Ha a világot Isten teremtette, akkor a tudomány miért tudja megmagyarázni a működését Isten nélkül is?

A tudósoknak, akik a biológiában felismerték a rendszerezést, és annak működését, két féle gondolkodásba sorolhatóak. Akik alázattal elismerik, hogy ezek mögött, kell lennie egy intelligenciának, vagy teljesen kizárják az életükből ennek lehetőségét

a tudós is ember, és Isten mindenkinek egyénileg szabad akaratot adott, mihez kezd az ismerettel amivel rendelkezik. Ök is ez alapján lesznek megítélve.

[link]

[link]

[link]

[link]

Ez az ember hátha hitelesebben megválaszolja a kérdéseidet mint itt akárki:

[link]

Akkor ha jól értem számodra azért nem lenne logikus Isten léte, mert a világ logikus, következetes, automaizáltan szabályozott, és törvényszerűségek alkotják?

Ebben te nem tudatos tervezést látsz, hanem véletlenek sokaságából kiinduló ok-okozati kapcsolatrendszert.

Számomra ez az ami nem logikus. Hogy előbb hinnél Istenben ha "varázsló" lenne, tehát ha körülnéznél és semmit sem értenél abból amit látsz, akkor egyenesen lekövetkeztetnéd, hogy ezt csak egy felsőbbrendű lény tehette ide. Oké. De az még a vallás szerint kevés. Nem elég ha felettünk és a világunk működése felett áll, hanem minden létező felett álló, és minden belőle van.

Ha varázsló lenne, ő is csak kapott anyagból garázdálkodhatna. Egy kis sár, egy kis por, meg a varázsigék, és ő maga lehetne rendszeren kívülálló, egy varázsbolygón nyomkodva a távirányítót. Ha elég jól csinálná azt mi az életben nem vennénk észre hogy létezik, de valójában a saját létünk megismerésére tett minden kísérletünk is kudarcra lenne ítélve. Minden miérte az lenne a válasz, hogy csak mert. Ez mikor vinne előre minket? Hogyan? Minden téren ez indította el a fejlődést, hogy vizsgáltuk a környezetünket és rendszert találtunk benne. Tudatos lényekké váltunk. És én elfogadom, hogy egyes tudományos megközelítések szerint az a rendszer ami csak tudatosan vizsgálható nem feltétlen tudatos tervezésen alapul, de számomra nem is ezen múlik Isten léte vagy nem léte. Számomra az tűnik logikusnak, hogy abból a rendszerből vonjak le következtetéseket amit a legközelebbről és a leghosszabb ideje vizsgálok, ez pedig a saját működésem lenne. Azt vettem észre, hogy nem csak ösztönös és tudatos lény vagyok, és számomra ebből következik, hogy a világot nem csak elemi erők és logikai összefüggések alkotják.

A tudomány egyetlen megközelítést alkalmaz a megismerésre, ami nem is baj, ezt a területet lefedi, de ez még messze nem az egész. És azt vettem észre, hogy néhányan elrugaszkodnak a tudományos szemléletmódtól és ugyanúgy tényeknek neveznek következtetéseket, mint mikor te a "tudjuk" szót használod az "eddigi megfigyeléseink alapján arra lehet következtetni" helyett. Ahogy a még nem ismert területek hézagait memetikával és evolúciós pszichológiával tömködik. Hogy oda is be akarja magát erőltetni a tudomány, ahol már nincs hatásköre. Ez van olyan ártalmas mint a vallási fanatizmus.

Nem akarom elvenni a kedveteket a vitától (igaz, akkor se tudnám, ha akarnám), de nincs olyan istenérv, amit ne lehetne cáfolni. Ugyanakkor olyan érv sincs, ami kizárná Isten létét, legfeljebb olyan van, ami nem teszi szükségessé a világhoz, de ez nem jelenti azt, hogy nem létezhet, vagy ne teremthetett volna olyan kezdeti körülményeket (Isten független az időtől), amik miatt a rendszer önfenntartó.

Aki logikus úton akar meggyőzni másokat Istenről, az ugyanúgy nem érti az egészet, mint aki azt hiszi, hogy érvelésekkel elveheti valaki hitét. Az istenérvek és -cáfolatok legfeljebb társasjátékok.

Kedves első Tanú válaszoló.

Nem jól érvelsz. Javaslom, hogy előbb nézzük meg, hogy miként működik a tudomány, aztán átgondolhatod a világnézeted (ha akarod).

A modern természettudomány modelleket állít fel. A jó modellnek négy jellemzője van, ebből én most a két legfontosabbat említem: az egyik jellemzője az, hogy teljes mértékben le lehet vele írni, összesíteni a megfigyeléseinket, a másik az, hogy előrejelzéseket lehet vele tenni. A modell azonban folyamatos ellenőrzés alatt áll, és a tudományos módszernek megfelelően kísérletekkel ellenőrizzük, amelyeket többször megismétlünk. Ha egy kísérlet paradoxonnal végződik, akkor vagy módosítjuk a modellet, vagy elvetjük - így működik a tudomány.

A modelleinkel szinte teljes mértékben le tudjuk írni a világot, és ami ennél döbbenetesebb: intenzíven tudjuk magyarázni a világot Isten nélkül is - ez az, amire a Kérdező utal. A fizikában elég nagy áttöréseket sikerült elérnünk. Jobban ismerjük már a fekete lyukakat mint korábban, bizonyítottuk a Higgs-bozon létezesét, világnézetünk egyre jobban kinyílt a multiverzum felvetésével, ráadásul keressük azt a nagy egyesített elméletet, amelyel a világegyetemet teljes terjedelmeben le tudjuk írni. Erre a posztra az M-elmélet a jelölt.

Mindebből az következik, hogy a tudományban nincs hely Isten számara. Tehát érvelésed téves. Nincs mit alázatosan elismerni. Inkább a hívőknek kellene elismerni a tényeket. A tudomány nem nyilatkozik az istenkérdésben, mert nem a szakterülete. Ha mégis mondania kellene valamit, akkor valami ilyesmi válasz adható: "lehet Istent feltételezni, de szükségtelen, mert megvannak a természetes magyarázataink nélküle is"

A hangsúly: "Ha"!

Isten a hívő ember hite. Arról, hogy emberek mit hisznek, nem érdemes vitatkozni, hiszen joguk van bármit hinni, amíg az másnak nem káros (az nem kár, ha valakinek ez nem tetszik).

Isten létezését a tudomány nem vizsgálja. Létezhet, vagy nem létezhet, sem igazolni, sem cáfolni nem áll az emberiség módjában (az egyes ember persze próbálgat).

A világ működéséről alkotott felfogásunkhoz nem kell isten léte. Ez viszont nem a tagadását jelenti. A pörkölthöz sem kell baracklekvár, de ettől még senki nem gondolja, hogy az nem is létezik.

A tudomány sokat tud a világ működéséről, de nagyon keveset az egész okáról és céljáról. Persze nem kell feltétlenül léteznie egyiknek sem, de sok embert taszított már reménytelen depresszióba a semmiből jöttünk és a semmibe tartunk gondolata. Szóval Isten vagy van, vagy nincs ez mindenképpen hit kérdése.

De egyszerűen jobb (=boldogabb) úgy élni, ha hiszed, hogy egy végtelenül szerető Isten tenyerén létezel, már a földi életedben, és halálod után vár az örök élet VELE. Időnként persze mi is aggódunk, szomorkodunk, problémákkal küzdünk, de hatalmas erőt ad, hogy tudjuk, az életünk Isten szeretetéből indult és hozzá tart.