Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Lehet ez indok a szerződés...

Lehet ez indok a szerződés felmondására, úgy hogy a kaukciót is visszakapjuk?

Figyelt kérdés

Sikerült egy nagyon sóher tulajdonost kifognunk, aki szinte csak a pénzt szeretné látni belőlünk, de a lakásért nem tenne semmit.

Ez akkor csúcsosodott ki, mikor a társasház felújítás mellett döntött, ami a közös költség összegét is megemelte. Természetesen előadta, hogy a felújítás összege minket nem terhel, a közös költség összege nekünk továbbra is ugyanannyi marad. Azonban adatvédelmi törvények miatt már nincs kitéve a lépcsőházba a pontos összeg, így azóta is ugyanannyit fizetünk mint a legutolsó összeg, ami kinn szerepelt. Nemrég kaptunk a postaládába egy kimutatást, melyben túlfizetés szerepelt (nem egy egetverő érték), de rákérdeztünk.

Ezek után elvitte a papírt, majd egy összevisszaságot kaptunk válaszként, hogy a felújítás miatt levitték, de amúgy a teljes összeget ők fizetik, meg vissza fogják emelni, stb. a lényeg, hogy mi továbbra is fizessünk ugyanannyit.

Beszéltem a társasáház képviselőjével, aki annyit tudott segíteni, hogy a tulajdonos köteles a rendelekezésünkre bocsátani a részletes folyószámla kimutatást.


Mivel már eléggé ellehetetleníti az életünk, így tervezzük a szerződés idő előtti felmondását (határozott idejű szerződés), viszont ebben az esetben ugye nem járna vissza a kaukció.

A kérdés tehát az, hogyha elkérnénk tőle a folyószámlát és esetleg megtagadná vagy kiderülne, hogy nem annyit fizettünk, amennyit kellett volna, jogos lenne a felmondás úgy, hogy vissza kellene adnia a kaukciót? Illetve ha nem akarja, mivel kényszeríthetjük ki, hogy mégis visszajárjon?


Köszönöm előre is a segítséget :)



2018. jún. 6. 15:41
 1/10 anonim ***** válasza:
96%
Semmivel nem tudod kikényszeríteni, mivel te nem vagy hatóság. Jobban jársz, ha kicsivel többet fizetsz a szerződés lejártáig, mint ha bukod a kauciót (nem "kaukció", k az aukcióban van).
2018. jún. 6. 16:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
Kérdés, meddig szól a szerződés. Felmondhatsz, de a bérleti díjat addig levonhatja a kaucióból. Nem hiszem hogy akkora a különbség, hogy érdemes lenne ezen itt agyalni.
2018. jún. 6. 16:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:

Koszonom a gyors valaszt. Azonban semmikepp nem varnank meg a szerzodes veget, akar bevallaljuk hogy bukjuk a kauciot:) is, de a tulaj ilyen jellegu hozzaallasa mellett, ha van ra mod, nem nyelnenk feleslegesen, mivel a fix berleti dijunkat is megemelte eleg tisztessegtelen modon, ahol szinten nem volt mas valasztasunk, mint turni...

Jelenlegi helyzetben az a kerdes, hogy a folyoszamla visszatartasa vagy a kozos koltseg tisztessegtelen elhallgatasa jelentheti e a szerzodes rendkivuli felmondasat?

2018. jún. 6. 16:22
 4/10 anonim ***** válasza:
0%

Mennyire hivatalos a szerződés?

Ad számlát?

2018. jún. 6. 17:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
Teljesen mindegy, hogy elméletben mit jelent. Sokra mész az elméleteddel. Ha nem adja vissza a kauciót, mehetsz a bíróságra. Fogsz menni? Nem. Akkor miről beszélünk?
2018. jún. 6. 17:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó! Arról beszélünk, hogy például azzal érvelni, hogy "mégse tetszik a szoba színe, felmondjuk a szerződést, kérjük a kauciót is", nem hogy esélytelen, de mindenki tudja, hogy -ilyen kikötés hiányában- nem jogos a kérésünk, így nem is próbálkozunk ilyennel.

De amennyiben egy ilyen húzás a tulaj részéről indokolhatja a szerződés rendkívüli felmondását (és ezzel szerződés szerint a kaució visszaadását is), természetesen élni szeretnénk a jogunkkal.

Azt pedig majd eldöntjük, hogy visszük-e bíróságra, pereljük-e stb, az már a mi dolgunk, a kérdés nem erről szól :)


A szerződés kötése amúgy tanuk által aláírva, szabályos formában történt. Közjegyzői okiratba nincs foglalva, számlát viszont "természetesen" nem ad.

2018. jún. 6. 19:07
 7/10 anonim ***** válasza:
47%

Amennyiben határozott idejű szerződésetek van, azt csak úgy bonthatjátok fel hivatalosan, ha a szerződés végéig kifizetitek a teljes bérleti díjat

Tehát nem a kauciót bukjátok, hanem a bérleti díjat.

Ez a hivatalos.

Mielött aláírtok egy szerződést, tisztában kellene lenni a jogi dolgokkal.

Tehát nem érdemes ugrálnotok.

Az más kérdés, hogy valószínűleg nem fog bíróságra menni, mivel nem ad számlát..

2018. jún. 6. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
0%
viszont ha van szerződés, de nincs számlaadás-sarokba lehet szorítani. adóhatóság vevő az ilyenre.
2018. jún. 6. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
95%

Fel kellene már fogni végre, attól, hogy nem ad számlát, még adózhat az adóhatóság felé!


Számlát csak akkor kell adni, ha a bérlő bérbeadás előtt kifejezi az igényét. Akkor kiválthat adószámot a bérbeadó, és számlaadási kötelezettsége van. Adószám nélkül nem tud számlát adni, de az adót bevallhatja és fizetheti a negyedéves adóelőlegeket.

2018. jún. 6. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Saját tulajdonú lakást lakhatás céljára bérbe lehet adni számlaadási kötelezettség nélkül. Adózni persze kell, de azzal, hogy nem ad számlát, nem követ el törvénytelenséget.
2018. jún. 7. 08:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!