Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A keresztény kultúra is...

A keresztény kultúra is idővel normává teheti a mozaikcsaládot?

Figyelt kérdés

Ez egy elég érzékeny kérdésnek számít, de szerintem fontos, hogy nyíltan beszéljünk róla, mert több problémát okoz, ha egyszerűen nem akarjuk tudomásul venni. Az történt ugyebár, hogy a házasság szerepe megváltozott az emberek életében, hiszen míg régen alapvetően vagyoni, praktikus szempontokat vettek figyelembe, ma már a romantika, szerelem, szexuális vonzalom alapján választanak párt az emberek. Régen alapvetően egy közösségi döntés volt, hogy ki kivel házasodik, ma meg magánügyként tekintünk rá. Emellett sokkal hosszabban is kéne manapság együttélni és ez új kihívásokat hoz.

Ha megnézzük a statisztikákat, a gyermekek több, mint 60%-a mozaikcsaládokban nő fel, a családi struktúrák ilyen jellegű változása azért elég viszonylag rövid idő alatt történt meg. Tulajdonképpen régen is megoldották a közösségi szinten a gyermekek felnevelését, ha a szülők nem tudták, akkor vagy nagyszülők, vagy más rokonok tették ezt meg. Szóval mindig léteztek a hagyományos keresztény erkölcsiségen alapuló családon kívüli modellek is, most is valószínű ez fog történni.

Vallási (főleg katolikus) szempontból persze nehéz ezt a jelenséget őszintén elfogadni, de a templombajáró emberek közül is egyre többen érintettek ebben és előbb-utóbb ez már fel sem fog tűnni, beépül a kultúrába. Én is amúgy nagyon sokáig hittem az élethosszig tartó, monogám szexualitással egybekötött házasság eszményképében, de most már azt érzem, hogy ez a gondolat egyszerűen nincs egyensúlyban azzal, amit a környezetemben látok.



2022. jún. 17. 15:26
 1/6 KZitus ***** válasza:
59%

Szervusz

A keresztény kultúra előtt, a bibliai időkben létezett a "mozaikcsalád" csak nem így nevezték őket anno. Ilyen volt pl. Márdokeus és Eszter. A bibliai Eszter megértően szót fogadott nevelő- vagy gyámapjának, Márdokeusnak, aki szülei halála után átvette neveltetését. Fegyelmezésének köszönhető, hogy kiváló asszony lett belőle. Eszter 2:7, 15, 20.

Mivel az élet sokféle képen alakulhat, egyre több a mozaikcsalád, és részét képezi a keresztény életnek, keresztény kultúrának. keresztényi alapelveket követve, így is lehet boldog, békés egy család, persze minden családtagnak meg kell tennie a magáét, és hozzájárulhat a "jó" családi békéhez, ha megértő, türelmes, együttérző, megbocsátó....

2022. jún. 17. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 KZitus ***** válasza:

...ha van kedved, olvasd el, hogyan küzdött meg egy mozaikcsalád a felmerülő nehézségekkel:

[link]

2022. jún. 17. 16:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
91%

A katolikus egyházba nehezen épülhet be, hogy a mozaikcsalád a norma. Mert hogy keletkezik a legtöbb mozaikcsalád? Úgy, hogy egy vagy két házasság válással végződik, és az egyik elvált fél újraházasodik; akár elválttal, akár nem elválttal.

Mit mondott Jézus a házasságról? Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza.

A többnejűség, többférjűség sem támogatott, mivel amikor Jézus a házasságról beszélt, akkor monogám kapcsolatot feltételezett. Tehát nem azt mondta, hogy a férfi a feleségeihez kapcsolódik, vagy hogy a férfiak közös feleségükhöz kapcsolódnak, hanem a férfi feleségéhez kapcsolódik, és lesznek ketten egy testté.

Van lehetőség házasság érvénytelenítésére, de ez ritka. Úgyhogy egy nagyon tragikus dolog tehetné normává a katolikus egyházban normává a mozaikcsaládot: ha valami miatt sok fiatal vagy középkorú szülő halna meg.

2022. jún. 17. 17:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Nem!

Azt mondja, ha úgy hozta az élet, akkor is ki kell hozni azt, ami a gyereknek a legjobb.

2022. jún. 18. 02:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 Isti22 ***** válasza:

Valójában a mozaikcsalád a norma vagy legalábbis most ritkább, mint korábban volt :)


Ennek oka pedig egyszerűen a halandóságban keresendő, a modern orvostudomány előtt az apukák-anyukák csak úgy hullottak, mint a legyek, teljesen természetese volt, ha valakinek van mostohája, mostohatestvére, féltestvére... stb.

2022. jún. 18. 07:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
26%
Ma divat lett a vàlàs. De ez nem Jèzustòl valò hanem a sàtàntòl. A hàzassàg egy Szentsèg, amit sokan meggyalàznak. De azok egyszer Jèzus előtt felelni fognak. Meg azok is akik màs hazastarsàra vetnek szemet ès szètdùlnak gyerekes csaladokat.(Nem azokròl beszêlek akik azèrt vàlnak mert a tàrsuk önmagàbòl kifordult erőszakos agresszìv àllattà vàlt aki elviselhetetlennè teszi az èletet)
2022. jún. 18. 07:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!