Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Hát nem ez a normalitás, az...

Hát nem ez a normalitás, az egészséges hozzáállás a természet rendjéhez?

Figyelt kérdés

"Nyilvánosan felakasztottak az észak-iráni Bábolszár városában három férfit, akiket 13 nő megerőszakolásában találtak bűnösnek.


A 26, 27 és 33 éves férfiakon szerdán hajtották végre a halálos ítéletet a város egyik terén. 2007-ben tartóztatták le őket egy terhes és férjezett asszony feljelentése nyomán, akit megerőszakoltak. Áldozataik között volt öt diáklány is, akiket drogot tartalmazó kávéval előzőleg elaltattak – írta az iráni kormánylap.

A mostani akasztásokkal 42-re emelkedett az Iránban idén kivégzettek száma. Tavaly legkevesebb 270 embert végeztek ki.

(MTI)"


Melegséggel tölti el a szívem, amikor ilyeneket olvasok. Hát nem így kéne ennek lennie nálunk is?

Ha arra gondolok, hogy a szeretteimet, barátnőmet, lányomat vki így merné bántalmazni, nem is tudom mit tennék.

Mo.-on ilyenért jár egy hosszú, bürakratikus igazságügyi procedúra, majd a végén, az antiszociális beteg embert 3 évre elítélik, és 3 év múlva tán már másokkal cselekszi meg ugyanezt.

Miért sírtok annyit, hogy Irán milyen szörnyű hely, tele terroristákkal, holott kitűnik, hogy ott sokkal egészségesebben gondolkodnak az emberek. Minek ez a fene nagy humanizmus, hogy minden ember egyenlő, és ezeket a bűnözőket sem szabad sokáig elítélni, hisz nem ők tehetnek róla hanem rossz gyerekkor stb stb? Bárcsak itt is így menne...


2010. ápr. 15. 17:06
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
51%
lehet menni iránba, ha az annyira jó hely
2010. ápr. 15. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
Nem iránba kell menni. Itt kel megváltoztatni a törvényeket!
2010. ápr. 15. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
Hát nem t'om, de milyen köze van az iráni halálra ítélésnek, a természet rendjéhez?
2010. ápr. 15. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:

"milyen köze van az iráni halálra ítélésnek, a természet rendjéhez?"

Szerintem annyi, hogy már annyit erőszakoltak, hogy a társadalom csak jól jár vele. Egyébként szerintem is szándékos emberölésért halálbüntetést kéne adni (önvédelem kivétel). Az erőszaktevőknek, ha nem is ilyen "kemény" büntetést, de legalább 40 évig tartó munkatábort Szibériában mindenképp. A mai "langyi" büntetésekkel csak bátorítjuk a törvényszegőket (pl. Kozák Rajmund emberölésért 1.5 évet kapott FELFÜGGESZTVE!)

2010. ápr. 15. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 A kérdező kommentje:

A halálbüntetés ellen az egyik leggyakrabban felhozott dolog, az az a hibás érv, hogy mi van ha kiderül, hogy ártatlan volt...

Ilyen erővel meg lehetne szüntetni az egész igazságszolgáltatást.

Akit le csuknak 10 évre ártatlanul, és csak utána jönnek rá, hogy nem is ő volt a bűnös, annak már vissza lehet adni azt a 10 évet az életéből?

Meg különben is láthatjátok, 2007 óta le vannak tartóztatva azok az emberek. Szóval nem statáriális eljárás volt. Valószínűleg a legmesszemenőkig felgöngyölítik az ilyen ügyeket, mielőtt ilyen ítélet születne, mivel tényleg visszacsinálhatatlan.

2010. ápr. 15. 18:06
 16/21 anonim ***** válasza:
30%

Látom ez az Irán-imádat most nagy divat lett...

Menj ki Iránba, próbálj ott élni, és utána járjon a kicsi szád...

2010. ápr. 15. 18:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
100%
Az innen már csak 1 lépés érveket imádom...a majomtól az emberig is csak 1 lépés, mégse ugyanaz. Ugyanígy ha többszörösen erőszakolókat felakasztunk, nem jelenti azt, hogy azt is felkötjük, aki eldobott egy cigicsikket...
2010. ápr. 15. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
37%
Még szerencse , hogy nem ilyen degenerált,önbíráskodó,hülye és ostoba emberek szabják meg a Btk.pontjait,mint a kérdező.
2010. ápr. 15. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:

Az előző hozzászóló az önbíráskodón kívül minden rágalmát magára bizonyította azzal, hogy nem indokolta.

Egyébként miért önbíráskodó az aki egy szuverén állam törvényeiről alkot véleményt?

(Egyébként nem vagyok a halálbüntetés híve. Az életfogytig tartó kőkemény munkatábor sokkal hasznosabb a társadalom számára.)

2010. ápr. 15. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
0%

magyarul beszélő muszlimok, lehet odaköltözni!


hogy nem sül ki a szemetek őseitek kiöntöt vérét mocskoljátok össze


takarodjatok iránba, ide nem kellenek magukat kereszténynek tartó de valójában csak magyarul beszélő muszlimok :(

2010. ápr. 16. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!