Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A vallások az elmúlt évezredek...

A vallások az elmúlt évezredek alatt miért nem tudtak semmilyen bizonyítékot felmutatni Isten mellett, ha ők állítólag kapcsolatban vannak vele?

Figyelt kérdés
A bölcsebb vallásos emberek, kidolgoztak istenérveket, de azok sem bizonyítanak semmit.
2023. márc. 17. 18:39
1 2 3 4
 11/32 anonim ***** válasza:
Ez egyfajta etika, az etikába sincs isten mégis betartják csak úgy, oké nem vallás, magyarázd ezt a konfúcionizmusnak xd
2023. márc. 17. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/32 A kérdező kommentje:

#3


Érthető számomra, ha nekik nincs szükségük bizonyítékra, bár szerintem azoknál, akik egy felekezet tagjai, és a vallási vezetők utasításai szerint élnek, alap lenne, hogy bizonyítékot kérnek, ha már az egész életüket erre alapozzák, na de ez az ő dolguk.


A kérdést elsődlegesen azért tettem fel, mert némely vallásos emberek hittérítést végeznek, próbálnak bevonni másokat maguk közé, hitvitába is belemennek, mert úgy tűnik, némelyek ténynek veszik, hogy van Isten. Valójában azonban Isten létezése egyáltalán nem tény, ezt egyértelműen mutatja az is, hogy évezredek alatt egyetlen bizonyítékot sem tudtak letenni a létezése mellette a vallások.

Egyik vallás sem tudta megfelelően igazolni, hogy az istene létezik, noha elvileg kapcsolatban vannak az istenséggel.

Nem furcsa ez?

2023. márc. 18. 07:08
 13/32 anonim ***** válasza:
0%

Valójában a tudomány is "csak" hit.

A gravitáció az egyik legvitatottabb dolog.

Newton szerint ez egy kölcsönhatás, amiben két tömeggel rendelkező test egymásra vonzerőt fejt ki.

Einstein azonban ezt vitatta, és azt mondta nincs ilyen vonzerő, hanem a tömeggel rendelkező test meghajlítja maga körúl a téridőt.

Ezeket azonban Tesla vitatta, és egy dinamikus gravitációs erőteret feltételezett.

Sokan ezeket vitatják, és a sötét anyag és energia más dimenzióban történő kapcsolódásait feltételezik.

Jelenleg ott tartunk, hogy talán sikerült gravitációs hullámokat mérni, ami egy egészen más elméletet fog megalapozni.

Szóval a gravitáció nem evidencia, még a szónak sincs értelme, ha azt sem tudjuk mit jelöl.

Erre mondta Kiss László magyar csillagász, hogy talán a gravitáció sem az aminek hisszük, lehet csak itt "kis méretekben " működik, a csillagászati objektumokra más vonatkozik.


Nem akarom ezt is hosszan rejtegetni, de a kvantumfizikusok tudják, hogy az anyag fényből és "igéből" azaz információból áll. ...és ezen nincs mit vitatkozni, ez tény.

Az elektronról is évtizedek óta tudjuk hogy nem anyagi részecske, hanem hullám, nem is pályákon kering az autommag körül, mégis így tanítják a mai napig....ez is tény.

Ha elég kicsire lemegyünk az anyagai szint vizsgálatában, akkor azt tapasztaljuk hogy a világunk tényből és információból áll.

2023. márc. 18. 07:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/32 anonim ***** válasza:

12

Van rengeteg hívő aki tisztábban van azzal, hogy a hite az hit.

A probléma ott kezdődik, hogy itt például van jó pár például magát kereszténynek beállító személy akinek a viselkedése alapján annyi köze van a kereszténységhez, hogy a fejükre esett (nagyon magasról) a Biblia.


De ostoba és mentálisan nem teljesen egészséges emberek sajnos vannak. Ha ehhez hozzá kevered valamelyik vallást...

2023. márc. 18. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/32 A kérdező kommentje:

#13


A gravitációt nem vitatott kérdés a fizikában.

És döbbenetesnek tartom, ha valaki tényleg vitatja a gravitációs elméletet.



#14


A hívők közül számomra az agnosztikus teisták hozzáállása a legszimpatikusabb:


[link]

2023. márc. 18. 08:11
 16/32 anonim ***** válasza:
Sokan, az egyértelmű állásfoglalás helyett az agnoszticizmus álláspontjára helyezkednek, azt állítván, hogy sem a létezést, sem a nemlétezést nem tudjuk bizonyítani. A helyzet azonban az, hogy korántsem egyenrangú állításokról van szó, hiszen a létezést kell igazolni, nem pedig a nemlétezést.
2023. márc. 18. 08:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/32 anonim ***** válasza:
0%

"A gravitációt nem vitatott kérdés a fizikában."


Dehát ott vannak felsorolva a tények....akkor azt hiszem nem sikerült megértened amit szerettem volna mondani a példával.


Amikor Newton mondta az ő elméletét, mindenki boldog volt, végre megértették, és ünnepeltek....aztán kiderült hogy tévedés volt.


Aztán Tesla egy dinamikus gravitációs erőteret feltételezett...ez is tévedés volt....stb.

A tudomány jelenleg a "pillanatnyi tévedésének" állapotában van, amit pár év, évtized múlva majd elismer, és jön az új elmélet.


Érted? Minden pillanatban meg vannak győződve az egyszerű emberek, hogy ez meg ez így van, már tudjuk, már mindent értünk, a következő "hoppá" pillanatig, amikor újra kezdődik elölről.


Mindenki tudja (a tudományos világban) hogy az ősrobbanás sem valódi, csak épp nincs jobb, valamit pedig mondani kell. Ezt ugye tudod?


Amit az anyagról írtam -hogy csak fényből és információból áll- az is tény, ugye tudod?

Csak mert az ilyesmire sosem reagáltok, mert ezzel nem tudtok vitatkozni.

2023. márc. 18. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/32 anonim ***** válasza:

A tudomány folyamatosan fejlődik,nem próbálja betömni az ismeretlen hézagokat pusztán hagyományokon alapuló mesékkel.

A gravitáció sem elmélet,egyszerűen csak létezik.Biztos vagyok benne,hogy az általunk sosem felfedezhető szomszédos galaxis is hat arra,hogy e bolygó így meg úgy forog és nem fogom sose tudni miért.Ettöl még semmilyen vallási dogma nem lesz igazolva.Ama tudósok felfogása, kik azt mondják, hogy a hol a tudomány határa végződik, kezdődik a vallásé, szóval mit a tudomány megfejteni nem tud, már a valláshoz tartozik, oly rossz, mintha az orvostanár, mikor már segíteni nem tudna, azt mondaná, menjen barátom a javasasszonyhoz: az mindent tud.

2023. márc. 18. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/32 A kérdező kommentje:

Senki nem vitatja a gravitációt a tudományos közösségen belül.

Ilyen értelmetlenséggel nem is vagyok hajlandó foglalkozni. Olvass általános és középiskolás fizika könyveket.

Vagy tájékozódj a természettudomány rovatban.

2023. márc. 18. 09:41
 20/32 anonim ***** válasza:
0%

"Ilyen értelmetlenséggel nem is vagyok hajlandó foglalkozni. "


A kvantumfizika jelenlegi ismereteiből mondtam egy példát -én ugyanis mérnök vagyok, ezt tanultam, stb- ....szóval vicces hogy általános iskolai könyveket ajánlsz, hogy ezzel palástold a tudatlanságodat.

"nem vagyok hajlandó foglalkozni" ...ez olyan toporzékoló kisfiús szint. Vannak betanult érveid, de amikor azok üresnek bizonyulnak, akkor jön a toporzékolás...kérdező...te elérted a képességeid jelenlegi határát, veled értelmetlen tovább beszélgetni.


18# igazad van, azonban ettől függetlenül még lehet teremtett a világegyetem, csak mert a tudomány még az út elején tart, és nem találta meg ezt a választ-megoldást, nem? ...csak közbe senki ne merje kimondani hogy van Isten, mert még a "mi, a tudomány hivatalosan nem bólintott rá" ...ja, logikus.

2023. márc. 18. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!