Isten eltiltotta az embert a " TUDÁS FÁJÁTÓL " . Miért? Nem akarta, hogy az ember okosabb legyen?

Okosabb lett, rájött, hogy meztelen. És elkezdte szégyellni magát. Amíg ezt nem tudta, boldog volt.

Az emberi gonoszságra nem büszke Isten. De az ember nem azért csinál mocskos dolgokat, mert Isten "szar" munkát végzett. Isten önálló, szabad akarattal rendelkező embert teremtett. A szabad akaratnak pedig az is része lehet, hogy az ember szembefordul Istennel.

Az ember evett a tudás fájáról. Úgy érzed, hogy okosabb vagy Istennél?

Nem mondta Isten, hogy ha az emberek esznek a fa gyümölcséből, akkor okosabbak lesznek Nála és ezért tiltja meg nekik. Ezt a sátán találta ki, ezzel vegye rá őket, hogy egyenek. Isten azt modta, hogy, ha esznek a gyümiből, meghalnak, és ez így is lett. Az ördög azt mondta, hogy, ha esznek belőle olyanok lesznek, mint Isten, ettek és mégsem vagyunk olyanok.

17.48!

Nálad a pont!

Szia!

A tudás nem a fa gyümölcsében volt. Az csak egy közönséges gyümölcsfa volt. A jó és rossz tudása tapasztalaton nyugvó ismeret. Az ember a bűneset előtt csak a jót ismerte a rosszat nem.

Valóban gyakran felmerül a kérdés, hogy miért engedte meg Isten a rossz választásának lehetőségét. Hiszen ennek híján - állítják - máig is a kezdeti tökéletesség jellemezhetné bolygónkat és az emberi életet. Az első látásra tetszetős felvetés gyengéje az, hogy az élet lényegétől, a választás, a személyes döntés és erkölcsi felelősséghordozás képességétől fosztana meg bennünket, tehát éppen attól, ami Isten minden más földi teremtményétől megkülönbözteti az embert. Nem elsősorban az értelmi és alkotóképességünk avat bennünket magasabb rendű lénnyé - hiszen ebben meglehetősen különbözünk egymástól - hanem sokkal inkább az, hogy adottságainktól függetlenül mindnyájan felelősséggel tartozunk azért, amit mondunk, és amit teszünk. Ezért nem vonhatta meg tőlünk Isten a választás jogát, hiszen azzal mintegy erkölcsi automatákká alacsonyított volna bennünket. Az így meghagyott szabadság, a rossz választásának puszta lehetősége, nem jelentette ugyanakkor, hogy a bukásnak szükségszerűen be is kellett következnie.

Az alábbi a szempontok alapján elvárható lett volna, hogy az első emberpár bizalmatlanul fogadja a kísértést, és hűséges maradjon Istenhez. Egyrészt Isten korlátozta a megkísérthetőség mértékét azáltal, hogy egyetlen pontra, egyetlen fára vonatkozott a tilalom. (Gondoljunk csak bele, mennyivel könnyebb lenne ellenállni a rossz késztetéseknek, ha bennünket is csak egy bizonyos helyen, egyetlen vonatkozásban érhetnének, ahogyan egykor Ádámot és Évát!) Másrészt Isten figyelmeztette az emberpárt, hogy létezik ellenség (nemcsak a kert megmunkálását, hanem "őrzés"-ét is rájuk bízta), és azt is tudtukra adta, hogy milyen következményekkel jár az esetleges engedetlenség. Teremtőjükhöz fűződő kapcsolatuk hátterén elvárható lett volna, hogy a "beszélő kígyó", mint természetellenes jelenség óvatosságra intse őket, különösen a kapott figyelmeztetés ismeretében. Mindenekelőtt annak kellett volna gyanút ébresztenie bennük, hogy a furcsa kígyó állítása ellentétesnek bizonyult Teremtőjükével, akit ismertek, és akinek mindent köszönhettek.

Mindezek ellenére az előbbit tisztelték meg bizalmukkal. Nem lehet igazán logikus magyarázatot találni arra, hogy Ádám és Éva miért hitt jobban az ismeretlen tanácsosnak, mint Alkotójának.

A bűneset után azonnal jelentkeztek a bűn máig jól ismert következményei, ami azt bizonyítja, hogy ezek törvényszerű velejárói az engedetlenség minden formájának, függetlenül annak jellegétől, és az általa okozott kár mértékétől. Ezek: a félelem, a szégyenérzet és a felelősség áthárítása. A halál egy hosszútávú következmény volt.

A héber gondolkodásmódban ugyanis az, hogy az ember aznap meghal nem azt jelentette, hogy nem él tovább, hanem azt, hogy többé nem járulhatott az élet fájához, vagyis halálra lett ítélve. Hogy ez mikor következett be ilyen szempontból már nem volt lényeges.

Üdv. Péter