak sem, akik pedig erre szeretnének törekedni, Isten szándékával kapcsolatban. Túl sok a seb, a fájdalom.

S ha Jézusnak sem sikerült meggyőznia a többséget, akkor mit mondjanak azok kevesek, akik tesznek az ügyben, igazán.

2020. jún. 27. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
46%
Semmit nem állítottam, csak a személyes véleményemet. Én nyílt vagyok és őszinte, te meg képmutató. Azzal érvelsz, amiben nem hiszel? Méghozzá rosszul ráadásul? Béna is vagy.
2020. jún. 27. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
86%

Igazabol minden olyan emberi intezmeny vagy szervezet, amelyben sok ember van, hatalom es penz kerul bele, ott elobb-utobb megjelenik a korrupcio, a mohosag, kialakul a hierarchia.

Vonatkozik ez az egyhazakra is, akar tortenelmi ertelemben, akar jelenleg is. Vilagszerte vannak tizedet gyujto neoprotestans egyhazak, vagy az anglikantol az ortodoxig lelegzetelallitoan hierarchikus, atpolitizalt, emberi hatalomra koncentralo egyhazak is.

De minden egyhazban vannak oszinten Istent szolgalo, becsuletes papok, akik ugyanugy szenvednek attol, amit leirtal, mint masok.

Ugy, ahogy mondjuk a felsooktatasban is talalsz hatalom- es pozicioehes professzorokat, de minden eloadasara ugyanabban a kopott zakoban, villamoson erkezo zarkozott zseniket is. Ettol az egyetemek meg nem eredendoen parasztvakitas es haracsolas celjabol letrehozott intezmenyek.


Abban igazad van, hogy kiabrandito ezt pont ott latni, ahol eppen az ilyesmi ellen predikalnak.

2020. jún. 27. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
19%

Szia!


Nem nem csak te gondolod így, azok az emberek akik nem hisznek Istenben azok mind így gondolják.

Természetesen ez nem azt jelenti hogy igazatok lenne mert az ember nem magától lesz hívő hanem Isten keresi meg és Isten teszi őt hívővé,

A következő folyamaton keresztül eleve elrendelés, kiválasztás, elhívás, megszentelés és megdicsőítés.

2020. jún. 27. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
39%

"Semmit nem állítottam, csak a személyes véleményemet. Én nyílt vagyok és őszinte, te meg képmutató. Azzal érvelsz, amiben nem hiszel? Méghozzá rosszul ráadásul? Béna is vagy."


A képmutató éppenséggel te vagy, hiszen a mesekönyved tanítása ellenére hülyézed, bénázod a másikat, noha a sértegetés meg van tiltva.


Jól érveltem, erre te vagy a példa. A kereszténység hazugság, mert ilyen képmutató embereket nevel ki.

2020. jún. 27. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:

Voltak már páran rajtad kívül is, akik így ítélték meg a kereszténységet.

"Viszont úgy gondolom, hogy ez az egész vallás a tömeges elbutításról, a hívők kizsákmányolásáról szól."

Van ilyen is, főleg a szektáknál. Én mondjuk nem ezt tapasztaltam: évente 2500 forintba van meghatározva az egyházközségi hozzájárulás minimuma. Ezenkívül olyan egyházi alapítványoknak adok (teljesen önkéntesen), akik mélyszegénységben élőkön segítenek.

Ha kicsit jobban megnézzük: az állam ennél sokkal jobban kizsákmányol. A fizetésem majdnem fele adó.

2020. jún. 28. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
0%

Kérdező!


Ezt írod:

Viszont úgy gondolom, hogy ez az egész vallás a tömeges elbutításról, a hívők kizsákmányolásáról szól. Nem kell ehhez messzire menni, elég ha a nem rég történelmi egyházzá nyilvánított hit gyülekezetét megnézzük. Nagyon jól látszik, hogy a hívők pénze a lelkipásztor zsebébe megy.



Azt hogy így gondolod vagy így látod az önmagában kevés tudod bizonyítani állításod igazságát vagy csak vádaskodsz???

az interneten keresztül névtelenül, személytelenül.

Ha viszont nincs igazad és Németh Sándor továbbra is becsületes és igazságos és a rábízott javakkal jól sáfárkodik az Isten előtt akkor viszont te nagyon nagy bajban vagy mert Isten előtt erről számot kell majd adnod.

A hozzád hasonló névtelen személytelen emberek rendszeresen,pocskondiázák vádolják a gyülekezetet és a vezetőjét Németh Sándort.

Viszont én mint a gyülekezet tagja ellent kell hogy mondjak neked mivel az adakozás,tized fizetés is mindkettő szabad akaratból és hitből az én életembe és mások életében is működik. Én valamint mások is tapasztaljuk Istennek a gondviselését életünk minden területére.Ez elsősorban nem a pénzről szól ha neked ez erről szól akkor a te problémád ezekkel a szavakkal foglalhatók össze sértettség és irigység.

2020. jún. 28. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!