Kezdőoldal » Otthon » Kert » Köteles vagyok-e a társasházun...

Köteles vagyok-e a társasházunkhoz tartozó, de általam 8 éve használt kertbe az autókat beengedni?

Figyelt kérdés
8 éve költöztem egy 52 éve épült,17 lakásos társasházba. A házhoz tartozik egy olyan kiskert (kb 60 nm), amit a lakásából közvetlenül senki nem tudott elérni (mi sem). A kertben az építkezés vége óta ott állt kb 2 köbméter építkezési törmelék, gazzal, elburjánzott bokrokkal sűrűn be volt nőve. , egy rozoga bódé volt benne, . Ami garázsként funkcionált. Több hónapi kemény munkával virágos, illetve konyhakertté varázsoltam, amit a ház, és a környék lakói folyamatosan dícsértek, majd 2012-ben az egyik ablakunkat ajtóra cserélve közvetlenül elérhetővé tettem . Ez ellen eddig hivatalosan senki sehol nem emelt kifogást,2 és fél éve "beköltözött" a kertünkbe 2 lakótársunk 2 roncsautója, ami ellen soha sehol nem emeltem kifogást, de a legutóbbi közgyűlésünk (nem az én indítványomra) úgy határozott, hogy a roncsokat el kell szállítani. Az egyiket elszállították, a másikat nem, sőt generált egy komoly vitát, miszerint a kertet jogtalanul bitorlom, és vissza kell állítani az eredeti állapotot (nyilván nem a szeméthegyre gondolnak, csak arra, hogy garázsként funkcionáljon)

2016. júl. 31. 21:39
 1/4 anonim ***** válasza:
97%
Ha a terület telekkönyvileg nem a te lakásodhoz tatozik, hanem közös tulajdon, akkor köteles vagy. Közös tulajdont nem használhatsz egyedül.
2016. júl. 31. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 anonim ***** válasza:
87%
Már az is kérdéses, hogy kértél-e és kaptál-e engedélyt arra, hogy az ablakot ajtóra cseréld.
2016. aug. 1. 08:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 A kérdező kommentje:

Az ablak-ajtó csere A

312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján építési engedély nélkül végezhető

2016. aug. 3. 04:52
 4/4 anonim ***** válasza:
Gondolom nem építési engedélyre célzott az előző, hanem a társasház saját szabályzatára, az ugyanis elég valószínű, hogy ezt a kérdést is érinti. A legtöbb társasházban nem lehet a homlokzatot megváltoztatni.
2016. aug. 12. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!