A keresztények miért hiszik jónak Istent? akkor is jónak fogják nevezni ha bemenne egy halálos beteg gyerekhez?

"Palotai Dávid, 8 éves, Gyömrő

„Ne dobjátok hát el bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van!”

Dávid szülei 2001-ben tértek meg, ezután született a kisfiuk. 2010-ben elkezdte fájlalni a lábát az akkor ötéves Dávid, és bár eleinte nem tűnt komolynak, amikor már régóta panaszkodott, az édesanyja úgy érezte, hogy ortopéd orvoshoz kell elvinnie.

„Kértem beutalót, és az ortopéd orvos rögtön azt mondta, hogy azonnal műteni kell a kisfiam lábát, annyira súlyos az állapota. Még öt orvos megnézte, végül a Heim Pál Kórházban a főorvos azt mondta, hogy nem is tudja, hogy létezik-e egyáltalán olyan gyógymód, ami erre a lábra jó lenne… Ízületi gyulladás, kopás volt a csípőjénél, a combcsont csúcsa egyszerűen lekopott, három hónap alatt… Most utólag, amikor megnéztem a papírokat, most kezdtem csak felfogni, milyen súlyos volt a helyzet, akkor én csak arra tudtam gondolni, hogy nincs olyan betegség, amit Jézus ne gyógyítana meg!

A kisfiam akkor ötéves volt. Ő hitte, hogy ha megtér és megkeresztelkedik, akkor meg fog gyógyulni. És amikor ez megtörtént, attól fogva indult el a gyógyulás! Jártunk gyógytornára, kezelésekre, és közben folyamatosan fájt neki, nemegyszer sírva jött át éjszaka, annyira fájt a combja. Járógépet kapott, ami tehermentesítette a lábát, felnyomta a csípőjét. A gyülekezetben is azt mondták a gyerekorvosok, hogy vegyük nagyon komolyan, mert ez valóban súlyos betegség. Én szinte fel sem fogtam, nem akartam, hogy megműtsék, mert nem is igazán tudtak rá műtétet, azt mondták, erre már az sem megoldás, mire gimnazista lesz, tolókocsiba kerül. Kértem pásztorokat is, hogy imádkozzanak érte, fent volt az imalistán is – és szépen elkezdett gyógyulni. Jártunk folyamatosan kontrollra, az orvosok nem értik, mitől kezdett el javulni! A mi orvosunk, aki végül kezelte, csak csodálkozik, nem tudja, hogyan erősödött meg neki azon az oldalon az ízület és a csont! Dávid meg itt szaladgál már körülöttem, és focista akar lenni! Amikor Dávidot szültem, kis híján elvéreztem, én akkor azt mondtam, hogy többet nem szülök. Van még egy nagylányom és egy nagyfiam is. Amikor Dávid megbetegedett, azt a fogadalmat tettem, hogy ha meggyógyul, én szülök még egy kislányt. És meg is született, most már ő is itt van velünk!” "

"Lehel Adrienn, 45 éves, Budapest

„Noha vak voltam, most látok”

2008-ban tért meg, ezt megelőzően az Uzsoki utcai kórházban feküdt, a szklerózis multiplex előrehaladott állapotában. Már a gyerekei ápolták otthon, amikor meglátogatta őt Nagy József és felesége, akiket egy barátnője küldött el hozzá.

„Négy hónapot adtak nekem, már a gyerekeim gyámügyi elhelyezését intézték a barátaim a zsidó hitközségben, itt találkozott az éppen ott járó Nagy Józseffel a barátnőm. Odament hozzá, mert hallotta, hogy lelkész, és szoktak betegekért imádkozni, hátha tud segíteni. Valóban, fel is ajánlotta, hogy eljön meglátogatni a feleségével, ha én nyitott vagyok rá. Én akkor olyan pánikban voltam amiatt, hogy csoda, hogy még élek, hogy amikor jött a barátnőm, és elmesélte, hogy keresztények, és Jézusban hisznek, én tényleg azt hittem, meghalok! Nem voltunk soha nagyon vallásosak, de a judaizmusban nőttünk fel liberális, kozmopolita, humanista zsidó emberként, akik csak akkor fordultak az Örökkévalóhoz, ha nagy dráma volt, illetve a nagy ünnepekkor megjelentünk a zsinagógában. És akkor megérkezett Józsi az ágyamhoz Erikával, és az a megtapasztalás, ami akkor a beszédük által a szívemig hatolt, az egészen más volt Jézusról, mint amit én addig gondoltam, vagy amit az iskolában tanultunk. Három vagy négy órán át tettek nekem bizonyságot, és a végére meghasadt a szívem, és tudtam, hogy Ő Izrael királya, a Messiás, akihez én meg fogok térni. Én közben hivatkoztam a Tórára, ők pedig mindig elmondták a Bibliából, hogy megvan a Bárány vére, megtörtént a szövetségkötés, új szövetség van, és mindig visszautaltak a prófétákra. Képes voltam vitatkozni velük abban az állapotban is! Amikor végül imádkoztak értem, valóságos élet áradt a tagjaimba. Addigra már kilenc hónapja nem tudtam még az ágyamban sem megfordulni, és félig vak voltam, és akkor ki tudtam ülni az ágyam szélére, és a saját lábamra tudtam állni, ott rögtön! Óriási áttörés történt, nem volt többé kérdés számomra, hogy Jézus a Messiás, és hogy az Újszövetség az élő dolog!

Egy évig tartó küzdelem kezdődött a teljes gyógyulásig. A bal szememre már teljesen vak voltam, a jobbra félig. Egy évbe telt, amíg végleg le tudtam vetni magamról a betegséget. Számomra a vérfolyásos asszony réma volt, hogy a hit hallásból van, a hallás pedig Isten beszéde által, én pedig megértettem, hogy addig nem láttam és nem hallottam, de most szól hozzám Isten beszéde. Hallhatok és láthatok, de el kell köteleznem magam Isten felé. Nagy harcok, nagy küzdelmek történtek, de a szemem például úgy gyógyult meg, hogy hallgattam Marilyn Hickeynek egy régi tanítását, aki prédikáció közben megállt, hogy imádkozzon a szemekért – nekem pedig ott rögtön meggyógyult a bal szemem! Másnap már egyedül mentem gyülekezetbe – addig nem volt 3D-s látásom! Ez már mint ráadás érkezett, nem kellett érte külön harcolni. Nekem az a bizonyságom, hogy úgy állt helyre az egészségem, ahogy egyre inkább ráálltam a hitre és a küzdelemre. Mindent átalakított bennem közben az Úr. A hitközségben mindenki örül a gyógyulásomnak, nagyon csodálkoznak, hiszen már gondoskodni készültek a gyerekeimről, a temetésemre készültek! Én pedig hatodik éve kezelés nélkül teljesen tünetmentes vagyok, sokkal jobb állapotban, mint valaha, és megvan a létezésem értelme, Ő pedig Jézus.”"

"József János és felesége, Gabi, 70 éven felüliek, Ajka

„Még a vén korban is gyümölcsöznek”

A házasságuk alatt soha nem veszekedtek, viszont sokat betegeskedtek. Fiatalokat megszégyenítő bátorsággal elsőként tértek meg a családjukból, 17 évvel ezelőtt, ma már mindkét gyermekük házas, nyolc unokájuk van, és mindannyian újjászületett hívők.

Gabi néni: Minden vasárnap ott voltunk a templomban, mert azt hittük, ott meg tudunk gyógyulni. Mindenhol kerestük Istent, belekeveredtünk okkult dolgokba, a reikibe… Volt egy munkatársnőm, az rávett engem, hogy én gyógyítsam meg a fájós karját, ahogy a reikiben tanultuk. Először nem akartam, de aztán addig jött, hogy végül megtettem. És meggyógyult a keze! Nagyon csodálkoztam, de ahogy ő meggyógyult, az én vállaim betegek lettek, végül már egy pohár vizet sem tudtam felemelni. Eleinte nem is kötöttük össze a kettőt, csak évek múlva jöttünk rá, amikor megtértünk és a Bibliát kezdtük megérteni, hogy nem véletlen egybeesés volt.

Már egy éve beteg voltam, amikor szólt egy ismerősünk, hogy nagyon rossz helyen vagytok, Gabi, bálványt imádtok, menjetek el a gyülekezetbe, ott meg fogtok gyógyulni, én is meggyógyultam. Fel is olvasta nekünk a Tízparancsolatból, hogy mi van a bálványokkal, de mi még utána elmentünk vasárnap a templomba, hogy lássam, nem is igaz az, amit ő mond. Körülnéztem a templomban, és azt láttam, hogy egyik szobor sem megy sehova, nem lát, nem hall, és rosszul lettem, olyan szívdobogást kaptam, majdnem meghaltam. Akkor úgy gondoltuk, mégis elmegyünk, megnézzük a Hit Gyülekezetét. Első alkalommal szinte fülsiketítőnek találtuk azt a gitáros rapzenét, amivel kezdődött az istentisztelet, de azt mondtuk, mi most már kivárjuk, mi történik itt. Utána jöttek a gyönyörű dicséretek, akkor már majd’ elolvadtunk, olyan nagyon szép volt. Egyszer csak elkezdtem kacagni, ránéztem a férjemre, az meg sírt. Hát hova jöttünk mi, hogy ilyen hatással van ránk, gondoltam magamban.

Pajor Tamás volt épp lent evangelizálni, és amikor azt mondta, hogy a hátatokon cipelitek azt a sok súlyt, amit az ördög rárakott, nekem több se kellett, én nem néztem a férjemet, hogy jön-e, kimentem megtérni, de ott jött mellettem ő is. Attól a perctől megtértünk. A fiam barátja, aki már többször beszélt neki az Úrról, olyan magasat ugrott örömében, amikor meglátott minket, hogy a lába majdnem a fejéig ért, aztán lecsapta magát a földre – nem is tudtuk hova tenni. A férjemnek akkor kétoldali gerincsérve volt, egy héttel a megtérés után mentünk Szombathelyre a műtétre. Nem találták a sérvet, nem kellett megműteni! Egy hónap múlva megvolt a vízkeresztségünk is, az én vállam viszont még fájt, ciszta volt benne. Amikor istentiszteleten voltunk, mindig hittem, hogy meggyógyul, de amikor hazamentünk, éreztem, hogy lemegy rólam ez a hit, az ördög azt súgta: »Gabi, nem jó helyen vagytok!« Öt hónappal később volt a Szentlélek-keresztségünk. Addigra megtanultunk imádkozni, sokat olvastuk a Bibliát, egyszer még össze is vesztünk a Biblián… Addig soha nem veszekedtünk, a fiam mondta is, hogy anyu, ti miért tértetek meg, hiszen nem ittatok, nem dohányoztatok, nem veszekedtetek, az ilyeneknek minek megtérni? De én azt feleltem neki, hogy tinektek is meg kell térni, akármilyen szépen éltek, akkor is.

Mielőtt mentünk a Szentlélek-keresztségre Füredre, bementem a szobámba és imádkoztam, kértem az Urat, hogy most már elég a fájdalomból, és éreztem, hogy most eljött az én időm, meg fogok gyógyulni, mondtam is ezt már odafelé a férjemnek. Amikor a pásztor odaért hozzám, hogy én is vegyem a Szent Szellemet, azt mondta: »Gabi, gyógyítson meg téged az Úr!« A földre estem, és olyan boldog voltam, el se lehet mondani, olyan boldogság volt bennem. Amikor felálltam a földről, felemeltem a kezem a dicsérethez, én észre sem vettem, a férjem szólt! Elmentem az orvosomhoz, aki korábban azt mondta, Józsefné, ezzel most már együtt kell élnie – csakhogy nekem nem volt mindegy, hiszen születtek az unokáim, én meg nem tudtam őket megemelni! Feltartott kézzel mentem be a rendelőbe hozzá! Elküldött röntgenre, de az se mutatott ki semmilyen elváltozást, az orvos csak fogta a fejét, amikor meglátta, de akkor már azt mondta: Hát el kell, hogy higgyem, el kell, hogy higgyem!”

János: „Vagy tíz éve egyszer mi maradtunk otthon az állatokat ellátni, és amikor az istállóban itattam a lovakat, megbotlottam és hanyatt estem. A ló úgy megijedt, hogy elkezdett ugrálni, én meg pont az első két lába alatt voltam, a fejemet kezdte el taposni. Eleredt az orrom vére, próbáltam úgy forgatni az arcomat, hogy védjem magam, de mire megnyugodott, tiszta vér volt a fejem. Mindenki megijedt, kétségbeestek, de úgy megúsztam (itt elsírja magát), hogy semmi bajom nem lett! Lemostuk szépen, nem tört el semmim, és olyan gyorsan begyógyultak a sebek, pedig el se mentem orvoshoz, mondtam, hogy az Úr meggyógyít!”

Gabi: „Azóta is mindenkinek hirdetjük az evangéliumot, a buszon meg a vonaton is, mert sokat utazunk a munkánk miatt. Már vagy harmincan megtértek! Másnap aztán mindig jön valami nyavalya, győzzük lerázni magunkról az ördögöt, de orvoshoz azóta sem kellett mennünk, 17 éve, nem tud megmaradni rajtunk a betegség! Nagy harc zajlik minden nap, de az egész családunk egészséges, egy szem gyógyszert sem kell szednünk, a vérnyomásom is teljesen rendben van, a csontritkulásom is meggyógyult. Olyan hálásak vagyunk, hogy megtértünk, ilyen élet ritkán adatik meg!”"

1÷5

Válaszold meg nekem azt a kérdést légy szíves, hogy nekik miért segített és temérdek másik embernek miért nem?

A hit nem kifogás mert rengeteg hívő, még hívő gyerek esetén sem segített. Mi volt az a különbség ami miatt nekik nem segített és az általad hozottaknak igen? Miben jobbak ők mint mások? Ezek szerint akik meghaltak azok értéktelenek voltak?