Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Régebbi lakás bérlés során a...

Régebbi lakás bérlés során a bérlő köteles tűrni az esetleges felújítási munkákat?

Figyelt kérdés

Egy hónapja vettük ki a lakást, 15 éve folyamatosan bérbe volt adva. Az egyik szobai ablaknál most vettük észre, hogy elvetemedett. Becsukásnál az alsó 1/3-a kiugrik a helyéről hatalmas réssel, régi dupla faablak. Nemrég jött a tulaj, megmutattuk neki, hogy ezzel még a tél előtt kellene valamit kezdeni. Arra jutott, hogy ezt már nem akarja megjavíttatni, majd tavasszal vagy nyáron kicserélteti műanyagra, de előtte bevételt is akar hozzá. Ezt nem teljesen értem, hisz hosszú évek alatt csak bevétele lehetett a lakás állapotát elnézve (falak is kb.15 éve nem voltak festve, csapok csöpögtek, most cseréltettük, de azon is sirankozott hogy miért volt ilyen drága). Tehát azt mondta, tegyünk az ablak közé rongyokat vagy valamit - nagyon ízléses lenne, pedig egy ablakos azt mondta, hogy kis csiszolással itt-ott meg lehetne javítani. Már amennyire ezek még javíthatók.

Felmerül, hogyha komolyan gondolja az ablakok cseréjét, ami ugye min.1 napos tűrést és rengeteg koszt jelent, azt köteles vagyok-e tűrni? Vagy mondhatom majd tavasszal/nyáron, hogy ha télre így jó volt neki/nekem/ akkor nekem nyárra is jó lesz és majd ha lejár egy év múlva a szerződés, kiköltözöm és időzítse akkorra az ablakcserét?


2021. okt. 18. 11:05
1 2
 11/18 A kérdező kommentje:
10.Egy évig kénytelenek vagyunk maradni, máskülönben bukjuk a kauciót. Ez nem hiszem, hogy olyan hiba, ami indokolná az azonnali felmondást.
2021. okt. 19. 09:11
 12/18 anonim ***** válasza:
100%

Kedves kérdező, magam is lakáskiadó vagyok. Nektek eltűrni azt a felújítást kell, ami nélkül a lakás állapota nagymértékben romlana, értéke jelentősen csökkenne, vagy más lakása mehet tönkre, ha nem történik meg a javítás. Elvileg nyugodtan kivárhatnátok a költözést. Amit viszont mérlegelni kell, hogy a tulaj mikor és mennyiért talál valakit, aki kivitelezi az ablakcserét. Az ablak legyártatása jelenleg több hónap, majd várni kell a kivitelezőre is. Utána jön a faljavítás. Ideális esetben ez pár nap, kevéssé ideális esetben lehet több. Elvileg nem kell eltűrnötök, rajtatok múlik, hogy meg tudtok-e egyezni. De azt a tulajt is meg tudom érteni, aki akkor javíttat valamit, amikor épp van kivel.

De egy dologban igazad van: Ha neki eddig ráért, pár hónapot még érjen rá.

2021. okt. 19. 15:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
78%
Simán indok azonnali felmondásra
2021. okt. 19. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
44%

Csopog a csap: 3-500 Huf a keramiabetdt bele. 1 db 800 forintos kombinalt fogoval kicserelem laikuskent.


Ablakot meg fogod es lereszeled vagy legyalulod. Olcsobb a szerszam /berlese,mint a futes szamlatobblet.


Festes: ti lattatok,mit vesztek berbe. Mostmar ne panaszkodj.


Nyilvan alacsony a berleti dij…

2021. okt. 20. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:

Hű, te aztán nagyon kis okostojás vagy!

A csapot kellett cserélni mindkét esetben és nem ezeréves csapok voltak. A lakás ára, ha tényleg érdekel, teljesen átlagos. A mosogatónál középen volt kilyukadva a csaptelep, szemmel nem látható, viszont mosogatás közben csöpögött ott. Mivel az előző kedves lakó olyan igényes volt, hogy sosem vízkőtelenítette, ettől lyukadt ki. Mutatta is a szerelő milyen vízköves volt. A mosdónál a hidegvíz pedig lent alapból el volt zárva, így adta át az előző bérlő. Kipróbálásnál működött, hisz mi (hülyék? ) csak középállásba nyitottuk meg, így jött belőle víz, gondoltuk rendben van. A tulajt is átverte ezzel, mert 5+ évig lakott itt, azt hitte ha gond van szól neki. Ezek olyan csapok - mint nyilván tudod - ha a hidegvizes része tönkremegy, akkor esélyes, hogy kuka az egész.

Ha érdekel, hogy miért nem nyúltunk mi hozzá: (már) nem vagyunk laikusok. Az előző albérletben egy kádcsap cserének álltunk neki (hogy értsd: tömítéscsere nem oldotta meg a problémát, a csaptelep volt elöregedve). Ekkor még mi is hasonló laikusok voltunk ;) Gondoltuk, egykettőre kicseréljük. Már a leszedéssel is meggyűlt a bajunk, mivel (ugye mint tudod), kézi lángszóróval szokták melegíteni, ettől enyhül meg, ezt egy ismerőstől kértünk kölcsön, mikor minden próbálkozás ellenére sem sikerült leszedni a csapot. Ekkor már azt hittük minden sínen van, amikor is kiderült, hogy a régi csaptelep távolsága nem "szabványméret" volt, csak pár mm-el, de eltért, így állítani kellett a falban lévő toldalékcsövön. Ez ugye szépen be volt falazva, ahogy szokás. Jött a vésés, majd újra lángszórózás, hogy lehessen forgatni. Sajos az egyik felén elment a menet a "fordítgatás" során, így azt is cserélni kellett, ekkor már mélyen bent jártunk a falban és ráment egy esténk plusz egy délelőttünk (szerelgetés, boltbaszaladgálás, szaladgálás ismerősökhöz szerszámért, hisz mi is úgy véltük laikusként, hogy elég lesz csupán egy fogó meg egy kulcs. És ekkor még nem volt visszafalazva a kivésett fal, a csempe pedig gyógyíthatatlanul megsérült ugyebár két helyen, amit csak csempecserével lehetett volna orvosolni. Na de én honnan vegyek ugyanolyan csempét, amit 20 évvel azelőtt felraktak? Egyáltalán miért én, hisz a - tömítéscserével nem orvosolható- csapfolyás elhárítása a tulaj feladata. Cserébe a tulajtól azt kaptuk, hogy szétbasztuk a csempét, pedig mi csak próbáltuk a költségeket enyhíteni. Sajnos az is fogához verte a garast. Úgyhogy nem, többet nem nyúlunk más vackaihoz. Ő felelőssége ezeket elhárítani, mi bérlők vagyunk. A szerződés is tartalmazza. Hívjon csak szerelőt, akinek megvan minden alkatrész a kocsiban, megvan kéznél minden szerszám a munkához. Ha esetleg vésni kell - szerencsére itt nem kellett - akkor az ő felelőssége legyen a helyreállítás, ne az enyém.

Az ablakhoz hasonló okokból félünk hozzányúlni, de valószínű hozok apámtól vésőt és csiszolót. Csak utána, a csiszolás során nyilván lejön róla a fehér festék is, ekkor előállhat azzal a tulaj, hogy megrongáltam. Vagy költhetek fehér ablakfestékre. Esetleg félremegy a csiszolás, mert nem vagyok hozzáértő és elcseszem. Ekkor megint engem vesznek elő. Ezért nem akarok hozzányúlni :) Ja, és: az előző bérlő úgy becsukta valahogy az ablakot, hogy nem látszott, teljesen jól zárt. Vagy az ittlakása során sosem nyitotta ki :) Mi kinyitottuk és azóta kipattan az alja, képtelenség jól becsukni mivel el van vetemedve.

2021. okt. 21. 19:43
 16/18 anonim ***** válasza:
Mi a szarnak vesztek ki ilyen ősrégi, lelakott lakásokat?
2021. okt. 21. 20:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 A kérdező kommentje:
Remélem ez a kérdés nem komoly. Talán mert ami frissen felújított, arra nem telik? :) Szerinted ki akar 200-250+rezsit kifizetni egy albérletre? Én nem, ugyanis amellett nem tudnánk félretenni és sosem lenne sajátunk. Sokat megnéztünk, 150+rezsiért mind hasonló kategória volt. Persze van olcsóbb, kint a városból, ahonnan 1 óra elérni a belvárosba, a környék pedig pusztulat. Üdvözöllek Budapesten.
2021. okt. 22. 07:57
 18/18 anonim ***** válasza:
Ha szelel a lakás, az indok az azonnali felmomdásra szerintem is.
2021. nov. 4. 22:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!