Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A szlovákok és románok miért...

A szlovákok és románok miért utálják kifejezetten a magyarokat és próbálják a történelmet is meghamisítani?

Figyelt kérdés

Például, hogy a magyarokat elszlávosították a Kárpát-medencében élő ószlávok és a középkori Magyar Királyság is csak egy többnemzetiségű, főleg szlávok és elszlávosodott magyarok által vezetett államalakulat volt, a ma élő magyaroknak semmi köze hozzá, mert ők is főleg a szlávoktól származnak. A Kárpát-medence mindig is szláv és román (dák) terület volt, csak a gonosz magyarok taszították őket szolgasorba. Persze azt gond nélkül elhiszik, hogy a Dák Királyság meg a Nagymorva Birodalom a jogelődje Romániának és Szlovákiának, de azt mereven elutasítják, hogy az avarok vagy a hunok és a magyarok között bármilyen folytonosság áll fenn (holott erre vonatkozóan is voltak már ígéretes kutatások).

Ja meg szerintük Romániát és Szlovákiát sosem foglalták el a törökök sem, viszont Magyarország egy török (oszmán) vazallus állam volt 200 évig, aztán pedig osztrák tartomány lett és emiatt a magyarok nem is vesztettek semmit Trianonnal, hanem inkább az osztrákok és valójában csak vissza lett szolgáltatva a föld a jogos tulajdonosoknak (őslakóknak).

Ja meg hogy Románia vérrel szerezte meg Erdélyt és tönkreverte a magyar sereget, miközben nem veszik figyelembe, hogy Magyarország éppen romokban hevert, valódi hadsereg nélkül, több fronton szorongatva a csehszlovákok, románok, szerbek (jugoszlávok) és franciák által, sőt korábban még több ország ellen hadat viselt párhuzamosan (pl. olaszok, oroszok). A románok meg simán kapituláltak pár hónap után 1916-ban, aztán már csak akkor ugrottak vissza a háborúba, amikor biztossá volt a Monarchia veresége és felbomlása, meg több irányból számíthattak támogatásra, miközben nekik összesen egy igazi ellenfelük volt (a bolgárok már rég kiléptek addigra a háborúból).

A szlovákok szerint egyenesen szlovák állam volt a középkori "Uhorsko" (Magyar Királyság) és ők a jogutódjai annak az államnak.


Mi értelme van ennek a túlzott történelemhamisításnak és egyoldalú szemléletmódnak, amikor semmi mást nem vesznek figyelembe, csak a saját nézőpontjukat? Nem lenne ideje már elfelejteni ezt és beismerni az igazságot, hogy a románok balkáni pásztornépként érkeztek a Balkánról a középkor folyamán, majd a török hódoltság után kerültek többségbe Erdélyben? Továbbá csak az antantnak köszönhetik Erdélyt, mivel önerejükből semmire nem futotta és végső soron lényegi ellenállás nélkül foglalták el (leszámítva a Székely Hadosztályt, de ők sem kaptak támogatást a magyar államtól.) Ehelyett dicsőséges román hadseregről meg elit alakulatokról beszélnek, akik tönkreverték a Monarchiát.

A szlovákok meg aztán a csúcs, ők is inkább beismernék, hogy pont fordítva történtek a dolgok és nem ők "szlávosítottak" el másokat, hanem ők merítkeztek keményen a cseh és magyar kultúrából és történelemből, miközben a 18. századig semmiféle identitástudatuk nem létezett.


2019. jún. 5. 13:28
1 2 3
 1/27 A kérdező kommentje:

[link]


Például itt van a Képes Krónikában található Szent István király ábrázolás. Erre is azt mondják, hogy a címert a szlovák nyitrai hercegségtől lopta, amikor még ott volt trónörökösként uralkodó, ezért ő valójában szlovák király volt és szlovák államot alapított meg, mert addigra már alig voltak magyarok.

2019. jún. 5. 13:32
 2/27 A kérdező kommentje:
Nem értem mi az oka ennek, mivel már soha nem fog visszakerülni Erdély és a Felvidék Magyarországhoz, annyira lecsökkent a magyar lakosság aránya, szóval teljesen felesleges ezekhez a tévhitekhez ragaszkodni, nem kell már félni a területek elcsatolásától, nyugodtan beismerhetik az igazságot.
2019. jún. 5. 13:34
 3/27 anonim ***** válasza:
58%

Nem arról van szó, hogy mind a 4.5 millió szlovák és mind a 20+ millió román tiszta szívből gyűlöli a magyarokat. Van egy, ultra-nacionalistákból, focidrukkerekből és pszeudo-történészekből verbuválódott réteg, aki valóban gyűlöl minket, de ezeknek a száma szerintem a két országban sem éri el a tízezret.

Nem mindegy a szituáció és a magyarok viselkedése sem. Ha egy magyar turista ellátogat Felvidékre vagy Székelyföldre (márpedig a legtöbb magyar eddig szokott menni), akkor az ott-látott szlovákok és románok nyilván nem kedvelik őket, mert azt érzik, hogy az országukban (hagyjuk most azt, hogy kié volt az a terület-- a lényeg az, hogy kié most) alsóbbrendűnek nézi őket egy külföldi. Viszont ha valaki elmegy Szlovákia északi, vagy Románia keleti/déli részére s ott derül ki, hogy magyar, akkor már kevésbé fog a fogadókon érződni az ellenszenv, sőt a többségük örülni fog, hogy ilyen távoli részekre is eljött egy magyar. És amint mondtam: viselkedés. Ha egy magyar úgy megy Felvidékre vagy Erdélybe, hogy vérig sértődik, ha a pénztáros/pincér nem ért magyarul, akkor azt gondolom, minden épeszű ember megérti, hogy a helyi nem-magyar lakosság nem fogja jó szemmel nézni.

Le lehet pontozni, szabad. De sokan nem értik, hogy a múlt lezárult és ezek a területek a közeljövőben biztosan nem kerülnek vissza Magyarországra. Én becsülöm és tisztelem azokat a külhoni magyarokat, akik kitartottak nemzetiségük mellett, s megtartották a nyelvet, de ettől függetlenül Dunaszerdahely, Galánta, Nagyvárad, Székelyudvarhely és Csíkszereda nem tartoznak Magyarországhoz, immár 99 éve.

2019. jún. 5. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 A kérdező kommentje:
Ezek hivatalos tananyagok a szlovák és román iskolákban, többek között magyar gyerekeknek is ezeket oktatják magyar nyelvű iskolákban.
2019. jún. 5. 14:01
 5/27 Balogh Bence 2019 ***** válasza:
16%
nem lehet, hogy a magyar történelmet hamisítják? :p
2019. jún. 5. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:

Minden nemzetnek megvannak a saját önigazolási módszerei. Ettől függetlenül lehet másként gondolkodni, mint amit az iskolában tanítanak, és sokan meg is teszik.


Az előző válaszoló hozzászólásával nagyjából egyetértek, ugyanakkor azt hozzátenném, hogy bár közigazgatásilag Székelyudvarhely például nem magyar város, szellemiségében és lakosságában gyakorlatilag az. Ezen semmilyen rendelet vagy törvény nem tud változtatni. Csak a demográfia.

2019. jún. 5. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 A kérdező kommentje:

Balogh Bence 2019

A magyar történelmet nem igazán lehet hamisítani, mivel a 900-as évektől kezdődően kortárs külföldi vagy hazai források jegyezték fel az eseményeket, ráadásul ott van a rengeteg régészeti lelet pluszban, a királyok sírjait is megtalálták már stb..

A szlovák meg román történelemről igazából senki nem tud semmit, a román államok annyira jelentéktelenek voltak, hogy hiába jelentek meg az 1300-as években, igazság szerint senki nem foglalkozott velük, az első románokról könyvek az 1600-as és 1700-as években jelentek meg Erdélyben. A szlovákokról meg aztán tényleg semmi feljegyzés nincs az 1800-as évekig, amikor elkezdődtek a nacionalista mozgalmak.

Ezek teljesen ellenőrizhetetlen információk, hogy időszámításunk előtt 200-ban milyen dák állam létezett Erdélyben meg a 600-as és 800-as években szláv kereskedők milyen államocskákat hoztak létre, kik is voltak a lakosai és meddig terjedt a határa.

2019. jún. 5. 14:13
 8/27 anonim ***** válasza:
79%
6-os, a 3-as vagyok. Természetesen egyet értek abban, hogy az említett települések magyar szellemiségű városok, épp azért írtam pont ezeket : ) Sosem felejtem el, mikor először, 16 évesen eljutottam Székelyföldre, s megláttam a magyar határtól fél napi zötykölődés után azt a szót, hogy ÉLELMISZERBOLT és VÁROSHÁZA, elsírtam magam.
2019. jún. 5. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
70%

Nyilván kellemetlenül érzik magukat tudat alatt, hogy a felvidéki és erdélyi értékek magyar és német emberek munkáját dicséri és csak kevés esetben szlovákét vagy románét.

Az, hogy nekem magyarként több közöm van a kassai székesegyházhoz, Vajdahunyad várához, stb, mint nekik.

És persze próbálják csökkenteni a magyarok szerepét és kiemelni a sajátjukét a terület történelmében.

2019. jún. 5. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
80%
Kisebbrendűségi kompenzáció, ill. a gonoszok hazugsága. Nekik nem számít, hogy amit mondanak, az igaz-e. Ez egy területrabló gazembernek nem számít. Az oktatásuk ezekkel mossa az agyukat 8 éves koruktól kezdve. Azt hiszik, hogy az az igaz, és épp mi vagyunk, akik hazudunk. Mintha mi azt tanulnánk, hogy a Föld lapos, és hülyének néznénk azt a kevés gömbölyű Föld-hívőt.
2019. jún. 5. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!