Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Szerinted is beérett a fidesze...

Szerinted is beérett a fideszes trollgépezet?

Figyelt kérdés

Egy időben még nyilvánosan is kerestek "a kormány érdekeit, intézkedéseit védő" kommentelőket. Azóta exponenciálisan nő a számuk.

Olyan oldalak, ahol 2020-ig még ha hajszálnyival, de inkább ellenzéki vélemények voltak többségben, vagy egyensúly volt, most már egyértelmű a hangos fideszes többség.

Tele vannak velük a nem kormánypárti internetes felületek fórumai.


Itt is megfigyelhető, hogy most már egyértelműen a fideszes hangok vannak fölényben.

Ezt néhány kérdés alatt igyekeznek tagadni és még az ellenzékiekre próbálják rákenni, hogy az ellenzéki kommentelők vannak itt ezerféle reggel és hogy proliként viselkednek.

Pedig gyakrabban szoktam látni olvasni eseteket, amikor a fideszes fenyegetőzött, hogy megkeresi az illetőket a haverjaival, vagy, hogy maga a fideszes zavarodott bele, hogy mivel jelentkezett be az ezek szerint sok regje közül - biztos megügyeskedi valahogy az ip cím védelmet -, élőben lehetett látni, hogy ugyanakkor megjelent egy új felhasználóval és azzal is kezdte ugyanabban a stílusban - és már nem politikáról szólt az egész, hanem szitkozódásról. Ez gyakran lezajlott már.

Az ilyeneknél mindig direkt csak olvasok és nem szólok hozzá. Szerintem a többiek, az okosabbak sem akarnak már az ilyenekbe belekeveredni. Sokan biztos vagyok benne, hogy ezért nem szólnak hozzá olyan kérdésekhez, ahol egyértelmű, hogy fideszes tette fel a kérdést, és ha még normális is – ami egyre ritkább -, ott vannak ezek a fideszes trollok, mert úgyis csak szidalmazás lenne a vége. Ezért nem csak a fideszes trollok szaporodnak, hanem az ellenzékiek fogynak. Néhány év és az ellenzékiek saját zárt fórum buborékokba kerülnek, ahova szintén igyekeznek majd bejutni a fideszesek, hogy bomlasszanak, mint a vírus a sejtekbe, ezért ha így megy tovább, akkor évek múlva az ellenzékiek közül is csak a trollok – nem is biztos, hogy ellenzékiek - fognak párbeszédet folytatni a fideszes trollokkal. Meg fog szűnni az értelmes, konstruktív párbeszéd az országban. Mert a politikai párbeszéd egyértelműen az internetre tevődött át. Már a fogyatkozó ellenzéki újságok sem támadják, vagy kritizálják bátran a kormányt, többségük kapott egy ultimátumot, hogy egy határt ne lépjenek át, különben őket is elfoglalják. Az ellenzéki politikusok akciói is már csak baráti vállsimogatások. Nem látom a határozottságot bennük. Az utolsó igazi kritikusok már csak maguk az emberek és őket készülnek elhallgattatni. Minden országnak, attól függetlenül hogy milyen kormánya van, szüksége van a kritikus hangokra. Mert a hibáknál ők mondják meg, hogy mit és hogyan kellene csinálni.

Csak az elmúlt napokban, a kritikus hangok mondták meg, hogy oldják meg az építőanyag drágulásokat, a pályázati rendszer problémáit hogyan küszöböljék ki és az ők hatására hagyták jóvá, hogy kaphasson harmadik oltást, aki kéri. De még mindig van sok és nagy probléma, amit valahogy a kormány nem lát át, de mások igen. A kritikusok nélkül idővel még a leghűbb fideszeseknek is elkezdenének gondjaik lenni a rendszerükkel, már nem lenne senki, aki használható javaslatokat tesz és jelzi a hibákat. Akkor már teljesen egy önkényes rendszer épül majd ki és nem lesz érv, hogy mert Szingapúrban ez milyen jól működik - a szingapúri és a magyar gazdaság ég és föld -, vagy hogy a sátáninak mondott progresszívakat ellensúlyozni kell az erősen konzervatív oldalról - ami már átesik a ló túlsó oldalára és elnyomnak, elhallgattatnak mindenkit, aki ellenkező véleményen van. Minden csak a kritikusok miatt és a hibák javítása által lesz jobb. Te magad is, akinek az első kritikusai a szülei, utána a barátai, a tanárai. A politikai rendszereknek is létszükségletei a kritikusok és ahelyett, hogy küzdenének ellenük, meg kellene fogadni a szavukat és javítani. Mert mindig van mit.



2021. júl. 17. 09:11
1 2 3 4 5
 1/48 anonim ***** válasza:
30%

Nem tudom máshol mi a helyzet, de itt a DK trollok vannak többségben, nem tudom, hogy sokan vannak vagy kevesen de több reggel és egész nap itt vannak e, de kommandószerűen pontoznak le mindent amit Fideszes vagy a DK-t/Gyurcsányt rossz színben feltüntető válasz.


Alapvető oldalakon meg egyértelmű, hogy több Fideszes lesz mint DK-s mikor a Fidesznek 2-3 millió szavazója van a DK-nak meg pár százezer

2021. júl. 17. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/48 anonim ***** válasza:
38%

Nocsak! Csak nem zavar, hogy a fideszesek már nem maradnak csöndben, hanem elkezdték hallatni a hangukat, mutatni a véleményüket?

Ti értetlenkedtetek, hogy hol vannak a fideszesek, mert ti sehol nem látjátok őket.

Itt voltunk korábban is, csak csöndben. Szokj hozzá, egyre többen lesznek akik kinyitják a szájukat és elmondják mennyi hülyeséget beszéltek!

2021. júl. 17. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/48 anonim ***** válasza:
34%

A Fideszesek eddig csendben voltak mert elégedettek voltak az országvezetéssel, a folyamatos fejlődéssel, bérnövekedés, adócsökkentés, családtámogatás, biztonság, stb..


De most veszélyt jelent az ellenzéki moslékkoalició akik tönkreteszik az országot ha hatalomra kerülnek, már látszik mit művelnek önkormányzati szinten is.. szóval nyílván egyre több csendes Fideszes aktivizálódik és felszólal több helyen.

2021. júl. 17. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/48 anonim ***** válasza:
27%
Igen, sok volt munkásőr és pártmunkás él még, akik ma elnyomva érzik magukat. Az egyéni sikertelenségüket is könnyebb nekik magyarázni a kormány diktatúrájával.
2021. júl. 17. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/48 anonim ***** válasza:
38%
Szóval másért nem is érthet valaki egyet a kormánnyal, csak ha fizetnek érte?
2021. júl. 17. 09:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/48 anonim ***** válasza:
28%

#5 Nyilván magából indult ki és ő pénzért van azon a "véleményen" amit kifelé mutat. Ezért hiszi azt másokról, hogy ők IS pénzért csinálják.

Érdekes, hogy nekem nem szokott eszembe jutni hogy le van fizetve valaki, csak mert ellenzéki - mivel én is magamból indulok ki, és engem soha nem fizettek le érte.

2021. júl. 17. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/48 anonim ***** válasza:
72%
Túlérett az olyan szottyadtakkal, mint Stefka elvtárs.
2021. júl. 17. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/48 anonim ***** válasza:
69%

Á, dehogy, tavaszig még bőven tudnak lejjebb süllyedni. Biztos véletlen az is, hogy minden második válaszra öt percen belül három darab kétpipás válaszol ugyanúgy, esetleg még be is nyalnak egymásnak ("egyessel értek egyet"). Aztán kiakadnak, hogy a normális, dolgozó emberek később jelennek csak meg, és lepontozzák őket. :D

Biztos véletlen, hogy ezek soha sem kritizálnák a mini elnököt, a rekordmagas infláció is vagy a Gyurcsány hibája, vagy a Gyurcsány hazugsága.

Tegnap nekem az egyik azt akarta bemesélni, hogy a méhlegelőkön akkor lesznek vadvirágok, HA ÜLTETNEK. Ilyet egyszerűen nem lehet kitalálni, szóval ezt a szerencsétlen komolyan gondolta.

Vagy a Fudannal kapcsolatban amikor napokon keresztül azt ordította az összes troll, hogy a Gyurcsány akarta idehozni! Mi a bizonyíték? Hát hogy ajándékot vitt az egyetemnek! 🤣

Ez egy dezinformációs művelet, amíg a vadvirágültetéssel foglalkozik mindenki, addig sem téma, hogy Pénztáros szállodái hány milliárd forintos támogatást kaptak. Orbán nagyon jól eltanulta Putyintól.

2021. júl. 17. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/48 anonim ***** válasza:
70%

Néha beindítják a trollgépezetet a fideszes (komcsi) "elvtársak" ha olyan ügy van köztudatban amiről terelni kellene, de aztán rövid idő után látványosan kifullad. Nyilván időre szól a megbízás, vagy elfogy a krumpli 🤣

Meggyőződéses retardáltak nincsenek olyan sokan.

2021. júl. 17. 09:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/48 anonim ***** válasza:
25%
Ennyit tud az ellenzék. Aki nem rájuk szavaz, az retardált és csak krumpliért Fideszes. Nem is értem, miért vesztesek 11 éve.
2021. júl. 17. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!