Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Nem kellett volna elfogadnom,...

Nem kellett volna elfogadnom, hogy többet fizessen?

Figyelt kérdés
Barátommal és a húgommal lakunk egy albérletben, mindhárman egyetemisták vagyunk, így hétfőtől csütörtökig tartózkodunk a lakásban. Barátom bejelentette, hogy ő spórolni akar a vonatjegyen, ezért ezentúl csak 3-4 hetente jár majd haza. Csendesen megjegyeztem, hogy azzal, hogy ő spórol, nekünk csak több költséget csinál, ugyanis a nyílászárók olyan rosszak, hogy a tüdőnket is kiköpjük a 18 ezres havi gázszámlára, ami mellett még ráadásul fázunk is. Azzal, hogy ő ottmarad legalább +10 napot havonta, és egy ember miatt fűtjük maxon a lakást - beleszámolva a víz és villanyhasználatot - legalább 12-14 ezres többletet okoz, ami számunkra 4-5 ezer forint fejenként a húgommal, és a "hatalmas" ösztöndíjam összegét és az ebből adódó állandó spórolásomat tekintve nem igazán hiányzik. Erre immel-ámmal, de magától felajánlotta, hogy kifizeti. Kicsit lelkiismeret furdalásom lett, vissza kellett volna utasítanom, mondván közös albérletben lakunk, közösen feleljünk a kiadásokért? Lehet, hogy valakinek nem nagy összeg 5 ezer forint, nekem viszont az, pláne ha mindezt úgy kell kidobnom az ablakon, hogy más okozta a "káromat".
2018. jan. 7. 20:12
1 2
 11/12 A kérdező kommentje:
Jelenleg még nem, lehet, hogy pont ez a hónap kell neki, hogy átlássa végre ő is.
2018. jan. 8. 20:59
 12/12 anonim ***** válasza:
72%

#11

És ez a srác egyetemista?

Szegény, szegény ország!

Az én időmben ehhez még ész kellett.

2018. jan. 8. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!