Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kire szavazzak?

Kire szavazzak?

Figyelt kérdés

Én úgy gondolom, hogy sajnos vagy nem sajnos, de a legtöbb ember érzelmi vagy ideológiai alapon teszi le a voksát 1 párt mellett, még egy kis rész szokásból, de racionálisan gondolkodva kevesen.

Én próbálom átgondolni, hogy mit kéne tennem, de bármennyire is gyűlölöm a jelenlegi kormányt, nem akarok ellenük szavazni.

A legtöbb ismerősöm, rokonom aki kormányváltást akar az azért akar, mert több támogatást akar, több munkahelyet.

Nekem az a "bajom", hogy kisvállalkozó vagyok, nekem pedig 2013 óta elképesztően jó közeget biztosítottak a KATA adózással, így kvázi "megvettek".

Nézegettem a pártok programjait és a Momentumnak, illetve az LMP-nek vannak erre vonatkozó tervei, hogy szigorítani akarják a KKV szektort. A Jobbiknak van a programjában KKV támogatással kapcsolatosan, adóterhek csökkentésével, bár ez nekem irreleváns, mert én így is nagyon kedvező feltételek között működhetek. Egyébként ideológiailag a Jobbik áll a szívemhez a legközelebb, de aki érzelmi alapon szavaz, az szerintem nem normális, úgyhogy ha rájuk is szavazok, az nem emiatt lesz.

Az igazat megvallva tényleg nem tudom, hogy kinek "szurkoljak".

Azt leszámítva, hogy szétlopják az országot pofátlan és látványos módon maffia módszerekkel, illetve hogy az egészségügy KATASZTRÓFA, engem személyesen nem zavar semmi más a jelenlegi kormánnyal kapcsolatosan. Lehet, hogy kiábrándultam kicsit a politikából. Az is megfordult a fejemben, hogy nem megyek el szavazni. Nem lustaságból, hanem mert nem tudok választani. Az is egy vélemény.

Szerintetek kire érdemes tenni a voksom, ha nekem az elsődleges prioritás az egészségügy rendbetétele (főleg infrastrukturális szempontból), illetve a haza vállalkozások támogatása?



2018. márc. 31. 03:56
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
43%
"Amúgy a CAF villamosokkal is elég sok a gond pedig újnak számítanak." igen ez az amikor valakinek semmi nem jó. ha nincs új villamos az a baj, ha van új akkor meg az.
2018. márc. 31. 10:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
50%

"de orbán dönti el, hogy az állam bevételeit mire költi el. és nem nokiás dobozokban hordják haza mint gyurcsányék, hanem az orvosoknak adják!!"


Te miről beszélsz? 1300 MILLIÁRD forintok hiányoznak (az 1,3 BILLIÓ, 1.300.000.000.000, csak hogy tisztában legyél vele).



Amúgy kérdező: Listán szavazz a Jobbikra, tisztességes programjuk van, Vona tényleg törődék az országgal és nem utolsó sorban ők nem egy (pofátlan és cinikus) rablóbanda. Egyéniben meg szavazz arra az ellenzékire akit a legesélyesebbnek tartasz. (Ha nem mész el szavazni, az is egy döntés, nem tudsz mit tenni, hogy megúszd az állásfogalalást.)

2018. márc. 31. 10:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
67%

#6: "van családtámogatás: csok, ingyen tankönyv, ebéd a gyerekeknek, a kisvállalkozókat is igyekeznek segíteni, van rezsicsökkentés..."

Te barátom nem látod a fától az erdőt! Sajnos a legtöbb Fidesz szavazó ugyanilyen vak.

CSOK-ot alig kapja meg valaki. Rokonom 4 gyerekre nem kapta meg. 20 millióból NEM kapsz új házat egy 5 fős családnak, a hiányzó 10 milliót meg százból egy család, ha ki tudja termelni...

Az ingyen tankönyv a Fidesz propagandát tartalmazza és elvették a tanártól a tankönyvválasztás jogát. A nagyvállalatoknak kedveznek, mert a társasági adó a nagy cégeknek 10%-ot (19-ről 9-re) csökkent, a kisvállalkozónak meg 1%-ot (10-ről 9-re).

A rezsicsökkentést meg hagyjuk már. Nagyon unalmas már mindenkinek leírni, hogy a piaci ár jelenleg jóval alacsonyabb a "rezsicsökkentett" díjtól!


Azt persze nem látod, hogy felvásárolták a médiákat és megszüntették a sajtószabadságot! Azt nem látod, hogy pofátlanul lopnak! Azt nem látod, hogy az elvándorlással nem törődnek, csak a migránsok a probléma! Azt nem látod, hogy ők emelték 27%-ra az ÁFÁ-t! Azt nem látod, hogy az oktatást leépítik, hogy a buta embereken uralkodjanak! Azt nem veszed észre, hogy mindenbe bele akar szólni az állam!


Ez az ország szánalmas.

2018. márc. 31. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
37%

"Ez az ország szánalmas."

te vagy a szánalmas

2018. márc. 31. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim válasza:

6-os


"a hontalan gyurcsány az internacionalista eszméivel magyart uszít a magyar ellen, erre semmi szükség nincs szerintem a jövőben a magyar közéletben!"


Isten őrizzen hogy bárki Gyurcsányra szavazzon, de 4 év alatt akinek az jött le hogy az ellenzék uszít magyart magyarnak az nem tudom mit tol de kérek én is mert már nagyon nehéz nélküle! :D

Amikor a nap 24 órájában az megy a királyi M1 lakájmédián hogyha a diákok tüntetnek az ellen hogy ne összeszerelőüzem legyünk, akkor azok mind Sorosbérencek, hogyha a Kétfarkúak tüntetnek az orosz befolyás ellen, azok bolsevista anarchista libsi Sorosbérencek, ha valaki be akar engedni egy ellenőrzötten menekült muszlimot az Sorosbérenc, aki bármilyen aspektusban kritizálni meri a kormányban lévő sógor-komasági renszert az Simicskabérenc, és egyébként is MINDENKI Sorosbérenc az országban aki nem Fideszes.


Ki uszít magyart magyar ellen?

2018. ápr. 1. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim válasza:
5%

Aki a 2018 áprilisi szavazáson a FIDESZ-re szavaz, az a békére, a biztonságra szavaz, arra, hogy a muszlimok és a keresztények között ne legyen vallási háború Magyarországon, arra szavaz, hogy a magyar nemzet és Magyarország fenn maradjon és egy szép jövőt építsen mindenki számára.


Aki a JOBBIK-ra, LMP-re, MSZP-re stb. szavaz, az a terrorra, az erőszakra, a muszlimok és a keresztények közötti vallási háborúra szavaz és a magyar nemzet ellen.


Aki a JOBBIK-ra, LMP-re, MSZP-re stb. szavaz, az arra szavaz, hogy nap mint nap a muszlimok által le legyen köpve, meg legyen kővel dobálva, a magyar nők a muszlimok által meg legyen erőszakolva, a metróban, sportrendezvényeken, zenei koncerteken terror robbantások legyenek, a keresztény papok és híveik fejei le legyenek vágva stb.


Aki a JOBBIK-ra, LMP-re, MSZP-re stb. szavaz, az arra szavaz, hogy Magyarországon soha többet, ne legyen keresztény Karácson és keresztény Húsvét.


A 2018 áprilisi szavazás, az nem pártpolitikáról szól, hanem a magyar nemzet és Magyarország fennmaradásáról és jövőéről szól. Aki érti, érti, aki nem hát nem. Mindenki saját lelkiismerete szerint döntse el, hogy mit szeretne Magyarországon, háborút vagy békét, egy élhető biztonságos Magyarországot, vagy pedig egy hosszan elhúzódó, muszlimok és a keresztények közötti vallási háborút.


2015 óta a nyugat-európai híradások, főleg svédországi, arról számolnak be, hogy a muszlim migránsok, akik valójában iszlám katonák, nap mint nap több területet foglalnak el, egyfajta modernkori honfoglalóként. Ezeket a területeket ma még NO-GO zónáknak nevezik, valójában kis iszlám városok, majd megyék, ahova keresztény, vagy zsidó be sem teheti lábát. A terület foglalásokat a muszlim migránsok (iszlám katonák) terrorakciók, robbantásos merényletek, mindennapos erőszakos cselekedetek útján valósítják meg.


Amit az iszlámról és a muszlimokról, minden magyar kereszténynek tudnia kell az a következő:

Korán szerint a föld minden területe, szeglete a muszlimoknak lett rendelve, teremtve, a muszlimok azok uralkodó állampolgári közösség, míg a hitetlenek, mint a keresztények zsidók stb. azok másodrangú állampolgári közösség. Egy hitetlent megölni nem bűn, sőt dicsőség, egy hitetlen nőt megerőszakolni szintén nem bűn, sőt kötelesség. Továbbá a muszlimok, hitükhöz hűen, nap mint nap világosan megfogalmazott üzenetet továbbítanak az európai nem muszlim polgárok, azaz keresztények, szidók fele "áttérsz az iszlám hitre, vagy meghalsz." Iszlámkutatók szerint ezt az üzenetet érdemes komolyan venni.


Végezetül még egy fontos dolog, amiről jó tudni.

Az európai nem muszlim (keresztény, zsidó stb) társadalom az Európába özönlő muszlim bevándorlók nagy részét terroristáknak nevezi, hozzáteszem jogosan. De hogyan gondolkodik egy afgán, egy iraki, egy szíriai, egy líbiai, egy tunéziai, egy marokkói vagy egy algériai ember? Ezt mindenki figyelmen kívül hagyja és ezt rosszul teszi. Az afgán, az iraki, a szíriai, a líbiai, a tunéziai, a marokkói vagy az algériai emberek nagy többsége a nem muszlim (keresztény, zsidó stb) társadalmat jogtalan megszállóknak, jogtalan gyarmatosítónak tartotta/tartja, mely nem muszlim (keresztény, zsidó stb) társadalom országaikban ál indokkal/indokokkal népirtásokat végeztek, városaikat bombázásokkal porig rombolták. Az ő szemléletük is jogos. Összegezve, az európai nem muszlimok (keresztények, zsidók stb) és a felsorolt országokból érkező muszlim bevándorlók hithű ellensége egymásnak. Közel-keleten nem véletlen a következő két mondás: nem muszlimok részéről "Jó arab (muszlim) a halott arab (muszlim), muszlimok részérő pedig "Ha belemarkolsz a földbe és megszagolod azt, érzed rajta a keresztények vérét". Fel teszem a kérdést nem túl morbid és túl nagy bátorság hithű ellenséget milliós létszámban Európába beengedni? Európa ezzel a tettével, csak az öngyilkosságba és harmadik világháborúba hajszolja magát. A vallási háború Nyugat-Európában márt tart, hogy mikor vesz nagyobb lendületet csak idő kérdése.


Végezetül éljen a magyar nemzet és virágozzon a jövője. Ha valamikor össze kellett fogni a magyaroknak az most van.

2018. ápr. 2. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 anonim ***** válasza:

Aki a 2018 áprilisi szavazáson a FIDESZRE szavaz, az Orbán diktatúrájára szavaz. Arra szavaz, hogy továbbra is osztogassa a közpénzt a haverjainak. Arra, hogy továbbra is stadiont és kisvasutat építsen az oktatás és egészségügy rendbetétele helyett. Arra, hogy a maradék médiát is vásárolja meg és teljesen számolja fel a sajtószabadságot. Aki a FIDESZRE szavaz, az azt szeretné, hogy ismét az Oroszok diktáljanak, hogy továbbra is gyűlölet- és félelemkeltés legyen a kormány eszköze, hogy a civilszervezeteket tiporják el. Aki rájuk szavaz, az azt szeretné, hogy fiatalok újabb százezrei menjenek végleg külföldre, hogy itthon ne merjen senki felszólalni a rendszer ellen, hogy újabb vasfüggöny legyen és hogy továbbra is minden törvény ad-hoc módon, mindenféle egyeztetés és az érintettek megkérdezése nélkül szülessen.

Ilyen egyszerű ez. Aki érti érti, aki nem, annak úgysem lehet megmagyarázni.

2018. ápr. 2. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!