Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért mondják, hogy zsidó-kere...

Miért mondják, hogy zsidó-kereszténység meg zsidó-keresztény kultúrkör mikor ez így nem igaz, a kereszténységnek köze sincs a zsidósághoz, a zsidó valláshoz, miért képeznek egy fogalmat két teljesen különböző, mást jelentő jelenségből, fogalomkörből?

Figyelt kérdés

Mindössze annyi a közös bennük, hogy a kereszténység azon területről indul el ahol a zsidóság is jelen van és ennyi szerintem. Minden másban különböznek. Már csak abból kifolyólag is, hogy kezdetben így bántak a kereszténységgel és követőivel:


"A jeruzsálemi zsidó főpapok nem nézték jó szemmel a keresztények gyors terjedését és megtiltották nekik, hogy prédikáljanak. Amikor látták hogy azok a tiltásukra ügyet sem vetnek, üldözni kezdték őket. Ennek esett áldozatul István diakónus - akit Jeruzsálem mellett halálra köveztek [12]- és később Jakab apostol is.[13]. Ekkor a keresztények nagy része Palesztina más területeire menekült, ahol tovább hirdették az evangéliumot." (Wikipédia)


Ekkor se híre se hamva nem volt a bibliának(Se ó-szövetség sem újszövetség) a kereszténységben és a követői között.



2013. dec. 9. 21:22
1 2 3 4 5
 41/44 megfelelő ***** válasza:

"A keresztény, a zsidó és a mohamedán(!) vallás istene gyakorlatilag ugyanaz. Igen, maga Allah is. Viszont bizonyos dolgokat másképp értelmeznek. A zsidók például Jézust nem a megváltó fiaként ismerik el, csak egy egyszerű prófétaként. "


Egyik vallás Istene sem ugyan az, gyakorlatilag egészen más az istenképe mindháromnak.


A zsidó Jézust prófétaként sem ismerik el, mert, ha elismernék, akkor követnék a tanításait.

2013. dec. 13. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/44 megfelelő ***** válasza:

"A keresztény, a zsidó és a mohamedán(!) vallás istene gyakorlatilag ugyanaz. Igen, maga Allah is. Viszont bizonyos dolgokat másképp értelmeznek. A zsidók például Jézust nem a megváltó fiaként ismerik el, csak egy egyszerű prófétaként. "


Egyik vallás Istene sem ugyan az, gyakorlatilag egészen más az istenképe mindháromnak.


A zsidók Jézust prófétaként sem ismerik el, mert, ha elismernék, akkor követnék a tanításait.

2013. dec. 13. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/44 anonim ***** válasza:
ORIASI TEVEDES!!-EPPENHOGY ELISMERJUK MINT EGY TANITOT A PROFECIAK BETELJESITOJET!!
2013. dec. 14. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/44 anonim válasza:

Asher


Irjal nagyobb betukkel kerlek, alig lehet elolvasni amit kozolni akarsz :)


Toda raba

2013. dec. 14. 05:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!