Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Koncepciós per a magyar...

Koncepciós per a magyar kollégiumban? Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Szóval sok kicsi konfliktusom volt a kolléiumban, általában engem terrorizáltak, de mivel nem akartam beköpni senkit és komoly fenyegetéseket is kaptam, általában szobacserével oldottam meg a dolgot.


A félév vége fele véletlenül eltörtem a zuhanyozó csapját, ekkor robbant ki egy kisebb ügy, ugyanis néhány rosszakaróm ezzel párhuzamosan szétverte az egész fürdőszobát. A kollégium igazgató rám gyanakodott, de mint ahogy ígérte, ki sem nyomozta ki rongálta meg a fürdőszoba többi részét.


A szobatársaimat naponta hívogatta, hogy írjanak neki egy levelet az együttélésünkről és bár eleinte nem akartak problémát, egy egészen kicsike kis konfliktus elég volt, hogy mérgükben írjanak egy gyalázkodást.


Az igazgazó közölte, hogy ennyi neki elég, fegyelmi eljárást fog indítani. A tárgyalás egyébként ma lesz 4 órakor (másfél óra múlva) de kezd úgy kinézni a dolog mint egy koncepciós per, ami a leginkább aggaszt az az igazgató kitérő válaszai (még a szobatársaim részére is) és az ügy valmailyen szintű hivatalossága (jegyzőkönyv)


Én közöltem ezt az igazgatóval, hogy számomra kezd úgy kinézni a dolog mint egy koncepciós per és ebben nem kívánok hivatalos védő nélkül részt venni. Ugyanis szinte bizonyos, hogy ki akarnak rúgni a kollégiumból.


Elmenjek a tárgyalásra? Mit tehetek?


2013. jan. 8. 14:37
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:
Tagadni kell mindent nincs is bizonyítékuk csak azt mondják a társaid az meg kevés, ha nem is volt rendőrségi vizsgálat akkor meg pláne. Tagadj és mond, hogy hazudnak.
2013. jan. 8. 15:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
2 évre ki lettem tiltva a kollégiumból, de lehet, hogy sikerült kitörölnöm a jegyzőkönyvet, hacsak nincs automatikus mentés a wordben, vagy nem mentették el :D
2013. jan. 8. 18:28
 13/13 anonim ***** válasza:
semmit, amiket írsz az alapján ez már a sokadik húzásod :D viselkedni tudni kell
2013. jan. 13. 00:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!