Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért szükséges a megváltás...

Miért szükséges a megváltás ilyen formában Isten részéről, hogy a saját fiát kegyetlenül megölette, hiszen ő maga teremtette meg a bűnt vagy a bűn lehetőségét azzal hogy szabad akaratot adott az embernek?

Figyelt kérdés
Nekem így Isten egy nagyon perverz gonosz alaknak tűnik, aki megteremtte a bűnt vagy a szabad akaratot ès megteremti ezzel a bűn lehetőségét is. Mivel mindenható tudta előre hogy a szabad akarat megteremtésével bűn fog születni vagy ha nincsen szabad akarat akkor a magát a bűnt teremtette meg, mert mindenttudó és ezzel mindent lát előre is, tehát tudta azt hogy az emberek bűnbe fognak esni. És nyilván ha tudta hogy bűn lesz vagy megteremtette a bűnt akkor nyilván tudta előre hogy szükséges lesz a megváltásra is, így előre tudta hogy majd a fiát kegyetlenül meg kell kínozni....
2023. ápr. 9. 12:07
1 2
 11/19 anonim ***** válasza:
54%

#7


Nem. Ez fizika.


Dávid Gyula szólt erről az egyik ismeretterjesztő előadásán.

Amikor az időutazásról beszélt, a speciális relativitáselméletből fakadó eredményt is ismertette.

Abból meg az következik, hogy nincs nyitott jövő.


Itt az előadás:


[link]

2023. ápr. 9. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/19 A kérdező kommentje:
10. És mi a baja azzal ha szabad akaratot úgy teremtjük meg hogy nincsen benne bűn ....
2023. ápr. 9. 18:43
 13/19 anonim ***** válasza:
Két különböző dolog, de a bűn is a (primitív) szabad akarat következménye.
2023. ápr. 9. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 anonim ***** válasza:

10

Tehát szerinted a jó szülő lehetővé teszi, hogy például a gyerekei meggyilkolják egymást ha úgy tartja kedvük és ő csak ott áll és végig nézi?


Nincs gyereked, ugye?

2023. ápr. 9. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 anonim ***** válasza:

15


Miért is lettem volna bunkó?


A válaszom első felében levezettem, hogy látszólag mi következik abból amit írtál. Bár itt is rákérdeztem, hogy esélyt adjak a pontosításra.


A második felében pedig egy olyan kérdést tettem fel amit te is fel tettél a kérdezőnek és amit a válaszaid alapján jogosnak éreztem az irányodba.


A lehetőség továbbra is adott, hogy megindokold, hogy Isten cselekedetei hol össze egyeztethetőek egy jó szülő döntéseivel.

2023. ápr. 9. 20:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:
23%
Bocs, de nem tudod lekötni az érdeklődésem, annyira blőd dolgokat írsz. Túltoltad. Kellemes Húsvétot!
2023. ápr. 9. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Jobbulást.
2023. ápr. 9. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:
0%

Isten kinyilatkoztatása volt Krisztus. Azt mondják az okosak. Én pedig azt mondom, Jézus lett az Istenné, kinek nem számít az idő, megteremtette a valóságot, majd összehozta, hogy megszülethessen ő maga is benne, aki keresztre feszítve vált végül Istenné. Azt kérded miért?

Azért, hogy megszülethess. Ha majd mindenki betölti a sorsát, akkor vissza tér. Az idő vonal pedig stabil marad. Bizony, bizony még a kereszthalálnál is nagyobb volt az ő áldozata és a felelőssége. De hogy térhetne vissza valaki, aki el sem ment? Na ez a milliós kérdés!

2023. ápr. 9. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
0%
22: Jogos. Így szabadította volna meg a zsidókat jahvéjuktol. Rajtuk kívül meg másnak nem is számított a régi rendszerük. Aztán a első célközönség meg azóta is tagadja hogy megölték.
2023. ápr. 9. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!