Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A szlovákok és románok miért...

A szlovákok és románok miért utálják kifejezetten a magyarokat és próbálják a történelmet is meghamisítani?

Figyelt kérdés

Például, hogy a magyarokat elszlávosították a Kárpát-medencében élő ószlávok és a középkori Magyar Királyság is csak egy többnemzetiségű, főleg szlávok és elszlávosodott magyarok által vezetett államalakulat volt, a ma élő magyaroknak semmi köze hozzá, mert ők is főleg a szlávoktól származnak. A Kárpát-medence mindig is szláv és román (dák) terület volt, csak a gonosz magyarok taszították őket szolgasorba. Persze azt gond nélkül elhiszik, hogy a Dák Királyság meg a Nagymorva Birodalom a jogelődje Romániának és Szlovákiának, de azt mereven elutasítják, hogy az avarok vagy a hunok és a magyarok között bármilyen folytonosság áll fenn (holott erre vonatkozóan is voltak már ígéretes kutatások).

Ja meg szerintük Romániát és Szlovákiát sosem foglalták el a törökök sem, viszont Magyarország egy török (oszmán) vazallus állam volt 200 évig, aztán pedig osztrák tartomány lett és emiatt a magyarok nem is vesztettek semmit Trianonnal, hanem inkább az osztrákok és valójában csak vissza lett szolgáltatva a föld a jogos tulajdonosoknak (őslakóknak).

Ja meg hogy Románia vérrel szerezte meg Erdélyt és tönkreverte a magyar sereget, miközben nem veszik figyelembe, hogy Magyarország éppen romokban hevert, valódi hadsereg nélkül, több fronton szorongatva a csehszlovákok, románok, szerbek (jugoszlávok) és franciák által, sőt korábban még több ország ellen hadat viselt párhuzamosan (pl. olaszok, oroszok). A románok meg simán kapituláltak pár hónap után 1916-ban, aztán már csak akkor ugrottak vissza a háborúba, amikor biztossá volt a Monarchia veresége és felbomlása, meg több irányból számíthattak támogatásra, miközben nekik összesen egy igazi ellenfelük volt (a bolgárok már rég kiléptek addigra a háborúból).

A szlovákok szerint egyenesen szlovák állam volt a középkori "Uhorsko" (Magyar Királyság) és ők a jogutódjai annak az államnak.


Mi értelme van ennek a túlzott történelemhamisításnak és egyoldalú szemléletmódnak, amikor semmi mást nem vesznek figyelembe, csak a saját nézőpontjukat? Nem lenne ideje már elfelejteni ezt és beismerni az igazságot, hogy a románok balkáni pásztornépként érkeztek a Balkánról a középkor folyamán, majd a török hódoltság után kerültek többségbe Erdélyben? Továbbá csak az antantnak köszönhetik Erdélyt, mivel önerejükből semmire nem futotta és végső soron lényegi ellenállás nélkül foglalták el (leszámítva a Székely Hadosztályt, de ők sem kaptak támogatást a magyar államtól.) Ehelyett dicsőséges román hadseregről meg elit alakulatokról beszélnek, akik tönkreverték a Monarchiát.

A szlovákok meg aztán a csúcs, ők is inkább beismernék, hogy pont fordítva történtek a dolgok és nem ők "szlávosítottak" el másokat, hanem ők merítkeztek keményen a cseh és magyar kultúrából és történelemből, miközben a 18. századig semmiféle identitástudatuk nem létezett.


2019. jún. 5. 13:28
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
35%
Nem utálják igazából senki sem foglalkozik ezekkel a szarokkal , ne egy pár idióta alapján ítélj el több millió embert
2019. jún. 5. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:

Ha annyira ostorozod a románokat és a szlovákokat, akkor a szerbeket miért hagyod ki?


Nem csináltak és csinálnak kevesebb dolgot, mint az említett népek (egyes tagjai).

2019. jún. 5. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 A kérdező kommentje:

A szerbek legalább nem ekkora suttyók. Nem ferdítik el a történelmet. Meg legalább tisztességesen helytálltak az első világháborúban és a kezdetektől fogva nyílt lapokkal játszottak, ellentétben a szlovákokkal, akik belülről bomlasztották a Monarchiát és a románokkal, akik akkor támadtak amikor az antantnak állt éppen a zászló.

Szerintem ahhoz képest nem is követeleztők nagyon, mivel csak a Vajdaságot kapták meg, a horvátok amúgy is kiváltak volna. A románok és szlovákok meg Budapestet is el akarták foglalni meg elcsatolni a teljes területét az országnak.

Ja és szerb állam legalább létezett bizonyíthatóan a 10. századtól míg a román és szlovák történelem csak egy mese.

2019. jún. 5. 18:26
 14/27 anonim ***** válasza:
47%
Frusztráltság a köbön. Szlovákia amúgy ráadásul egy kitalált műállam, így tombolnak de dühödten.
2019. jún. 5. 22:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 anonim ***** válasza:
71%

Az a baj, 11-es, hogy a „néhány idióta” között azért ott találjuk az ultranacionalista, szó szerint intenzív történelemhamisítással foglalkozó Jon Aurel Popot, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (az ország egyik legjobb egyeteme) rektorát, aki nem mellesleg a Román Tudományos Akadémia elnöke; ott találjuk (a különben részben magyar származású) Ludovic Orbant, a PNL (Nemzeti Liberális Párt; mérések szerint pillanatnyilag a legerősebb párt az országban) vezetőjét (persze a PNL vezéregyéniségei mind ilyenek); ott találjuk gyakorlatilag az összes erdélyi (és az összes székelyföldi) prefektust (teljhatalmú, Bukarestből kinevezett kormánymegbízottak, akik ha akarják, hatékonyan akadályozhatják és akadályozzák is egy teljes megye működését). Kolozsvárt 12 évig vezette polgármesterként egy ilyen ember, Gheorghe Funar. Utódja, Emil Boc mindent megtett, hogy pl. Kolozsvár határában ne lehessen kétnyelvű a helységnévtábla, pedig ez nem olyan nagyon nagy dolog (és voltak még ilyen megnyilvánulásai). Rareș Bogdan, a Realitatea TV műsorvezetője, akit a román diszkriminációellenes hatóság (!) gyakorlatilag hetente kötelezett pénzbírságok kifizetésére, amiért mindenekelőtt a magyarság ellen uszított a műsorában a PNL (az EP-választást ők nyerték) listavezetőjeként került az Európai Parlamentbe (tegyük hozzá: valaki kinevezte és valaki beszavazta). Traian Băsescu, volt államelnök (Románia félelnöki rendszer, ott ez komolyabb tisztség) azzal tornászta új pártját a bejutási küszöb fölé (igen, most parlamenti párt, és EP-helyei is vannak), hogy a magyarok ellen köpködött és a Tiszántúl annektálását vizionálgatta (a párt másik prominense, Eugen Tomac hasonló álláspontot képvisel). A román politikum kicsit kevésbé lövészárok-elvű, mint a magyar, de azért nem sok dologban értenek egyet. Azt viszont az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség, kb. a román Momentum (szemléletileg és retorikájában, úgy értem), az EP választáson harmadikok lettek, 20% fölötti eredménnyel, a román parlamentben erős a képviseletük) is büszkén megszavazta, hogy az egészségügyben ne terjesszék ki a kisebbségek nyelvhasználati jogait.

Természetesen nem azt mondom, hogy ítéljük el kollektíve a románságot mint olyat, de túl sok ilyen ember van hangadó pozícióban vagy akár döntéshelyzetben.

2019. jún. 6. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:
81%

Nem kell ezt túlbonyolítani. Egyszerűen érzik hogy nem saját földjükön élnek a tótok és oláh-ok és ez kisebbségi komplexust okoz náluk.

Ha nem így lenne akkor miért érzem azt hogy amikor Erdélyben tartózkodom akkor is úgy érzem magam mint itt Magyarországon pedig esküszöm hogy nincs bennem semmi ellenszenv a románokkal. Tök mindegy hogy milyen nemzeti színű közpad Kolozsváron nem ez számít.

2019. jún. 10. 02:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:
61%
Szerintem az egész nép alapvetően magyarellenes és pl. dákoromán-hívő. Mellesleg tolvajok ezek a népek. Szinte egyikük se adná vissza Erdélyt. Nem számít, miért, hogy csak átmosták az agyukat, vagy ilyen primitív kultúrában nőttek fel. Az sem érdekel, miért gyilkol meg valaki egy ártatlan embert. Csak az számít, hogy megteszi.
2019. jún. 10. 06:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 anonim ***** válasza:
65%

Azèrt bőven mohóak voltak.. Nagyvàrad mèg bőven magyar oldalon kellet volna,hogy legyen.. meg ha màr az etnikai önrendelkezès volt az indok akkor úgy kellet volna nézni,hogy nagyjabol mindenkinek megfeleljen.. A maradèk kevès pedig így 99 èv utàn rendezőtt volna. Ehelyett mèg a napig is vannak atrocitàsok.. ugyanaz lett csak fordítottan..


Amúgy a szerbek sem szentek, kb 50ezer magyart megkìnozva megöltek ès règebbi magyarverèsek.. A szabadkai vàroshàza szerintük a szerb èpitèszet 7. csodàja.. Valamint ők akartàk mèg pècset ès bajàt is mèg baranya is kellet volna nekik. Hallottam màr amikor az beszèlik, hogy a magyar egy kitalàlt nemzet, a 18.sz körül jött lètre.. stb


Elèg cinkes viselkedès mindegyik emlìtett szomszèdunktúl, ez az elborult nacionalizmus átka.. DE annyi biztos, ekkora területeket sajàt erőből SOHA nem szereztek volna.

2019. jún. 16. 03:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
0%

Amit le írtál Szlovákiával és Uhorskoval kapcsolatban azok mind igazak.

Ha megnézed a mai magyarok DNS felépítését többnyire balkáni (Román) vagy valamilyen kelet európai (Szlovák, Lengyel) keveréke. Ugye ahogy mi ismerjük a történelmünk a magyarok, vagyis “mi” Ázsiából jöttünk azonban a mai magyar társadalomban szinte ki sem mutatható ez az Ázsiai DNS.

Tehat, valószínű, hogy Ázsiából egy uralkodó magyar réteg jött ide, akik egyesítették az itt élő szláv, román népeket, magyarosították őket, közben ők is vettek át szláv kifejezéseket, és a többi már történelem.

2021. febr. 5. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 anonim ***** válasza:
2021. febr. 5. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!