Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Keresztények! Ha elítélitek a...

Openyoureye kérdése:

Keresztények! Ha elítélitek a jehova tanuit, hogy csak az őrtorony kiadványokat olvashatják, ti is ugyan ezt teszitek, mikor elutasítjátok az apokrifeket és csak a 4 apostol evangéliumát fogadjátok el hiteles forrásnak. Így van?

Figyelt kérdés

Előre le szeretné szögezni, nem vagyok tanu, sem pedig keresztény.


Arról, hogy ki mit tart hitelesnek, szerintem lehetne vitatkozni, de most nem ezért tettem fel a kérdést. Én azt látom, hogy olyan miatt ítélitek el embertársatokat amit ti is szemrebbenés nélkül megtesztek. Azt, hogy a tanuk nem fogadnak el bizonyos iratokat, az az ő dolguk, de ti sem fogadjátok el az apokrifeket, holott azok semmivel sem kevesebbek vagy többek mint a 4 evangélista írása. Tudom, tudom, az ihletettséget hiányoljátok belőle, de ki volt az aki megmondta mi maradjon a bibliában és mi az ami nem fér bele, magyarul mi az ami ihletett és mi nem? Tudjátok vajon a választ? Annyit segítek, egy pap volt, azaz egy ember. Szóval az, amit a tanuk tesznek, hogy elfogadják egyes emberektől azt a szelekciót, mely kiválogatja mely hasznos és mi az ami haszontalan, nem vethetitek a szemükre, hisz a biblia megalkotásával az evangélista és apokrif iratok is hasonlóképp, ember által lett kiszelektálva.

Mi erről a véleményetek? Van amit nektek lehet, de már másnak nem?


Végszóként, tisztában vagyok vele, hogy a tanuk sem fogadják el az apokrifekben foglaltakat, viszont nem is erről indítottam beszélgetést. Ez a példa jól mutatja azt, hogy az emberek általi szelekció bizonyos esetekben szerintetek elfogadható, más esetben pedig nem.



2014. dec. 13. 10:31
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
94%

Kedves kérdező!


Nem értem a kérdésedet, persze, hogy egy katolikus azért nem ért egyet egy tanúval, mert más forrásból és mást hisz. Emiatt külön vallás. Ráadásul ez szerintem a világ összes vallására igaz, hogy a sajátját tartja az igaznak. Furcsa is lenne, hogy a sajátját hamisnak tartaná.

2014. dec. 13. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 szp72 ***** válasza:
97%

Nem lehet mindent elolvasni, ki ér arra rá. Nyilván mindenkinek van egy szűrője, s azon keresztül válogat.

Az apokrifek olyan régi Jézusról szóló történetek, amelyeket Egyház nem tart hitelesnek, vagy egyenesen téves tanításokat tartalmaz. Nem tilos ezeket olvasni, de vannak hasznosabb olvasmányok.

2014. dec. 13. 12:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 szp72 ***** válasza:
82%

Hogy melyik könyveket vették be a Bibliába természetesen emberek döntötték el, Isten nem dobott le az égből egy kánon listát. Az Egyház vezetői és püspökei kisebb-nagyobb viták útján megegyeztek abban, hogy mit tartanak hitelesnek.

Ezért furcsa például a Jehova tanúinak értelmezése. Ők azt a Bibliát olvassák, amelyet azok szerkesztettek és őriztek meg, akik szerintük meghamisították a kereszténységet.

2014. dec. 13. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:

1-nek:


- Fúha, ez aztán a keresztény szeretet megnyilvánulsa! Mindjárt meg is ijedek a csodálatos intellektuális kritikádtól amit te oly nagyra tartasz...

Itt nem arról van szó, hogy olvasható e, hanem, hogy mi alapján nem fogadják a keresztény felekezetek. Nem azzal van baj, hogy nem sikerül felfogni a kérdést, hanem a hangnemmel amit megengedsz magadnak. Vedd észre te, hogy senki sem kíváncsi a kritikádra. Persze leírhatod magadnak és olvasgathatod, mint saját napi "bölcsességet", sőt veregesd is vállon magad, hogy most milyen jól megmondtad a frankót. A fenti kis szösszeneted amit összekapartál(amennyiben megmarad), nem engem jellemez, hanem téged, hogy az iskolában töltendő időd helyett a gyk-t böngészed most is és ez bizony egy elég szegényes intelletusról árulkodik(hogy a te szavaiddal éljek)


3-nak:


"Az apokrifek olyan régi Jézusról szóló történetek, amelyeket Egyház nem tart hitelesnek, vagy egyenesen téves tanításokat tartalmaz."


- A kérdés már csak az, hogy mi alapján nem tart hitelesnek és ki mondta meg azt, mi hiteles és mi nem :)


"Nem tilos ezeket olvasni, de vannak hasznosabb olvasmányok."


- Én sem azt mondtam, hogy tilos olvasni és hogy vannak e hasznosabb olvasmányok, nos természetesen ebben lehet igazad, hisz ahogy írtad: "Nyilván mindenkinek van egy szűrője, s azon keresztül válogat. "

2014. dec. 13. 12:55
 5/21 anonim ***** válasza:
100%

Nem ítélem al a JT.-ket. Olvastam valami apokrifet, abban Ádám ideje körüli dolgokról volt szó.

Arról, hogy az örzők mutatták meg, hogyan kell a fémmel bánni, meg az egyéb mesterségeket ők tanították nekünk. Tetszett. Én is azt látom, hogy zsigerből mindenki elutasít olyat, ami más, vagy tilt a vallási vezetője. Azért nem árt körülnézni, nem mindenki hülye , aki mást mond. Pesze, ahogy az utolsó mondta, az idő kevés. Azt látom, hogy mindent a képébe nyomnak az embernek, tv, rádió, internet, mindegy mi, csak ne érdeklődj bizonyos dolgok után. Még az élet is úgy van kialakítva, hogy ne legyen rá időd.

2014. dec. 13. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
82%

"Fúha, ez aztán a keresztény szeretet megnyilvánulsa"


nyugdíjas csukott szemű anyus, nem érdekel a keresztényellenesek véleménye ilyen téren. Alázzák, szidják, csepülik, birkázzák - vádolják olyannal, ami nem igaz (jelen esetben) és utána, ha leordítja a fejét, akinek e l e g e ˘ v a n ebből,

giccses könnyekre fakadnak:

há' hol a keresztényi szeretet??

:D :D :D

Vedd észre, hogy ezzel a napi 20 órás gyakorizásoddal-kekeckedéseiddel nem jutsz mélyebbre a létszemléletedben. Arra gondolom - hiába a megható neved, neked nincs "látó" szemed - rájöttél, hogy ettől az alacsony szintű kontrateológiai fejtegetéseidtől senki sem fog kitérni a tapasztalatokon nyugvó, személyesen ÁTÉLT hitéből..

Ez volt a célom.

Amúgy BÚÉK azért neked is.

2014. dec. 13. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 szp72 ***** válasza:
74%

"A kérdés már csak az, hogy mi alapján nem tart hitelesnek és ki mondta meg azt, mi hiteles és mi nem"


Természetesen minden közösségnek volt egy hagyománya, emlékeztek arra, hogy mit tanított az alapító hittérítő. Aztán ápolták a kapcsolatot a szomszédos vagy a távolabbi közösségekkel, leveleztek, kicserélték olvasmányaikat, s véleményezték. S ha egy iratról az a hír járta, hogy apostoli eredetű, s ha valóban nem volt benne semmi, ami az ellenkezőjét valószínűsítette, akkor elfogadták.

Kialakult egy hatalmas egyházi szervezet, akik többek között meg tudtak egyezni a mai kánonba. Azok pedig akik nem tudtak azonosulni a nagy egyház kánonjával azok egyre inkább elszigetelődtek, szektácskáik idővel kihaltak. Irodalmuk csak úgy maradt meg az utókornak, ha konzerválta a sivatag, vagy ha a nagy egyház kis példányban másolgatta, mint érdekességet.

2014. dec. 13. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 Ling-ce ***** válasza:
87%
A kánon összeállítása nem emberi szelekció volt, sőt nem is szelektálás, hanem a Szentlélek ráismert az Általa sugalmazott művekre. Olyan ez, mint mikor egy művészt megkérnek, hogy készítsen el négy szobrot. Elkészíti, elküldi. De akcióba lépnek más művészek is, és ők is elküldik műveiket. Ekkor a négy szobor megrendelői elhívják a Művészt, hogy a 300 szobor közül ismerje fel a saját műveit. Ezt csak azért írtam, hogy ne tartsd evidenciában, hogy a kánon összeállítása pusztán emberi mű. Kellett hozzá az a pap is, de nem ő döntött. Tehát a Szentlélek mondta meg, és nem Cezáreai Euzébiosz. Hogy mit szelektálnak a Tanúk és mit nem az az ő dolguk. Az emberi szelektáció azonban számunkra sem elfogadható.
2014. dec. 13. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 anonim ***** válasza:
68%

"hisz a biblia megalkotásával az evangélista és apokrif iratok is hasonlóképp, ember által lett kiszelektálva."


-->Ezt a teljesen fals érv már többször ki lett vesézve. Sajnálom, hogy vannak még olyanok, akik még mindig úgy képzelik el a kanonizációt, hogy valamikor a papok összegyűltek körülbelül 300 köteg papirusz és pergamen tekercsel és elkezdek válogatni, "nah, ez jó lesz", "ez nem jó" -->Nem csak szomorú, de rendkívül laikus szemléletre is utal.


A kanonikus iratokat nem kellett "szelektálni", mivel azok önmagukban hordozták a tekintélyüket. A Tórát például egy percig sem kérdőjelezte meg senki. Amint elkészült, azonnal elfogadta az egész nép. De az evangéliumokkal kapcsolatban is ugyanez volt. Amikor Máté megírta az evangéliumát, egyszerűen nem volt szükség arra, hogy kanonizálják, teljesen felesleges. Máté apostol, Jézus tanítványa és életének tanúja írta, lehetne ennél nagyobb tekintély? A Biblia nem szelektálás útján jött létre.

2014. dec. 14. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
8%

Kedves kérdező!

Nem mindenki ítéli el a JT-ket, vannak akiket egyáltalán nem érdekelnek. Meggyőződésem, hogy ezzel a "kérdéssel" nem érdeklődni akartál, csak veszekedést szítani. Nos szerintem ez nemsokára sikerülni is fog. Figyelj, nem hiszem, hogy ez helyes dolog.De bocsáss meg kérlek, ha nem jól gondolom. Azt értem hogy vannak viták, és ez bizonyos keretek között teljesen egészséges. De amikor már hótvörös fejjel és megnövekedett adrenalinszinttel ülünk a képernyő előtt és a billentyűzetet verjük füstölő fülekkel, ordibálva hogy MIT KÉPZEL!!! az már nem egy normális dolog.

Előre is Áldott Békés Karácsonyt!

Elisabeth

2014. dec. 14. 18:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!