Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » A mai nyugati világ orwelli?

A mai nyugati világ orwelli?

Figyelt kérdés
Orwell azt írta az 1984-ben, hogy "A szabadság az, ha szabadságunkban áll kimondani, hogy kettő meg kettő négy." Vagyis, akkor vagy szabad, ha kimondhatsz egy tényt. Ma viszont nem mondhatod ki pl. azt a tényt, hogy férfiből nem lehet nő és fordítva. Nem ijesztő ez?

2022. ápr. 23. 19:49
1 2 3 4 5 6
 11/54 A kérdező kommentje:

#9: Két dolgot összemosol. Valóban van néhány nagyon ritka rendellenesség, amikor mások a kromoszómák. Olyan viszont nem létezik, hogy valakinek XY kromoszómákkal női nemi szervei vannak. Az általad említett sportolónak belső heréi vannak, ezt jobb, ha tudod. Azon kívül, születéskor tévesen állapították meg a nemét, hiszen ezt nem fedezték fel, csak azért sorolták be nőnek. Abban viszont biztos lehetsz, hogy nem tudna gyereket kihordani.


Az én állításom egyébként nem az volt, hogy a férfit és a nőt mi határozza meg, bár ez is egyértelműen meghatározható a biológia által, nem pedig a társadalom által. Én csak azt állítottam, hogy egyik nemből nem lehet másikat csinálni. Még az általad említett sportolóból se lehet XX kromoszómájú, ha egyszer XY van neki.

2022. ápr. 23. 21:13
 12/54 anonim ***** válasza:
86%

Akkor beszéljünk azokról a tényekről:


A nemiség alapvetően három dologból áll össze:

1) Elsődleges nemi jellegek. Pl. hogy XX vagy XY kromoszómája, vagy milyen nemi szerve van valakinek. Ezt a DNS határozza meg közvetlenül.

2) Másodlagos nemi jellegek. Pl. hogy cicije vagy szakálla van valakinek. Ezt a hormonok határozzák meg.

3) Kulturális szerepek. Pl. hogy egy nő végzi a házimunkát, a férfi meg egy építkezésen melózik, és füttyög az arra járó nők után. Ezt a kultúra határozza meg.


Mind a három tényszerű, létező dolog. Attól még, hogy valamit a kultúra határoz meg, nem lesz kevésbé létező dolog.


Az első kettő együttesét hívják úgy, hogy "sex", a harmadikat úgy, hogy "gender". Az elsődleges és másodlagos nemi jellegek között elég erős kapocs van (a DNS kódolja azokat a hormonokat, amik létrehozzák a másodlagos nemi jelleget). De ez a kapocs nem megbonthatatlan a modern orvoslással. Vannak hormonkészítmények, amik felülírják a biológiai kapcsolatot az elsődleges és másodlagos nemi jellegek között.


A sex és a gender között is van kapocs, de nem olyan erős. Pl. azért a férfi dolgozik építkezésen, mert sok tesztoszteront termel a szervezete, a tesztoszteron pedig serkenti az izom növekedést. De vannak nők, akik éppenséggel erősebbek, mint egyes férfiak, és mégis a női szerepeket követik. Nincs egyértelmű hozzárendelés, de nagy átlagban követik a gender-ek a hozzájuk tartozó sex sajátosságait.


A transzneműség alapja egy "gender diszfória" nevű állapot.

A "gender diszfória" egy olyan állapot, amikor valaki kényelmetlenül érzi magát azokban a nemi szerepekben (gender), amik az ő biológiai neméhez (sex) kötődnek. Sok ember van (szinte mindenki), aki néha kis mértékben kényelmetlenül érzi magát az ő sex-éhez társított gender-ben.

A gender diszfória egy ennél sokkal erősebb, hosszú időn át fennmaradó érzet. Pl. egy férfi sex-ű ember azt érzi, hogy ez a férfi gender ez nagyon nem illik hozzá, és sokkal jobban illene hozzá egy női gender. Ha ez az érzés elég erős, és elég folyamatos, akkor úgy dönthet, hogy gender-t vált, hogy csökkentse ezt az érzetet.


Ennek több formája lehet:

1) Időszakos cross-dressing (pl. férfi nőnek öltözik időnként, gyakran otthon a hálószobában)

2) Életvitelszerű cross-dressing, másik nemnek "maszkírozás"

3) Másik sex által termelt hormonok szedése, másodlagos nemi jellegek átalakítása

4) Nem átalakító műtét

Stb.


SENKI nem gondolja, hogy az XX kromoszómából XY kromoszóma lesz, vagy fordítva. Nincs olyan ember, aki ezt gondolná. Amit gondolnak, az az, hogy ezek az emberek jobban érzik magukat a bőrükben a fent felsorolt változtatások után.


A transzneműséggel kapcsolatos politikai vita se arról szól, hogy kinek milyen kromoszómái vannak. 2022 van, elég könnyen el tudjuk dönteni a kromoszóma kérdést. Arról szól a vita, hogy mi, mint többségi társadalom, hogyan kezeljük a transznemű embereket.


Tehát azt hajtogatni, hogy kinek milyen kromoszómája van, teljesen irreleváns. Nincsen egyet-nem-értés abban, hogy kinek milyen kromoszómái vannak. Vagy ha van, azt a vitát elég könnyű eldönteni. A nehéz kérdés az, hogy ezeket az embereket hogy kezeljük. Ennyi az egész.

2022. ápr. 23. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/54 anonim ***** válasza:
96%

De ha már tényekről beszélünk, jelenleg az a tudományos álláspont, hogy kétféle nem létezik: a biológiai nem, és a társadalmi nem. A kettő az esetek többségében azonos, viszont nem minden esetben. A probléma ott kezdődik, hogy míg a társadalmi nem a világ legtöbb társadalmában bináris (tehát kettős, pár kivételt leszámítva, ahol három, négy, vagy akár több társadalmi nemet is ismernek), a biológiai nem viszont bimodális. A bimodális azt jelenti, hogy egy bizonyos skálán két szélsőérték található, ezeket jelen esetben biológiai nőnek és biológiai férfinak hívják. Akiknél ez nem állapítható meg egyértelműen (ami sokkal bonyolultabb probléma, mint ahogy azt te előadod), azokat interszex személyeknek hívjuk, ők képviselik a világ lakosságának kb. 2%-át.


Általánosságban elmondható, hogy a biológiai nem definíciójáról nincsen egyetemes konszenzus: vannak, akik csak azt nézik, hogy milyen ivarsejtekkel rendelkezik az egyén, vannak, akik a kromoszómákat tartják mérvadónak, vannak, akik szerint a testi felépítés együttese szerint lehet csak döntést hozni az adott egyén biológiai neméről. Mindenesetre a kérdés meglehetősen bonyolult, és nincs rá egységes, ellentmondás nélküli válasz, de a lényeg az, hogy a biológiai nemet a nevéből eredően az emberi biológia határozza meg.


Ezzel szemben a társadalmi nemet kétféleképpen szokták definiálni: vannak, akik szerint a társadalmi nem az egyén önidentitásából fakad, és a társadalmi szerepeket határozza meg, míg mások szerint a társadalmi nem gyakorlatilag csak egyfajta performansz. Én az előbbi táborba tartozom, arról tudlak tájékoztatni, ha az utóbbi érdekel, olvass Judith Butlert.


Idézném a wikipédiát: "A társadalmi nem vagy gender (más írásmóddal dzsender) olyan tanult (nem biológiai) tulajdonságok, szerepek, viselkedésmódok halmaza, amelyet a társadalom elvár az egyéntől biológiai neme alapján.


A társadalmi nemek személyiségvonásait sokszor a maszkulinitás (férfiasság) és a femininitás (nőiesség) között helyezik el (bináris skála), de lehetséges más felosztása a társadalmi nemeknek (nem-bináris, genderqueer). Ezek a tulajdonságok többek közt magukba foglalják a nemi szerepeket, nemi identitást, nemi önkifejezést. Amíg a biológiai nem az interszexualitást kivéve többnyire testileg meghatározott, a társadalmi nemet az adott kultúra és társadalom hozza létre (társadalmilag konstruált), és ezért jellege különbözhet más és más országokban, illetve egyazon társadalomban is változhat az idők folyamán. Ezekhez a társadalmi elvárásokhoz kapcsolódnak nemi sztereotípiák is például, hogy egy férfi nem sír, a nő feladata a család gondozása, nők érzelmesebbek, míg a férfiak racionálisak, stb."


Ahogy itt is látható, rengeteg olyan dolog létezik, amit a társadalom az egyik nemmel asszociál, anélkül, hogy annak BÁRMIFÉLE biológiai okai lennének. Vegyük például a sírást: ez a mai Magyarországon kifejezetten nőies tulajdonság. A férfiak nem sírnak, mert ők sztoikus sziklák, míg a nők igen, mert ők meg érzékeny porcelánbabák. De más társadalmakban ez egyáltalán nincs így: például az homéroszi Görögországban kifejezetten férfias volt, ha egy férfi sírással fejezi ki az érzelmeit, lásd Achilleusz Patroklosz halála után. Az, hogy a sírás nőies, és az érzelmek elrejtése férfias, nem biológiai tényező, tisztán társadalmilag konstruált.


Ezért is fontos, hogy a biológiai nemet és a társadalmi nemet különválasszuk: senki nem mondja, hogy egy transznemű nő biológilag nő lenne. Társadalmilag viszont igenis az.

2022. ápr. 23. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/54 anonim ***** válasza:
91%

"Olyan viszont nem létezik, hogy valakinek XY kromoszómákkal női nemi szervei vannak."


Ezt akkor mondjad neki, jó?


[link]

2022. ápr. 23. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/54 anonim ***** válasza:

"Az én állításom egyébként nem az volt, hogy a férfit és a nőt mi határozza meg"

De igen, pontosan ezt állítottad: "Az ember nem képes nemet változtatni, mert XY nemi kromoszómákból semmilyen műtét, ruha, smink, paróka nem csinál XX nemi kromoszómát és fordítva"

-> Ez egy elég egyértelmű állítás arról, hogy a kromoszómák határozzák meg a "férfi" és a "női" identitást.


"Én csak azt állítottam, hogy egyik nemből nem lehet másikat csinálni."

Ahhoz, hogy ennek az állításnak legyen jelentése, először arról kell beszélnünk, hogy mit értünk "férfi" és "nő" alatt.


Két kérdésem van ezzel kapcsolatban:

1) Mi lesz a jövőben, ha génsebészettel majd át lehet írni egy ember kromoszómáit, és egy férfi egyszerűen lecserélheti az Y-kromoszómáit X-kromoszómákra?

2) Mi lenne, ha mondjuk 500 évvel ezelőtt élnénk, és fogalmunk se lenne a kromoszómákról. Hogyan határoznád meg a nemiséget ebben az esetben?


Most van egy pár évszázados időszak, amikor már tudjuk mi az a kromoszóma, de még nem tudunk rajta változtatni. Ez alapján te állítasz egy esszencialista dolgot. De érdemes lenne elgondolkodnod rajta, hogy ez mennyire esszenciális, és mennyire csak az aktuális időpillanat függvénye.

2022. ápr. 23. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/54 anonim ***** válasza:
91%

"Nincs erre tanulmány, hogy a "sokszínű" munkahelyek előnyt jelentenének, legalábbis biztos vagyok benne, hogy nem létezik semmiféle cáfolhatatlan tanulmány róla"


Hát, pedig sajnos általános konszenzus van erről, bocsi :(


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]


[link]

2022. ápr. 23. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/54 A kérdező kommentje:

#12: Ez mind szép és jó. Én ugyan nem értek egyet, hogy egy mentális problémát műtéttel kezeljünk, amire mellesleg nem léteznek tanulmányok, hogy valóban csökkenti a depressziót és egyéb lelki problémákat, de ez egy másik téma. Én csak annyit mondtam, hogy férfiból nem lehet nő és fordítva, ezért nem írjuk át az okmányokban a nemét annak, aki nemet váltott, nem engedjük másik nemmel együtt versenyezni még akkor se, ha ez sérti az érzékenységét.


De mindig elkanyarodtok a témától. Itt nem az a kérdés, hogy hogyan viszonyulunk a transzokhoz, itt az a kérdés, hogy egy tőlük független tényt ki szabad-e mondani, anélkül, hogy tönkretennének, vagy nem. Ez a lényeg.


Egyébként pedig ironikusnak tartom, hogy mennyire védtek egy csoportot, akiket nem lehet kritizálni, mert sérti az érzékenységüket, míg azzal nem törődtök, hogy emberek elvesztik a munkájukat, a megélhetésüket csak azért, mert nem hajlandók az említett csoport által követelt névmásokon szólítani őket. Valahogy nem érzem az igazságosságot ebben. Nem látom azt, hogy az ilyen okból egzisztenciájukat vesztett emberekért küzdenétek, nekik érdekvédelmi szervezetet akarnátok létrehozni.

2022. ápr. 23. 21:44
 18/54 anonim ***** válasza:
93%

"A Facebook és más hasonló oldalak sokkal több emberhez jutnak el, mint bármelyik állam, és sokkal nagyobb a véleményformálásra tett hatásuk is. Amikor egy ilyen oldalon cenzúráznak valakit, az sokkal nagyobb cenzúra, mint amit egy állam tud véghezvinni, mivel egy globális, az egész bolygót körülölelő cégről van szó. Tehát ezek is korlátozhatják a szólásszabadságot, és meg is teszik."


Na akkor álljunk már meg egy percre, mert megint kijött belőled a kommunizmus, az orwellizmus és a kapitalizmus-ellenesség: tehát szerinted államilag kellene szabályozni, hogy egy magáncég miféle kijelentéseket fogad el a saját felületén? B@zmeg jó hogy nem egyből azt mondod, hogy egyenesen a Párt irányítsa a Facebookot :D


A Facebook egy magáncég, így az a célja, hogy a profitot maximalizálja. A Facebook elsődleges bevételforrása a reklámok elhelyezése. Gondolom, ha te egy adott árut reklámozni szeretnél, azt szeretnéd, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a reklámod, hiszen így jobb eséllyel fogják a fogyasztók a termékedet választani.


Most akkor képzeld el azt a helyzetet, hogy tegyük fel a te mosóporod reklámja felett egy irtózatosan rasszista, gyűlölködő kijelentés van, alatta pedig egy b*zizós, köcsögözős homofób videó. Ennek köszönhetően két lehetőség van: a faji és etnikai kisebbségek, illetve a a szexuális kisebbségek inkább nem Facebookoznak többet, ezáltal nem is fogják látni a mosóporreklámodat, vagy pedig a mosóporodat látván egyből a rasszizmusra és a homofóbiára fognak asszociálni, és más mosóport fognak inkább venni. Te mindkét esetben veszítesz. Mégis akkor miért fizetnél a Facebooknak azért, hogy egy rasszista és egy homofób poszt között reklámozhass?

2022. ápr. 23. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/54 anonim ***** válasza:
94%

"Én ugyan nem értek egyet, hogy egy mentális problémát műtéttel kezeljünk, amire mellesleg nem léteznek tanulmányok, hogy valóban csökkenti a depressziót és egyéb lelki problémákat, de ez egy másik téma"


B@zmeg tényleg ennyire g*ci lusta vagy, hogy utánanézz bárminek is, mielőtt ilyen kijelentéseket teszel?


[link]


Az amerikai Cornell egyetem, ami amúgy egy Ivy League-es, irtózatosan magas presztízzsel rendelkező egyetem, 72 kutatást vizsgálva egyértelműen arra a következetésre jutott, hogy a nemváltás egy hasznos és működő módszer a nemi diszfória tüneteinek enyhítésére, egyértelmű kauzális reláció fedezhető fel a nemváltás és a jobb közérzet, magasabb életszínvonal, és a depresszió, szorongás, öngyilkossági hajlam, és egyéb mentális betegségek gyakoriságának csökkenése között.


"Én csak annyit mondtam, hogy férfiból nem lehet nő és fordítva, ezért nem írjuk át az okmányokban a nemét annak, aki nemet váltott"


A világ fejlettebb részein pedig bizony átírják, és ez már ez is pozítivan korrelál az előbb említett hatásokkal.


"nem engedjük másik nemmel együtt versenyezni még akkor se, ha ez sérti az érzékenységét"


Ebbe a témába nem ugranék bele, mert egyelőre erről tudtommal nincsen konszenzus, hogy mekkora előnyt jelent az, hogy ha valaki transznemű. Mindenesetre azért néha ez is vicces eredményekhez vezet, mint amikor egy transznemű férfit (talán teniszezőt, de már nem emlékszem a részletekre) arra kötelezték, hogy a születési nemének megfelelően a nők ellen versenyezzen, majd köszönhetően a nemváltásnak porráverte az összes cisznemű nőt.


"hogy egy tőlük független tényt ki szabad-e mondani, anélkül, hogy tönkretennének, vagy nem."


Nem akartam abba túlságosan belemenni, hogy az állításod amúgy egyáltalán nem tény, de muszáj volt, és örömömre nem csak én mentem bele a részletekbe. Az az állítás, hogy "férfiakból nem lehetnek nők", nem tény, hiszen rengeteg transznemű nő létezik, akiket születésükkor férfiként azonosítottak, de mára már nők. Így ha nagyon szigorúak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy az állításod egyszerű hazugság. Többek között ezért kértem, hogy légyszíves hozzál már egy koherens, egyetemes definíciót arról, hogy mi az, hogy "nő", de ezt eddig te elmulasztottad, te csak annyit mondtál, hogy ez biológiailag megállapítható. Igen, a 20. század óta megállapítható egy egyén biológiai neme (többé-kevésbé, már részleteztem, hogy ez miért problémás néha), de azért ez nem volt mindig így, nők és férfiak pedig addig is léteztek, és bizony nem csak a biológia alapján voltak megkülönböztetve.


"míg azzal nem törődtök, hogy emberek elvesztik a munkájukat, a megélhetésüket csak azért, mert nem hajlandók az említett csoport által követelt névmásokon szólítani őket."


Ha én a Bélát, az egyik képzeletbeli munkatársamat mindig Bécikének szólítom, annak ellenére, hogy ő többször is megkért rá, hogy ő azt szeretné, hogy Bélának hívnám, akkor bizony előbb-utóbb engem befog hívni a képzeletbeli főnök, hogy vagy tartsam tiszteletben Bélát, vagy keressek másik képzeletbeli munkahelyet. Egyébként k*rvajó, hogy ezzel b@zmeg Magyarországon bárki is foglalkozik, amikor itt nincsenek is nemi névmások :D

2022. ápr. 23. 22:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/54 anonim ***** válasza:
91%
Na de kedves kérdező, légyszives válaszolj már a 6-os válaszban található kérdésre, mert abból nagyon hamar ki fog derülni, hogy mennyire ostobaság ez a biológiai esszencializmus. Ha egy ember nemét tisztán biológiai alapon meg lehet határozni, akkor te mostantól mindegyik potenciális párodat szigorú biológiai tesztnek fogod kivetni, nehogy véletlenül egy XY-kromoszómás nőre gerjedj rá?
2022. ápr. 23. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!