Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Lehet e, kell e bírálni,...

Lehet e, kell e bírálni, cáfolni a keresztény vallást, egyáltalán a vallásokat?

Figyelt kérdés

Azzal kezdeném, hogy én tisztelem a kereszténységet a múltra nézve, elismerem értékeit és becsülöm a Bibliát, sok tekintetben értékelem a benne rejlő információkat.

Ateistaként mondom ezt.

Az egyik legrégebbi írásmű, amely kifogyhatatlan tárháza a régi korok jellemzésének, néprajzi leírásoknak és még a szépsége is megkapó manapság is, bizonyára népek nyelvének és irodalmának volt az ihletője.

Erkölcsisége is forradalmi volt a maga korában, történelmünkben, kultúránk alapjaiban megtalálható a nyoma, illetve szerves része annak.

Természetesen nem magukat a Bibliában leírt eseményeket hiszem el, bár némelyiknek akár lehet is igazságmagja, hanem az egész hátteret, a korrajzot. Nyilván arról van benne szó, ami foglalkoztatta őket, számos régi szokást felfedezhetünk benne.

Például a pásztor és a földműves munkájának értékelését, a szexuális szokásokat, a többnejűséget, amely nem a nőbőséget vázolja elénk, hanem éppenséggel a nőhiányt, hiszen ha az előkelőknek sok asszonya, ágyasa volt, akkor nyilván ugyanannyi pórnak nem jutott asszony. Később megjelenik a prűdségig monogám családmodell, ami egészen az emancipációig jellemző volt a kereszténységre és még ma is hat.

A háborúk kegyetlensége is biztosan valós, amikor a vallási türelmetlenségtől fűtött zsidók kiirtják a más népeket, feltalálva a holokausztot, sőt még egymást is Júda és Izrael harcakor egy olyan korban, amikor a vallás nem játszott döntő szerepet a háborúkban más népeknél.

Az egyistenhit már csak ilyen, amikor a más nézeten valókat nem tolerálják és bár a kereszténység már sokkal szelídebb, de lényegében ezt örökölte a zsidó vallásból, még akkor is, ha a hitetlenek megbüntetését az Istenükre hagyják újabban.

Sorolhatnám a példákat, az értékeket, ám sajnos a jelenre és a jövőre nézve károsnak tartom viszont ezeket az ókori ideológiákat, nem csak a kereszténységet, hanem az összes vallást.

Mi velük a fő probléma?

S. Hawking szerint már csak száz éve van a Földnek, tönkretesszük, lakhatatlanná, az ember számára élhetetlenné és szerintem van benne valami.

Lényegében a túlnépesedés mindennek a fő oka, mennél többen vagyunk, annál jobban pusztítjuk a Földet, a növény és állatvilágot, fogyasztjuk az energiahordozókat, a nyersanyagokat, szennyezzük a környezetet és nem mellékesen klímaváltozást is okozunk.

A migráció is ezért van, hallatlan ütemben szaporodik az emberiség, betelik a Föld. Ez még csak a kezdet, ha majd rövidesen százmilliók, vagy milliárdok akarnak máshol élni, mint ahová születtek, akkor lesz igazán baj.

Sajnos muszáj nekik elvándorolni, mert nem tudnak megélni ott, ahová születtek.

Ókori eszmékkel nem segíthetünk, a vallások nem oldják meg az emberiség gondjait, pedig sürgős és drasztikus megoldásokra lenne szükség.

Inkább a pusztulás eszközei a vallások, mert megosztják a világunkat, lehetetlenné teszik az egységes fellépést.

Szerintem már nem csak a nemzetállamok kora járt le, de rövidesen az ilyen nagyszerű újdonságok, mint a közös Európa is túlhaladottá válnak, hiszen már most is egy egységes világkormányra lenne szükség a

hatékony megoldások keresésére, életbe léptetésére. Az ENSZ kevés.

Az egységet a vallások, az eltérő ideológiák azonban lehetetlenné teszik. Még kereszténnyel sem fér meg a keresztény, ha más felekezetű, a muszlimmmal különösen nem, vagy azok velünk, vagy a hindukkal, stb...

Azért reménykedem, hogy lesznek gyökeres változások és rövidesen észre tér az emberiség.

Ha csak a múlt századot nézzük, mondjuk hazánkban, szinte évtizedről évtizedre változott a politikai, gazdasági kép, senki nem tudta előre, mit hoz a jövő.

Voltunk királyság, demokrácia, kormányzóság, voltunk fasiszták, kommunisták, volt válság, háborúk és konszolidáció.

Most sem sejthetjük előre, mit hoz majd ez az évszázad, bár úgy tűnik, nagyon késésben vagyunk.

Öngyilkos lépés a vallások terjesztése, inkább visszaszorításuk lenne indokolt.

A migráció kezelésével sem értek egyet, ez is idetartozik és itt is a vallás tetőzi a gondokat.

Az világos, hogy ellenőrizetlenül nem kell senkit beengedni, de például ateista, vagy legalább is nem szélsőséges, mérsékelt vallású kínait, arabot, perzsát, négert azért befogadhatnánk, főleg, ha nem éhenkórász csavargó, hiszen ezeket talán rá lehetne hangolni a mi értékrendszerünkre és később a magyar érzelmű kínaira, négerre, arabra támaszkodva megőrizhetnénk kultúránk alapjait.

Az biztos, hogy úgyis jönni fognak, egyre többen, akár az áradat. Nekem sem tetszik ez, de az sajnos csak egy vágyálom, hogy a kerítés sokáig feltartja őket.

Ha megoldódik esetleg a Föld problémája, akkor hosszú távon az emberiség úgyis összekeveredik, ami történhet békésen, vagy erőszakosan és ezt nem lehet megakadályozni, csak legfeljebb késleltetni.

Csakhogy ahhoz túl kell élni ezt az évszázadot és ehhez sarkalatos módon változnunk kell, az egész emberiségnek, elhagyva több évezred beidegződését, felnőve a modern kor kihívásaihoz.

Mindenképpen változnunk kell nekünk is, még akkor is, ha talán a világ dolgai nem nálunk dőlnek is majd el.

Ha csodával határos módon sikerülne is feltartóztatni a más vallású áradatot, amit kötve hiszek, akkor sem maradhatnánk meg egy elpusztult bolygón.



2016. dec. 6. 19:59
1 2
 11/12 anonim ***** válasza:

* Isten nem elmebeteg, hanem a bűnt engedi a végtelenségig létezni.


Javítás: Isten nem elmebeteg, hanem a bűnt nem engedi a végtelenségig létezni.

2016. dec. 8. 10:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/12 anonim ***** válasza:

Amikor Isten,az alkotó jellemét szeretnénk megismerni,nyúlhatunk vallások szent könyveihez,s nagy valószínűséggel félre leszünk vezetve.


Vizsgáljuk nyitott szemmel,értelemmel-előítéletek nélkül- a természet bátmelyik sértetlen struktúráját,és rátalálhatunk benne at Alkotó bölcsességére,szeretetére.

2016. dec. 9. 02:45
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!