Miért jobb az ateistáknak, mint a keresztényeknek?

#2

Az 1. vàlaszoló vagyok. Jobb az ateizmus, ezt mondom úgy, hogy teista voltam. Bàr én kifejezetten ateistànak sem nevezem magam, ugyanis inkàbb életvitelem tekintetében vagyok ateista (istennélküli), az istenkérdés az màs kérdés, abba most nem megyek bele.

Az ateista életmód viszont 1000-szer jobban tetszik nekem. Nincs bűntudatkeltés, bàrmit megkritizàlhatok, nincs megtiltva semmi. Szabadnak érzem magam!

Sokkal logikusabb az amúgy is, hogy a Vilàgegyetemet természeti törvények irànyítjàk, hiszen ezt tapasztaljuk egyébként is.

A kereszténység màr csak egy süllyedő hajó, onnan jobb menekülni.

Ebben nincs igazad, és vallásosan nöttem fel, komolyan is vettem - tehát van tapasztalatom ezzel. Idövel aztán rájöttem, hogy az egésznek semmi alapja sincs, és most ateistaként élek - szóval ezzel is van tapasztalatom.

Amiért most jobb: nem kell egy feltételezett megfigyelöhöz alkalmazkodni, egyszerüen a saját elképzelésem szerint tudok élni, azaz szabad, fenött ember vagyok, nem pedig egy megfélemlített kisgyerek, akit a szülö folyamatosan kontrollál illetve büntetni akar.

Vallásosként állandó önértékelési zavaroktól szenvedtem, depressziós voltam, mert gyerekkoromtól ezt nevelték belém hogy bűnös vagyok, mert csak. Ha jó emberként élek, akkor is rámerőszakolnak valamit, mert muszáj hogy egy kalapban legyek a mz erőszaktevő pszichopatákkal is, mert muszáj hogy szükségem legyen a megváltásra. Nem tudtam élvezni semmit, állandó bűntudatom volt.

Gyakorlatilag már testi panaszaim voltak, annyira mélyen belémégett ez a jogtalanul rámerőszakolt bűntudat.

Amióta szakítottam a vallással, végre teljes és kiegyensúlyozott életet élhetek, képes vagyok szeretni önmagam, képes vagyok szeretni másokat, képes vagyok célokért küzdeni, mert tudom hogy rajtam, az én tudásomon, az én kitartásomon múlik hogy elérem-e őket. Gyakorlatilag amióta ateista lettem, megtanultam boldognak lenni. A vallás börtönében erről álmodni sem mertem.

Keresztény voltam, és ateista lettem. Mivel mind a kettő a saját elhatározásom volt, nem éreztem különösebb változást az életminőségemben. Nekem jó volt mind a kettőben.

¯\_(ツ)_/¯

Az ateisták önmagukban hisznek, és mivel nem várják a csodát valószínűleg hamarabb elérik a céljaikat is.

A semmiért pedig felesleges hálát adni.

Jó példa erre, ha egy orvos megment egy beteget akkor a beteg családja, ismerősei... egyből hálálkodnak Istennek, pedig aztán semmi köze nem volt az egészhez.