Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hogy fog ezután zsidózni a...

Hogy fog ezután zsidózni a Jobbik?

Figyelt kérdés

Voltam pár jobbikos/gárdás rendezvényen, és a felszólalók egyik fő motívuma mindig a zsidók nyílt vagy burkolt szidalmazása vagy nevetségessé tétele volt, a tömegek pedig gyakran üvöltötték, hogy mocskos zsidók, ami egyáltalán nem zavart senkit.


Most Szegedi Csanád és Vona Gábor fejtegetéséből kiderül, hogy nem is fontos, ki a zsidó, és hülyeség a fajtisztaságra hajtani. Én ezt mondjuk nem tőlük tudtam meg, de szép, hogy ők is rájöttek. Igaz, hogy Szegedi Csanád megdöbbenéssel fogadta, hogy zsidó felmenői vannak (bár megjegyezte, hogy azok nem olyanok, hanem rendes dolgozók voltak), Vona Gábor pedig meglepődött.


Valahogy úgy vannak vele, hogy ez egy szégyenfolt, vagy legalábbis szeplő a párt imidzsén, de ha már így alakult, hát spongya rá.


Nem abszurdum ez az egész történet a 21. században? A náci pártban is az volt, hogy ha le akartak járatni valakit, kiderítették róla, hogy zsidó, és ezzel sakkban lehetett tartani, vagy adott esetben kimentették. Imrédy Bélának is azért kellett lemondania, mert az ellenfelei kiderítették, az egyik dédszülője zsidó volt. Szegedi Csanádról is a pártbeli ellenfelei hozták le a hírt. Meg olyan jobbikos is volt nem régen, aki genetikai vizsgálattal próbálta alátámasztani, hogy nincsenek zsidó és cigány jellegű génjei. Hova jutottunk?


[link]


[link]



2012. jún. 27. 13:46
1 2 3 4
 21/35 anonim ***** válasza:

Jólvan, nem fogok magyarázkodni... Szavakkal ezt úgy sem tudom elmagyárázni, hisz ez a felvilágosodás nekem is egy hosszú folyamat eredménye.

Én megtanult emberként gondolkodni. Talán majd az idő előrehaladtával ti is megtanuljátok elhagyni az állati ösztönöket és megtanultok emberként gondolkodni.

Tudatossági szint lépés.

2012. jún. 27. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/35 anonim ***** válasza:
77%
A Jobbikkal a probléma a gyűlölködés. Még egy húsvéti köszöntő videóba is muszáj volt belecsempészni egy kis zsidózást: http://www.youtube.com/watch?v=moFABhHQD-M
2012. jún. 27. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/35 anonim ***** válasza:
10%
Miért, kik feszítették meg Jézust, a portugálok?
2012. jún. 27. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/35 anonim ***** válasza:
88%
Abban az esetben Jézus is portugál volt, ha érted, mire gondolok.
2012. jún. 27. 23:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/35 anonim ***** válasza:
A kérdés inkább az, hogy fogják ezután nácizni és szélsőségesezni a nemzetellenes szerveződések a Jobbikot?
2012. jún. 28. 10:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/35 anonim ***** válasza:
40%
Nem azzal van a baj hogy valaki zsidó. Nem azért nem szeretik sokan a zsidókat mert hogy zsidó. Hanem azért, mert a legtöbb vezető pozícióban, hatalmon lévő zsidó magyar értékekre teszi a kezét és a jelenlegi és persze az előző kormány a kezükre játsszák a dolgokat. És aki ezt hangoztatja az már egyből náci, fajgyűlölő és a többi. De itt nem ez a lényeg. Hanem az hogy megőrizzük, megvédjük az értékeinket, és ne más kezébe kerüljön.
2012. jún. 28. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/35 anonim ***** válasza:
31%
Komolyan nem értem... Az ide írogatók komolyan azt gondolják hogy a Jobbik csak azért "zsidózik", mert nem szereti őket? Az eszetekbe se jut hogy talán van rá okuk? Nektek eszetekbe se jutott megérteni hogy miért csinálják? Miért csak ennyit vesztek ki hogy "zsidóznak"? A problémát miért nem vagytok képesek észlelni?
2012. jún. 28. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/35 anonim ***** válasza:
77%
Azért mert felszínesek, nem néznek a dolgok mögé. És hát sajnos Magyarországon nagyon sok buta ember él. Nagyon nagyon sok. De mit is várhatunk, elég ha felmész a facebookra és mindenhol megy a sztár vagyok, igy fényképezkedek, úgy fényképezkedek, ez a cukcsi az a cukcsi, ÉS HALVÁNY FINGJUK SINCS HOGY MI VAN A RÓZSASZÍN FELHŐKÖN TÚL...
2012. jún. 28. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/35 anonim ***** válasza:
93%

Sok mindenben van igazság! De azét addig talán mégsem kéne eljutni, hogy youtubeon szinte minden JOBBIK video alá megjegyzik, hogy a zsidókat agyon kéne lőni.....!

Ez helyes???? Na nekem ezzel van a problémám..!

2012. júl. 6. 20:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/35 anonim ***** válasza:
A kommenteket olvasgatva ebben semmi kivetnivalót nem találok.
2012. júl. 6. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!