Miért ölték meg Ferenc Ferdinándot?

(Az elvei?

Nem azt veszem alapul. Hanem azt, hogy Magyarország törvényesen - Aranybulla - királyság, így szükség van királyra.

Nyilván a magyarságnak van annyi befolyása a birodalomban, hogy megleckézteti az uralkodót - immár jogosan, nem úgy, mint '48-ban. Az csak felforgatás volt, egyetlen politikai áldozattal: Zichy Ödön gróffal.

A Habsburg trónörökösök közül még mindig ez tekinthető a legnormálisabbnak - vagy jobb lett volna Ferenc József buzeráns testvére?

A magyar királynak/trónörökösnek jár annyi tisztelet, hogy focsőnek nevezzük - ellenben az ellenállás jogos lett volna vele szemben.)

"egyetlen politikai áldozattal: Zichy Ödön gróffal."

- Zichy Ödön nem politikai áldozat volt. A maga korában is kritikusan tekintettek Görgeire emiatt, mert mindenkiben félelemként élt a jakobinus vérfürdő Franciaországban, mivé is fajulhat egy igazságosabb társadalom kialakítását megcélzó forradalom. Óvakodtak tőle, és ezért féltek a gróf felakasztásának hallatán a magyar vezérkarban is.

Sokat gondolkodtam ezen a cselekedeten. Először úgy éreztem, én, pusztán az enyémmel ellentétes véleménye miatt nem akasztattam volna fel a grófot. Elég vér folyott el enélkül is, miért szaporítsuk ezt mi magunk is saját magunk között, amit megtesz az ellenségünk.

Azután, hogy többet tudtam meg az esetről, abba fordultam át, hogy igen, nem vagyok híve a kivégzésnek, de Zichy Ödön grófot én is akasztófa alá küldtem volna Görgei szerepében, ott.

Zichy Ödön birtokában rengeteg, a magyarok ellen uszító délszláv nyelvű röpiratot találtak meg. Ezeket kívánta terjeszteni. Tudta, hogy ez mit jelent, tudta, hogy ezzel magyarok halálát okozza, tudta, hogy ezzel olyan indulatokat kelt az erre egyébként is fogékony szerbek között, ami gyilkosságokhoz vezet a saját nemzete tagjai, ártatlanok ellenében.

Ez számomra is kivégzésre adott volna okot - hiába tiltakozok ellene zsigeremből.

"A Habsburg trónörökösök közül még mindig ez tekinthető a legnormálisabbnak - vagy jobb lett volna Ferenc József buzeráns testvére?"

- Lali Mucust igyekeztek a közszerepléstől távoltartani, és tabutémának számított a család életében, az uralkodás közelébe semmi esetre sem kerülhetett volna.

"A magyar királynak/trónörökösnek jár annyi tisztelet"

- A Habsburg-ház sosem nyert legitimitást a magyarországi uralkodásra, ennek több oka is van, amiről hosszan írhatnék, de itt most nem teszem meg. A trónt csak bitorolták, és nem birtokolták, így "magyar király" eleve nem volt ekkor már, értelemszerűen emiatt trónörökös sem.

1505-ben kötötték azt a magyar köznemesek, hogy nem lehet külföldi a magyar király, ellenben ez nem érvényes.

Ami érvényes, az a Habsburg-Jagelló házassági szerződés. Ez alapján a Habsburgok törvényes uralkodói a magyar nemzetnek.

Ha úgy tekintjük, hogy az 1505-ös rákosi végzés érvényes, akkor 1541 és 1711 közt két törvényes uralkodó volt (kisebb-nagyobb kihagyásokkal).

1848-ban két irány volt: megfontolt, Széchenyi-féle. Vagy forradalmár, megalapozatlan.

Ez itt nem lényeg.

Az viszont igen, hogy Ferenc Józsefet királlyá koronázták 1867-ben.

"1505-ben kötötték azt a magyar köznemesek, hogy nem lehet külföldi a magyar király, ellenben ez nem érvényes."

- De, ez az egyetlen, ami érvényes. Kifejtsem azt is, hogy miért? Egy korábbi, eredetileg nem ide szánt erről való elmerengésemet másolom be.

Legitimisták.

Érdekes a szó. Éppen azok használják magukra ezt a megnevezést, akik egy olyan uralkodóházat támogatnak, amely a törvényesség kereteit folyamatosan feszegette (kényszerújoncozás, az országgyűlés nem összehívása, rendeleti kormányzás, a vármegyék önrendelkezésének elvétele, számos más egyéb), és már eleve illegitim módon kerültek trónra.

Mert honnan is származik Magyarországon az uralkodó hatalma? Nemrégiben olvastam néhány sorban egy erre vonatkozó fejtegetést, ahol az illető azt mondta, a Szent Korona-tan méreg, mert elveszi a lényeget, a király "Isten általi szentségbe helyezését". Az ilyen álláspont meghallgatása után nem is kezdek vitába. Aki vallási kérdést csinál a gyakorlatból, az egyenértékbe tehető az Iszlám Állam fanatistáival.

Hogy valósan meg tudjuk válaszolni, vissza kell lépnünk a kezdetéhez. Nem Istvánhoz, de nem is Árpádhoz, hanem Álmoshoz - a tulajdonképpeni dinasztiaalapítót ugyanis személyében találjuk meg. Mikortól számolhatjuk fejedelmiségét? Attól a pillanattól, hogy a hatalom valódi birtokosai, az alávetettek lemondtak annak használati jogáról - de nem magáról a személyüktől elidegeníthetetlen birtoklásától -, és Álmosra ruházták át, majd pajzsra emelték őt. Ekkor hangzott el az eskü is, melyről írott forrásunk a maga korából nincs, de Anonymus később ekként rótta le: "Ameddig csak az ő életük, sőt utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékából lesz a vezérük. Ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Azok a fejedelmi személyek, akik a tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem ők maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezérek tanácsából és az ország tisztségeiből. Hogyha valaki utódaik közül hűtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bűnösnek vére omoljon, amint az ő vérük omlott az esküben, amelyet Álmos vezérnek tettek. Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek közül az esküvel megállapodásukat meg akarná szegni, örök átok sújtsa."

Bár vannak benne a saját kora által befolyásolt bővítések, de egyvalami ténybeli tartalom: Az eskü alapján Álmos élte hosszáig fejedelmük lett, és a közös akaratnyilvánítás szerint, amíg élnek, valamint utódaik élnek, mindig Álmos utódai közül fognak fejedelmet választani maguk fölé. Nagyon hangsúlyos eleme ennek: választani.

Azaz Magyarországon még az Árpád-korban sem volt evidens az elsőszülött fiú öröklése a trónban, azt érte ez, akit többen támogattak.

Hogy mennyire hiteles Anonymus esküszövege, az nyilván nem kideríthető, de felfogásában, tartalmában megfelelő hűséggel visszaadja azt, ezt felfedezhetjük ugyanis abban, ami egy korban közelebbi, így hitelesebbnek tekinthető adalék, és szintén erről a szellemiségről tesz tanúbizonyságot, nevesül Bíborbanszületett Konstantin beszámolója 950 körül, Bulcsú horka követségéből nyert tapasztalat összegezve: a vérszerződéssel "[...] a türköknek ez a nyolc törzse nem engedelmeskedik a maga fejedelmeinek, de megegyezésük van arra nézve, hogy a folyóknál bármely részen üt ki a háború, teljes odaadással és buzgalommal együtt harcolnak."

Ennek egy jellegzetessége volt az is, hogy a Magyar Királyságban a Szent Korona jogi személyként szerepelt, amelyet a királyok használtak. Ekképp a mindenkori magyar király soha nem önmagának nyert el egy-egy trónt, hanem a Koronának, és a dinasztia kihalásával sem szűnt meg a Korona alá került címek és a magyar trón jogviszonya.

A magyar társadalomban - mint általánosan a sztyeppén vándorló népelemekben - az egyén szintjén, és a szélesebbre vett népközösséget értve is kiemelt fontosságot kapott a szabadság fogalma. Az európai kultúrák szigorú hierarchikus berendezkedésével szemben a magyar társadalomban minden felnőtt férfi egyben szabad ember is volt. (És a kor Európájában elképzelhetetlen módon ehhez hasonuló státusszal illeszkedtek a nők is a közösségbe.) Hogy milyen volt a honfoglalás előtti magyar társadalmi berendezkedés, arról csak közvetett ismereteink lehetnek, de legtisztábban a középkorban is elzárt közösségként élő székelység körében maradhatott fenn hasonló, így analóg példaként ismerhetünk meg mindennapi részleteket belőle.

A székely társadalmi struktúra a korban az egyik legegyenlőbbnek, legszabadabbnak nevezhető. Egyfelől mindenki szabad jogállású, a törvény előtt egyenlő ember volt. Ugyan két (később három) rendre épült fel a szerkezete, és a közösség vezetői tisztségeit csak az első rend tagjai tölthették be, de ezek voltaképpen vagyoni különbségeket mutattak, melyben volt átjárhatóság.

A Rubicon 2014/1-es számában Hermann Gusztáv Mihály kritikusan ír Kossuth székelyekkel kapcsolatos kijelentéséről, melyet idéz is, miszerint: "Az egész keresztény Európában (legföljebb tán a Baskokat kivéve) egyedül volt szabadnép typusát minden feudalizmusi fertőzéstől tisztán tartani". A történész elmondja, miszerint a székelyekéhez hasonló autonóm önrendelkezés sok más esetben is létezett - valóban, így volt akár magyarországi viszonylatban a szász Királyföld, vagy a Kunság és Jászság. De itt nem erről van szó. A székelység különlegessége nem ennyiből áll.

Hanem abból, milyen szinten volt jelen a mindennapi életükben az egyenlőség, a maguk megbeszélése útján saját sorsukról való döntés, az önmagát szervező és irányító közösség, az egyén szabadsága. A bíróikat nem felül elhelyezkedő uralkodó jelölte ki, hanem - mint a honfoglaláskori magyar társadalomban - maguk választották, maguk közül. Fenntartották maguknak a közösen lefektetett jogalkotás elbitorolhatatlanságát. A székely székek tisztségviselői maguk közül kerültek ki, amely betöltendő posztokat évente váltogattak, gondosan figyelve rá, hogy minden család részesüljön belőle, és sem vagyonilag, sem politikailag ne nője túl egyik se a többi hatalmát, így, mivel 24 ág volt, 24 év alatt került sor minden családra.

Egészen érdekes az is, hogy a székelységben a család fenntartása érdekében fiú leszármazott hiányában létezett a lányok "fiúsítása", így ő örökölte a földet. Az viszont a család teljes kihalása után sem szállt vissza a királyra, és a földeket évente újraosztották.

Kálti Márk ehhez nagyon hasonló képet fest le a honfoglalás előkoráról a magyarokkal kapcsolatban, és a fentiekkel való összeillése alapján elmondható, hogy a saját tudásanyag hiánya ellenére nagyfokúan pontos ismeretei voltak, ami megerősíti, hogy régebbi, az általa többször is hivatkozási pontként megemlített, ma már nem létező krónikánkból juthatott azokhoz. A Képes Krónika így ír:

"Kiválasztottak a száznyolc nemzetségből tízszer százezer harcost, vagyis minden nemzetségből tízezret; a többi hunt Szittyaországban hagyták vissza, hogy oltalmazzák ellenségtől széküket és országukat. Bírát is választottak maguk közül egyet, a Torda nembeli Kádár nevezetűt, hogy az intézze a viszálykodók pereit, fenyítse meg a tolvajokat, latrokat és gonosztevőket; mégis úgy, hogyha a bíró méltánytalan ítéletet hoz, a közönség azt semmivé tehesse, s a hibázó bírót és a kapitányokat akkor tehesse le, amikor akarja. Ezt a törvényes szokást a hunok, vagyis a magyarok Taksony fia Géza fejedelem idejéig megtartották. Mielőtt ugyanis a magyarok megkeresztelkedtek, táborszerte így kiáltott a hirnök szava, így gyűjtötte seregbe a hunokat: 'Isten és az egész község szava, hogy ki-ki fegyveresen, vagy ahogyan van, pontosan megjelenjék a megadott helyen, hogy meghallgassa a község parancsát és tanácsát.' Aki pedig semmibe vette a parancsolatot és ennek kellő okát nem adta, szittya törvény szerint karddal vágták ketté, száműzték, vagy irgalmatlanul közönséges rabszolgaságba taszították. Vétkek és efféle kihágások választották el egyik hunt a másiktól. Hiszen egy atya és egy anya nemzette a hunokat, valamennyit, hogyan mondhatnánk hát egyiket nemesnek, a másikat nemtelennek, ha ilyen bűnesetek miatt el nem marasztalják némelyiket."

Ennek középkori továbbélése volt a székelység kollektív nemesi státusza a középkori Magyar Királyságban, mint szintén pusztai eredetű közösségé, amely katonáskodó, határőri szerepe miatt meg is tartotta ezt egészen sokáig, elszigeteltségben.

A földrajzi és társadalmi értelemben is szabadsághoz szokott pusztai népelemek mindenkor a saját akarat alá nem rendelhetőkként szerepeltek a hódítók tudatában. Mivel nem voltak városokhoz, maradandó épületekhez kötve, nem tudták adózásra kényszeríteni, helyhez kötni a sztyeppei félnomád társadalmakat.

Már az ókorban elterjedt jelenség volt sok más ázsiai népre általánosan értve, így például a szkítákra is. Hérodotosz görög történetíró leírja, hogy Dareiosz, perzsa király a szkítákkal és szauromatákkal való háborúja alkalmával üzenetet küldött az uralkodójuknak, miszerint "[...] miért futsz mindig, mikor módodban állna választani: ha elég erősnek gondolod magad, hogy seregemmel szembeszállj, vess véget a kóborlásnak, szállj velem szembe. Ha pedig elismered, hogy gyengébb vagy, akkor is hagyj fel a futással, és uradnak földet, vizet hozva ajándékul, - járulj elém."

Ahogy tudjuk a krónikákból, a székelyek is kenyérrel és sóval fogadták Árpádot, és érdekes, de ez a szokás keleten máig megmaradt, az ebben a közegben élő oroszok is átemelték és megőrizték a kultúrájukban, olvastam egy honvédnaplót a második világháborúból, ahol a szemtanú leírja, miszerint az orosz házakban kenyeret és sót találtak az asztalra kikészítve.

Ez, a fentebb ismertetett harcmodor nem tűnt el a kereszténység felvétele után sem, Magyarország természetes határvédelme eztán is a mocsaras lápokból, tövises növényekből, fatörzsekből állított torlaszokból álló, úgynevezett gyepü volt, a magyar hadszervezés eztán is a könnyűlovas íjászatra alapozott (az országba csekély számmal betelepülő nyugati lovagnemzetségek alig voltak erre hatással), azaz a magyar védelem alapjaiban ugyanaz volt, mint a honfoglaláskori magyaroké. Ez volt az oka annak, hogy még István államalapítása után sem tudtak sikert elérni - Lengyelországgal és Csehországgal ellentétben - a német-római császár hódításai a Kárpát-medencében.

Kálti Márk nagyon érzékletesen leírja, miként zajlottak az 1051-es betörés napjai: "[...] András király és Béla herceg mind a búzakereszteket és szénaboglyákat fölégették, és messze elvezérelték a lakosokat minden barmaikkal azokról a tájakról, amerre a császár útja vezetett. Amikor a császár benyomult Magyarországra és a felégetett vidékekre ért, nem talált eleséget sem vitézeinek, sem lovainak; azt sem tudta, hol vannak hajói, azokról sem kaphatott semmi segítséget.[...] Gebhard püspök, hamar Németországba futott. A császár pedig csalódott reménységében, hogy a hajókról kap segítséget, és halálos éhínségre jutott. Nyomorúságos ínség sanyargatta mind egész seregét a lovakkal és málhásállatokkal együtt. Ezenfelül a magyarok és a besenyők éjszakáról éjszakára kegyetlenül zaklatták, mérgezett nyilakkal öldösték őket, sátraik közé pányvát hánytak, és így sokat elragadtak azok közül, akik valami szolgálatban jártak. Megrémültek a németek a nyílzáportól, mely elárasztotta és fogyasztotta őket, földbe ásták magukat, és maguk fölé borítva pajzsaikat, elevenek és holtak egy sírban feküdtek. Mert a sírban, amit nappal halottnak ástak, éjszakára élő feküdt, és amit éjszaka élőnek ástak, nappalra halott foglalta el."

Érdekes, hogy a javak felégetése, az éjszakai zaklatások, a mérgezett nyilak és a kötéllel való fogolyejtés (melyre a mai türk népeknél ma is lovas sport épül), és alapjaiban az, hogy úgy kényszerítették a föld elhagyására a hódítókat, hogy az szemtől szembe sosem találkozott nyílt csatában ellenséggel, mennyire egybehangzó azzal, amit ma a sztyeppei hadviselésről tudunk, noha ezt Kálti Márk nyilván nem ismerhette, így nem lehet szó tudatos átvevésről, igazoltnak tekinthető a valóságtartalma. Ezért volt a Kárpát-medence területe, és a magyarok általános értelemben "megzabolázhatatlanok" a kor közgondolkodásában. (Egyébként ismét érdekes párhuzam a ma sztyeppét belakó orosz nép kultúrájával, hogy a napóleoni háborúk, és a második világháború védelme is nagyban alapozott a felperzselt földre.)

Az Árpád-ház kihalásakor a szerződő felek egyikének - a dinasztiának, mint jogi személy - elhunytával az eskü érvényét vesztette. Ekkor a hatalom teljes szabadságában visszaszállt a rendek jogi birtokába. Mivel pedig ekkor nem tettek ismételten hasonló esküt, megkötések nélkül történhetett a királyválasztás. Ez a saját döntésük volt, elvitatni nem lehet.

Ezt követően - újabb - esküt arról tettek, miszerint Ulászló magva szakadása után nem választanak nem magyarnembelit uralkodónak. Innentől tehát ez emelkedett törvényerőre.

Habsburg Ferdinánd eleve nem törvényesen került trónra, hiszen a hatalom birtoklói egymásnak fogadott esküjében támasztott feltételének nem felelt meg, ellentétben Szapolyai Jánossal. (Az nem megy, hogy egyszer elismerjük a törvényi erőt, ha az kedvező nekünk - a fejedelemválasztást -, de nem fogadjuk el az ugyanazt a gondolkodást alapul vevőt, ha nem illeszkedik az érdekünkhez.)

Ezenfelül Szapolyai János időrendben is megelőzte Habsburg Ferdinándot.

Emlékeimből előkaparva, talán az egyre irreálisabbá váló Mátyás esetén mondta azt az esztergomi érsek a királyt panaszoló köröknek, miszerint ha egy szarvasmarhát kennek is fel, törvényesen akkor sem lehet ellene mit tenni.

Márpedig a legitim koronázásnak három kritériuma volt. Az esztergomi érseknek kell azt elvégeznie, a Szent Koronával, és Fehérváron. A legitimisták szűk csoportja is belátással lehet arra, hogy Szapolyai János esetében mindegyik teljesült - esztergomi érsek híján a törvény szerint rendben őt követő kalocsai érsek keze által -, így Habsburg Ferdinánd törvényesen trónlásba - János haláláig semmiképp - nem kerülhetett.

Folyt. köv.

Folytatás:

A Habsburgok uralomba kerülésük után elvették a hatalom alapját adó alkotmány két lényeges elemét, az ellenállási záradékot, és a szabad királyválasztás jogát. Nyilvánvalóan, persze, névleg lemondatták erről a rendeket, de abban egyetérthetünk, hogy ez nem önként történt, a kényszer alatt született szerződés pedig minden jogban már a kelte pillanatától érvénytelen. Ha a fentebbi nem, ez illegitimmé teszi a Habsburg-ház uralkodását.

Önmagukat pedig "örökös királyoknak" nevezték ki, amelyre egyszerűen nem voltak meg a jogi keretek adta lehetőségeik. A mindenkori magyar királyoknak nem volt erre képességük, ezt tehát sosem lépett, nem léphetett jogi értelemben érvénybe, minden további erre való hivatkozás eleve nélkülözte a jogalapot.

Ha pedig ekkor nem, legkésőbb onnantól számítva elveszítették minden legitimációjukat, hogy trónfosztásra kerültek (a dinasztia, mint jogi személy képviseletében jelenlévő Álmosnak tett esküben a fejedelmet ugyanúgy kötik a szerződésbe belefoglalt pontok, mint a másik szerződő felet, az önmaguk feletti hatalom használati jogát - és nem tulajdonjogát! - átruházó nemesi rendet, így az uralkodó részéről bármelyik pont megszegése eleve a szerződésbontást hozza el következményül, vagyis a detronizáció teljesen jogszerű, és törvényes lépés volt, amely elvette a legitim jogot az uralkodóháztól), de még a harmadik ilyen eset után is megmaradtak a hatalmukban. A trónt így csupán bitorolták, és nem birtokolták.

Mondhatjuk, hogy Magyarországon a kezdetektől - modern kifejezéssel élve - alkotmányos monarchia, parlamentáris monarchia volt. Vagy ha archaikusabban megfelelőbb, rendi királyság.

Ez pedig a kor Európájának viszonyai közt a legkívánatosabb társadalmi berendezkedés volt. Az abszolutista monarchiák egy személyben döntő uralkodói esetén a lehetőség is elzárt, hogy a tévedéseire felhívják mások a figyelmét. Márpedig egyetlen ember sem tévedhetetlen - egy uralkodó sem. Ha valaki egyszemélyben dönt emberek sorsáról azok megkérdezése nélkül, az magában hordozza a folyamatosan ismétlődő felkeléseket - mint ahogyan meg is történt. Ez rendszerhiba, nem lehet megkerülni, maga a rendszer szorul változtatásra.

A reformkori politikai harcok éppen Magyarország megsérült törvényeinek befoltozásáért folytak. Akkor, amikor a nemzetek alkotmányai épp formát kezdtek ölteni, nekünk eredendően megvolt annak léte, mint V. Ferdinánd is hivatkozott az - ő általa egyébként sértett - alkotmányra:

"Az egész világ megbolondult, és ábrándos alkotmányokat követel [...] Ti boldogok vagytok, mert apáitoktól rátok hagyott alkotmányotok van [...] Azt akarom, hogy szeressétek, mint ahogy én is szeretem [...] Remélem, nem fogtok semmilyen veszélyben magamra hagyni."

A reformkor történéseikor a közéleti szereplésben résztvevő nevek - miképpen Deák, aki később a kiegyezést elhozó tárgyalások ikonikus alakja is lett -, mind erre hivatkoztak. Ő maga a kiegyezést megelőző tárgyalások éveiben így fogalmazott:

"Ha tűrni kell, tűrni fog a nemzet, hogy megmentse az utókornak az alkotmányos szabadságát, melyet őseitől öröklött. Tűrni fog csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessék az ország jogait, mert amit erő és hatalom elvesz, azt idő és a kedvező szerencse ismét visszahozhatják; de miről a nemzet, félve a szenvedésektől, önmaga lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz s mindig kétséges."

Hogy mi a személyes álláspontom? Nincs elvi kifogásom a királyság ellen, de annak csak az európai monarchiák keretéhez hasonuló, jelképes felállását tudom elfogadni. Ugyanakkor ennek hiányában is tudok előrehaladni. Téved, aki azt gondolja, a királyság intézménye nélkül nem létezhet Magyarország. Létezett azt megelőzően is, és azt követően, a jelenünkben is. Nincs kőbe vésve. Ami számomra szempont, az a nagyobb részt szolgáló jó. A többek érdeke. Minden más ezt követően jön.

"Ami érvényes, az a Habsburg-Jagelló házassági szerződés. Ez alapján a Habsburgok törvényes uralkodói a magyar nemzetnek."

- Ez a házassági szerződés eleve egy korábbi felrúgásával jött létre, de nem is ez, hanem a jogsérelmek tették a Habsburgokat érdemtelenné a trónra.

"Ha úgy tekintjük, hogy az 1505-ös rákosi végzés érvényes, akkor 1541 és 1711 közt két törvényes uralkodó volt (kisebb-nagyobb kihagyásokkal)."

- Így van.

"1848-ban két irány volt: megfontolt, Széchenyi-féle. Vagy forradalmár, megalapozatlan.

Ez itt nem lényeg."

- Ne felejtsd el, Széchenyi gróf maga volt a megtorlások évében a rendszer legnagyobb kritikusa, és végül halálba is kergette őt az Udvar.

"Az viszont igen, hogy Ferenc Józsefet királlyá koronázták 1867-ben."

- Mert egyedül ezzel, és semmilyen más módon nem lehetett biztosítani a legalább belpolitikai értelemben vett önrendelkezést az ország saját törvényeiben. Ez pedig az adott körülményekben elfogadható kompromisszum volt.

Ez már elég érzelmes hangulat.

Az érvelésed jó, csak nem ideillő.

Azt tartalmazza, hogy a Habsburgok azért érdemtelenek, mert "nem jó uralkodók" (azaz felrúgták az alkotmányt).

Nincs megírva az, hogy egy országnak csak jó vezetője lehet. Gondoljunk csak Gyurcsányra.

Törvényesen uralkodtak.

Ellenben elismerem azt, hogy túllőttem a célon. Igazatok van abban, hogy Ferenc Ferdinánd nem dicső. A kérdés teljesen világos, csak nem gondolkoztam azon, hogy hiába ölték meg akkor a trónörököst, attól még nem változik meg a személye. Végül dicsőnek neveztem, pedig tudom, hogy nem az.

Ebben nektek volt igazatok. Lehet, hogy előbb gondolkoznom kellett volna, mielőtt írok.

Az érveidre majd reagálok, bár (már) nem tartozik a kérdéshez.

"Azt tartalmazza, hogy a Habsburgok azért érdemtelenek, mert "nem jó uralkodók" (azaz felrúgták az alkotmányt).

Nincs megírva az, hogy egy országnak csak jó vezetője lehet. Gondoljunk csak Gyurcsányra."

- Egyáltalán erről van szó. Nem azért voltak érdemtelenek, mert nem voltak jó uralkodók, és nem azért nem voltak jó uralkodók, mert felrúgták az alkotmányt.

Azért voltak érdemtelenek, mert felrúgták az alkotmányt (jó, vagy rossz uralkodói mivoltuktól függetlenül).

Egy rossz uralkodó is lehet törvényes, ha az alkotmányos keretekben él. Ez önmagában nem teszi törvénytelenné. Mint egy alkotmányt sértő királyt sem önmagában tesz ez rosszá - bár elég nagy az átfedés.

A Habsburg-ház tagjai a magyar kultúra szempontjából nézve káros uralkodók voltak (saját érdekeik teljesítésében kiemelkedően jók, azaz "jó uralkodók"), _és_ emellett illegitimen gyakorolták a hatalmukat. A kettő, bár együttesen igaz, nem egymásból ered.