Miért mondják hogy Jézust ÉRTÜNK feszítették meg?

Pilatus romai helytarto volt,pont le.rta egy zsido rabbi tanitasait.

Kajafas es a papi reteg pedig a sajat,jol beagyazott hatalmat feltette egy uj profetatol.

Ha elolvasod az Ujszovetseget,lathatod,hogy ok maguk sem vonjak ketsegbe,hogy Jezus hatalommal cselekszik.De ez a hatalom az o poziciojukra nezve veszelyes volt.

Van egy olyan ertelmezes is,hogy Kajafas a zsidosag erdekeit nezte,mert nem akarta,hogy kitorjon egy esetleges zavargas,amelyre valaszul a romaiak konnyen a folddel tettek volna egyenlove Judea provinciat.

tegnap 10:04

Juj...Azert ha mar ugy dontottel,hogy magas szintu intellektusoddal emeled a topic fenyet,nem artott volna kicsit jobban utananezni a dolgoknak.

Szamomra az a furcsa,hogy meg mindig milyen sok emberben el a nezet,hogy a "keresztenyseg a civilizacio rakfeneje".Ezt hol tanultad,baratom,melyik foximaxi-szakon?

Miert is rakos daganat a keresztenyseg?Meg ha feltetelezzuk is,hogy valoban csak egy agymosas az egesz,miert lenne rosszabb,mint az osszes tobbi agymosas a szektaktol kezdve a tudomanyhitig?Ha hirtelen eltunne az egesz,ugy gondolod,akkor eltunnenek a haboruk,ehezes,intolerancia,muveletlenseg,emberi szenvedes? Mert ha igen,naivabb vagy,mint a legegyugyubb vallasos.Akkor miert is rakfene? Miert is akadalyozza a Te boldogulasodat es haladasodat,hogy masok pl. templomba jarnak vasarnap?

Valoszinuleg keves olyan keresztenyt ismersz,aki gondolkozik is es van egy kis tudomanyos ill. teologiai muveltsege,enelkul itelkezni pedig eleg nagy altalanositas.

De csakhogy egy alapveto ellentmondasra ramutassak az "ervelesedben": ha a kereszteny Isten mindenkit orrba-szajba buntetget, es ez "egy jó alap az emberek bűntudatban és félelemben tartására",akkor ez hogy fugg ossze a ker.-ek allitolagos felelosseget-nem-vallalasaval?

Ha valoban arrol szolna az egesz,hogy nem vallaljuk a felelosseget a tetteinkert ill. azok kovetkezmenyeiert,akkor hogyan szolhat a vallas megis a buntudatrol es a felelemrol szerinted? Errol ennyit.

Arra vagyok kivancsi,hogyha engem,mint keresztenyt gyavanak,gerinctelennek es felelossegtudattol mentesnek tartasz,akkor hogyan latod onmagad? Batornak? Gerincesnek? Nagykorunak,aki MINDEN tetteert vallalja a felelosseget,es mindig tukorbe tud nezni anelkul,hogy ismerne a megbocsatas fogalmat? Minden elkovetett hibadat jova tudod tenni? Teljes mertekben uralod az eletedet,es nincs olyan korulmeny,ami feletted allna? Ha oszinten magadba nezel,tenyleg minden kerdesre igen lesz a valasz?

Egyesek úgy okoskodtak a kereszténység ellenében, hogy "szörnyű gondolat, hogy az Istent csak saját Fiának véres és kegyetlen meggyilkolása engesztelhette volna meg! Egy isten, aki a fiának vérét szomjúhozza!"

Azonban ezek irányzatos színezések és zavart képzetek, amelyek mögött a legfinomabb teológiai gondolatok durva és rosszindulatú egybekavarása lappang. Az Atya nem szomjazta saját fiának véres halálát, hanem a Fiú saját maga kívánt szeretetből s irgalomból nemcsak leszállni közénk, hanem öntestének véres és önkéntes áldozata által teljes elégtételt nyújtani az isteni igazságosságnak a mi bűneinkért. Nem vérengző kegyetlenség tehát az Istenember halála, hanem ellenkezőleg, az isteni irgalomnak és szeretetnek fönséges megnyilatkozása.

Mi az áldozat?

Mielőtt a szentmiseáldozatot közelebbről tárgyaljuk, tisztába kell jönnünk azzal, hogy valójában mi is az áldozat. Ennél a kérdésnél tekintetbe kell vennünk, hogy a Szentírás és az Egyház az áldozat fogalmát kétszeres értelemben használja.

Nagy általánosságban minden jó tettet áldozatnak lehet nevezni Szent Ágoston szavai szerint: „Minden jó tett, mely arra irányul, hogy Istennel szent közösségbe kerüljünk, igaz áldozat.” Ezek alapján az imádságot, az alamizsnát, a felebaráti szeretet vagy az önmegtartóztatás, mint például a böjt megnyilvánulásait is áldozatnak lehet nevezni, és ebben az értelemben a protestánsok is áldozatnak nevezhetik a szentmisét. Ilyen áldozatot minden kereszténynek be kell mutatnia, így ebben az értelemben minden keresztény pap. Erre vonatkozik a hívek általános papsága, ahogy ezt Szent Péter magyarázza: „És ti is, mint élő kövek épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá, lelki áldozatok bemutatására, melyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.” (1 Pét 2,5)

Szűkebb és valójában vett értelemben az „áldozat” fogalmán kultikus áldozatot értünk. Ez egy kézzelfogható, anyagi áldozati adomány bemutatása Istennek az Ő legnagyobb méltóságának és a mi neki szóló abszolút alárendeltségünk elismerésének kifejezéseként, és ez az áldozat már megköveteli egy valóságos pap jelenlétét.

Hogy mit is jelent az áldozat, ezt jól lehet tanulmányozni az Ószövetség áldozatain, melyeket Isten rendelt el, hogy az Újszövetség keresztáldozatát és szentmise-áldozatát velük előkészítse. Mert mit is jelentett az, mikor a régi Izraelből egy férfi nyájának legszebb állatát kiválasztotta, Jeruzsálembe a templomba vitte, hogy azt egy pap megölje és az oltáron elégesse? A férfi ezzel azt akarta kifejezni, hogy saját magát akarja Istennek felajánlani, hogy ő teljesen Istené és kész Isten szolgálatára. Az áldozat tehát egy szent jelzés. Mivel az ember nem ura saját életének és ezért nem ölheti meg magát, valami más értékeset választ tulajdonából és azt ajánlja fel Istennek, mintegy jelként, hogy valójában saját magát akarja Istennek bemutatni és saját lelkét szeretné Istennek feláldozni és Istennek szentelni. Az áldozati adomány csak saját lelkének helyetteseként szerepel. Ahogy ez az ég felé szálló füstben felszivódik, úgy akarja a lélek magát Istennek adni és Hozzá menni. Az elégetés tehát az az áldozati cselekmény, mely a belső odaadást hivatott kifejezni.

Az áldozat az ember Istennek, Teremtőjének és végső céljának szóló radikális odaadását fejezi ki. Ezért szabad csak Istennek bemutatni és soha sem egy teremtménynek, mert ezzel a radikális hódolattal és alávetettséggel az ember egyedül csak Istennek tartozik. Ezért tehát, ha a misét a szentek tiszteletére tartjuk is, az áldozatot soha nem nekik mutatjuk be, hanem egyedül Istennek.

Ebből a bevezetésből világosan láthatjuk, hogy az áldozatban a belső átadás a leglényegesebb. Az olyan áldozat, amelyből ez a belső odaadás hiányozna, egy farizeusi áldozat lenne, egy üres hüvely, végső soron egy hazugság, hiszen az áldozati cselekvés és az áldozó belső lelkülete ilyen esetben nem lenne összeegyeztethető. Ezért fejezi ki az Ószövetségben Isten néha nemtetszését a zsidók által bemutatott áldozattal kapcsolatban, ha ezek azt belső áldozati lelkület nélkül mutatták be.

Az áldozás célja

Minden áldozatnak négy célja van. Az első és leglényegesebb a dicsőítés és imádat, ezekről már beszéltünk. Miközben ugyanis az ember magát Istennek az Ő legfenségesebb uralmának elismeréseként átadja, a legnagyobb hódolatot és a legnagyobb imádatot adja, amelyre az ember képes. De mivel az ember bűnös, az áldozatnak mindig van egy engesztelő jellege a bűnök miatt. Ez az engesztelő jelleg az Ószövetségben a véres áldozatoknál jut a legvilágosabban kifejezésre, mivel az állat megölésének azt kell ábrázolnia, hogy az ember bűnei miatt megérdemelte a halált. Az állat itt is csak helyettesítőként kapja a büntetést, melyet valójában az emberre kellett volna kiszabni. Végezetül az áldozatnak még az is célja, hogy az ember Istennek a kapott jótettekért köszönetet mondjon és további jótéteményekért könyörögjön.

A keresztáldozat

Amit az áldozatról általában elmondtunk, az Jézus Krisztus keresztáldozatában, mely minden ószövetségi áldozat beteljesülése volt, a legnagyobb mértékben megvalósul. Jézus Krisztus ugyanis szenvedésével és halálával a bűnök büntetését mindannyiunk helyettesítőjeként szenvedte el. Az Atya iránti legtökéletesebb odaadással ajánlotta fel magát a kereszten, hogy Őt az emberek bűnei miatt kiengesztelje. Mivel mi magunk nem voltunk, vagyunk képesek helyrehozni, amit bűneinkkel tönkreteszünk, azért Isten Fia maga lett emberré, hogy a kereszten egy végtelen értékű áldozatot bemutasson.

Ebben az áldozatban az áldozat mind a négy célját megtaláljuk: Azáltal, hogy Jézus tökéletesen átadta magát az Atyának ez az áldozat a végtelen hódolat és a végtelen imádat aktusa lett. Ugyanakkor egy túláradóan gazdag engesztelés volt minden idők minden emberének bűnére. És Krisztus valóban méltó módon mondott ezzel az áldozattal köszönetet az Atyának minden jótettért, melyet Ő az emberi nemnek nyújtott, és ugyanakkor megszerzett minden kegyelmet, melyre az embernek valaha is szüksége lesz, hogy célját elérhesse. Krisztus áldozatára támaszkodva minden kegyelmet megkaphatunk az Atyától, amire csak szükségünk van.

Észre kell azonban vennünk, hogy a keresztáldozatnál is Krisztus belső átadása volt a döntő és nem Krisztus megölése, különben azt kellene mondanunk, hogy a római katonák áldozták fel Krisztust. Krisztus kivégzése, mint olyan, bűntett volt, és az áldozatnak csak a külső keretét adta, miközben a keresztáldozat lényegét abban a szeretetben és odaadásban kell látnunk, mellyel Krisztus magát az Atyának felajánlotta. Mindazonáltal ez a belső odaadás Krisztus szenvedésében vált láthatóvá, miáltal szenvedésére mint szükséges áldozati cselekményre kell tekintenünk.

Kedves kérdező,

Nagyon helyesen látod, Jézus nem volt egy ostoba elvakult mártír, biztos vagyok abban hogy ha tanítványai tudatát fel lehetett volna emelni anélkül, hogy elszenvedje a gyötrelmes halált és utána feltámadjon tökéletesebben mit azelőtt volt, akkor nem hagyta volna, hogy megöljék.

Jézus tanítása szerintem eléggé gyakorlatias, csakhogy követői a gyakorlatiasságról valamilyen okból áttértek a szertartásos vallásos gyakorlatokra. Jézus már kora ifjúságától fogva folyton az „Atya dolgaiban” szorgoskodott, követői az efféle dolgokat csak bizonyos napokra szánták.

A hit mint egy nagyszerű eszköz, szintén követői által egy teljesen más jelentést kapott; napjainkban a „hit” fogalma szorosabban fűződik egy valláshoz vagy felekezethez, mint eredeti jelentőségéhez. Pedig szó szerint igaz az, hogy egy hegyet is odább lehet tenni a megfelelő hit segítségével, de vajon hol él az a keresztény, aki mondjuk a Gellérthegyet akár egy milliméterrel is odébb tudná tenni ?