Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Jób, vagy éppen Ábrahám és...

Jób, vagy éppen Ábrahám és Izsák története szerintetek nem fest nagyon rossz képet a zsidó / keresztény istenről?

Figyelt kérdés

A környezetem hívő keresztény, én is meg vagyok keresztelve, de miután elolvastam az EGÉSZ Bibliát, megundorodtam az ott szereplő Istentől; inkább nem is szeretnék hinni egy ilyen istenben, jobb lenne, ha nem lenne, szóval nagyon remélem, hogy nincs is!

Vannak itt olyan hívők, akik esetleg hozzám hasonlóan éreznek? (Vagyis úgy, hogy lehet, hogy létezik ez az isten, de ha igen, akkor egy gusztustalan, szemét alak, akire simán mondható az is, hogy kifejezetten gonosz!)


Kérlek, ne gyertek a szabad akarattal, egyrészt teremthetett volna olyan ember is, aki másként dönt a rendelkezésére álló infók alapján, másrészt pedig akkor sem kéne játékból kínozni!


Az egész megbocsátás is nevetséges, most komolyan, mi szükség van az egész hercehurcára, beleértve Jézust is?! Simán megtehette volna, hogy egyszerűen elengedi -Jézust kihagyva az egyenletből- az ember bűneit (amik egyrészt csak az ő szempontjából bűnök, másrészt pedig ő a legfőbb oka is ezeknek a "bűnöknek")! Ha bármit megtehet, azt is megteheti, hogy minden kompenzálás nélkül elengedi a "bűnt", nem kell azt senkinek se átvállalni! Olyan betegesnek tűnik az egész; nektek nem?!



2016. szept. 18. 12:59
1 2 3
 1/26 anonim ***** válasza:
19%
Megértetted Jób történetét? Ott Isten nem ocsmány, hanem nagyon is bölcs....
2016. szept. 18. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/26 anonim ***** válasza:
17%

Az kell, hogy mondjam, rosszul olvastad a Bibliát.


A Szentírás olvasáshoz ugyanis két dolog szükséges:


- Imádság a Szentlélek világosságáért.

- Figyelembe venni az Egyház hagyományos keresztény értelmezését.


Ez utóbbival kapcsolatban az egyházatyák adtak egy kulcsot: az Ószövetséget az Újszövetségen keresztül kell leszűrni.


Az Ószövetség tulajdonképpen előkép, amely az eljövendő Messiásra mutat előre. Ha jól emlékszem, a Barnabás levél szerzője - akinek a művét az apostoli atyákhoz számítjuk - is végig allegorizálja az Ószövetséget ilyen módon.


Ha te is figyelembe vetted volna ezeket (talán) magad is rájöhettél volna, hogy Ábrahám, Izsák és Jób Istene lényegében azonos azzal az isteni személlyel, akit az Újszövetségben már Jézus Krisztusként ismerünk.


Dante

2016. szept. 18. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 anonim ***** válasza:
40%

Nagyon sokáig én is azt hittem, amit te. Nálunk adventista vonal van és ők sem mondták el, talán nem is tudják, hisz úgy látják, ahogy te, amit például Dante, vagy amit Isten tanított nekem, mikor hozzáfordultam ezzel a gondommal.


Mindenképpen imádkozni kell előtte, meg kell kérni Istent, hogy segítsen érteni, enélkül maradsz ebben a hitben, amiben most vagy.

2016. szept. 18. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 anonim válasza:

A bűnök átvállalásáról hallottam egy történetet, ami nagyon jól szemlélteti, hogy miért kellett Jézusnak meghalnia. Röviden:


Háború volt, egy katonai táborban kevés volt az élelem, amit nagyon be kellett osztani. Egy katona jelentette a tábornoknak, hogy valaki lopja az élelmet. A tábornok kihirdette, hogy ha kiderül ki lopja megkorbácsolják. Másnap megy a katona, hogy rajtakapták a tolvajt, a tábornok édesanyja a tolvaj. A tábornok szerette az anyját, de igazságot kellett szolgáltatnia, nem nézhette el neki, kötötte a szava. De tudta, hogy az anyja idős, belehal a korbácsolásba... Átvállalta a büntetést.


A lényeg: Isten szeret minket, de igazságos! Nem hagyhatja a bűnt büntetlenül. Ha a büntetést rajtunk hajtja be, az örök halál vár ránk. De Isten szeret minket, ezért küldte Jézust.

2016. szept. 18. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/26 A kérdező kommentje:

Senkit se zavar pl., hogy Jób gyerekei úgy haltak meg, mintha állatok / tárgyak lennének?


Az egész szövegnek az a lényege, hogy ÉN VAGYOK AZ ÚÚÚÚR, te pici emberke pedig vedd már tudomásul, hogy kuss van, hogy a természetes állapotod az, hogy a szolgám vagy, és mindig nekem van és lesz igazam, és te sosem lehetsz a magad ura, a léted értelme az, hogy az én játékszerem vagy?!

2016. szept. 18. 14:13
 6/26 A kérdező kommentje:

Ha én legyilkolom x ember családját, aztán garantálom neki, hogy lesz az én pénzemen új felesége, meg új gyerekei, akkor már minden oké?


Az egyik gyerek felcserélhető a másikkal? Egy gyerek használati tárgynak minősül, kiváltható az egyik a másikkal?! Isten szemében ennyi egy ember: ha kell, jó eszköz a halála valamilyen beteges példára, játékra, önigazolásra?!

2016. szept. 18. 14:25
 7/26 anonim ***** válasza:
40%

"Senkit se zavar pl., hogy Jób gyerekei úgy haltak meg, mintha állatok / tárgyak lennének?"


->Jób könyve a héber kánon harmadik részében a כתובים KETUVIM közt szerepel, a bölcsességirodalmi alkotások között.


Ebből két dolgot tudhatunk meg:


Egyrészt azt, hogy a könyv késői keletkezésű, másrészt azt, hogy az alkotást nem történelmi, hanem irodalmi szemmel kell olvasni. Ha megvizsgáljuk a műfaját, ez még erősebben látszódik.


Nem a részleteken van tehát a hangsúly, hanem azon a témán, amire a szent szerző választ kíván találni: "miért szenvednek az igazak?". A szereplők beszélgetése ezt a témát kívánja körbejárni. Ennél többet nem akar mondani, sem pedig kevesebbet.


Dante

2016. szept. 18. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

Szerintem pedig itt pont a részlet bizonyít valami nagyon fontosat, abból látszik, hogy nekem egy ilyen isten nem kell! Már az beszédes, hogy egy ilyen részlet részlet lehet minden probléma nélkül, nem is igényel külön magyarázatot.


Tárgyakként vannak kezelve, és ebből kiindulva az ember értéke a bibliai Isten számára nem is több; tárgyként, játékszerként van valamekkora értéke az embernek. Ha problémázik ezen, le kell ordítani a fejét, hogy hülye és ostoba, meg hogy sehol sincs hozzám képest, mit is képzel magáról, és ha meghunyászkodott, akkor kaphat egy puszit az orrára.


Érdekelne még művelt emberek véleménye a témában, a Tiéd is, ki legutóbb írt! (Írhatnál többet is!) Zsidók véleményének is tudnék örülni!


Vettem magamnak már egy egész drága Bibliát, de most így elolvasva, kedvem lenne kivágni a kukába... -inkább elviszem szerintem antikvárba, így is bukok rajta sokat... Ez a vallás nekem így nagyon nem fekszik.

2016. szept. 18. 14:43
 9/26 anonim ***** válasza:
8%

"nekem egy ilyen isten nem kell!"


Döglött kutyát nem érdekli, hogy neked mi kell, és mi nem. Mi francnak jössz ide a vallási rovatba, ha ez az egész neked nem tetszik.


Ja, hogy csak, mert szeretsz másokkal bunkó lenni. Neked ez a szórakozás, mert az IQ-dból többre nem telik. Oké, így már értem.


Add át őszinte sajnálatom a szüleidnek!

2016. szept. 18. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/26 anonim ***** válasza:

Nagyra értékelem, hogy elolvastad az egész Bibliát. De a Biblia könyvei ugye különböző időkben mindig az adott kor irodalmi és képi világát alkalmazva keletkeztek. Ráadásul arámi vagy héber nyelven. Később fordították latinra, majd nemzeti nyelvekre. A héber egész más nyelvi eszközöket használ, mint a magyar. Ezért értelmezés, magyarázat nélkül Bibliát olvasni nehéz, mondhatnám lehetetlen.


Ha érdekel a hit szerintem keress fel egy jóindulatú teológust vagy papot, hitoktatót, lelkipásztort. Úgy könnyebb eligazodni a Biblia világában.

2016. szept. 18. 15:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!