Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Keletkezhet majd hátrányom...

Keletkezhet majd hátrányom ebből a tulajdonos - haszonélvező felállásból?

Figyelt kérdés

Elárverezték még évekkel ezelőtt a házunkat, de több hibát is vétettek közben, így anyukám - az akkori tulajdonos - pert indított.


Anyukám időközben meghalt, ezért most én vagyok a pernek a jogutódja, és úgy néz ki, hogy meg fogom nyerni, kártérítést fogok kapni. A terveim szerint a pénzből vettem volna egy lakást, amiben utána lakhattam volna az egyik anyai nagyszülőmmel.


Viszont ez a nagyszülőm most beijesztett, hogy majd elvihetik a fejem felől azt az új lakást, ezért ő kitalálta, hogy lebeszéli az ügyvéddel, hogy vegyen az ügyvéd egy lakást a perösszegből, legyen az ügyvéd a tulajdonos, neki meg nekem meg menjen rá holtig tartó haszonélvezet.


Nem tudom, hogy ez hogyan megy, de ellenérzéseim vannak. Lehet, hogy csak azért van, mert laikus vagyok a témában, de eléggé olyan, mintha már az előtt be lenne korlátozva a mozgásterem a pénzt illetően, mielőtt egyáltalán megkapnám. Mármint... ha annyira jó dolog ez a haszonélvezet, akkor miért tulajdonjogot akar mindenki, és miért nem haszonélvezetet?


Az ügyvéddel a nagyszülőm tartja a kapcsolatot, az e-mailjeire meg nagyon sok idő, mire válaszolni szokott, mert sok az ügye. Megkérdezem őt is, de gondoltam, feldobom itt is a kérdést, hátha hamarabb lesz válasz.



2020. jan. 16. 06:29
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%
Keress egy másik ügyvédet és konzultálj vele, bár én a helyedben nem mennék bele a nagyszülőd által javasolt kontstrukcióba!
2020. jan. 16. 06:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Azt esetleg ki tudnád fejteni, akár privátban, ha ide nem szeretnéd, hogy te miért nem mennél bele?
2020. jan. 16. 06:58
 3/19 anonim ***** válasza:
100%

De miért venné el bárki is a lakást a fejed fölül? Mi a nagyszülőd indoka?

Én simlisséget szagolok, másik ügyvédet kérdeznék, nem az illetékest.

2020. jan. 16. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
Barom ötlet.
2020. jan. 16. 07:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
100%

Az nem világos, miért venné el bárki is a lakást, ha jogszerüen megveszed.


Viszont ha bárkinek van egy lakása (mindegy, ogy az ügyvéd, a nagyszül vagy egy idegen) és NEKED van rá holtig tartó haszonélvezeti jogod, akkor azt teljes mértékben te használhatod, lakhatsz benne, kiadhatod másoknak, bárkinek megtihtatod, hogy akárcsak belépjen oda, és ez a tulajdonosra is érvényes, azaz minden jogod megvan a lakás használatára, egyedül eladni nem tudod! (Meg a haláloddal elvész az ingatlan, a gyerekeid nem öröklik, mert nincs tulajodnjogod)


Éppen ezért nem ad épeszü ember akárkinek haszonélvezeti jogot, mert azzal saját magát zárja ki a használatból!


De ennek ellenére nem hiszem, hogy okos dolog lenne belemenni ilyen ügyletbe, keress egy tisztességes ügvédet1

2020. jan. 16. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
100%

Ha esetleg el gondolkodtál egy pillanatig azon, hogy azért lehetne értelme számodra, mert nagy adósságod van, akkor keress rá: “végrehajtás haszonélvezetből”.


Ez a nagyszülőd anyukádnak szülője, akinek most is haszonélvezete van az elárverezett házon? Neked komoly adósságaid vannak?

Ez esetben érthető, hogy miért akarja “ügyvédetek” (idézőjel azért jár, mert nem a ti érdekeitek védi) a nagyszülőt rábeszélni arra, hogy kerüljön a haszonélvezete át egy jóval olcsóbb ingatlanra.

És lehet hogy ez a nagyszülőnek kényelmes is lenne, meg még jóhiszemű is, megvezették, hogy így neked is életed végéig van lakhatásod abban a lakásban.


Csakhogy simán árverezhető a haszonélvezeti jogod, azaz lakásban is csak nagymamád élete végéig biztosított a lakhatásod.

2020. jan. 16. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 A kérdező kommentje:

"De miért venné el bárki is a lakást a fejed fölül? Mi a nagyszülőd indoka?"


Anno az árverési összeg az nem fedezte teljesen azt az adósságot, aminek a behajtásáért lezajlott az árverezés. A nagyszülőm szerint pedig mivel a pernek én vagyok a jogutódja, ezért a bank elveheti tőlem a kártérítési pénzt is. Vagy kapásból azután, hogy megnyertem, vagy pedig később, annak a formájában, amire költöttem. Így szerinte, ha csak tulajdonos vagyok, akkor "nem vagyok védve".


Amikor legutóbb beszéltem az ügyvéddel, akkor ő még azt mondta, hogy mivel az adósság létrejöttekor és a behajtáskor is gyerek voltam (most vagyok 18), nem vettem fel senkitől semmilyen kölcsönt, ezért a tartozást nem örököltem meg attól függetlenül, hogy viszem a kártérítést. Nem vagyok adós. Nem vehetik el később az én javaimtól. Maximum abból, amit az anyukám rám hagyott. A kártérítési pénz pedig elvileg nem ez a kategória, mert az már a saját pénzem, nem pedig anyukámtól örökölt pénz.


Azért vagyok összezavarodva, mert a nagyszülőmnek állítólag mond olyan dolgokat is információként az ügyvéd, amiket nekem nem, és már nem tudom, hogy mi hogy működhet vagy nem működhet ebben a történetben.


Mindenesetre alapból, és a válaszok fényében se tetszik nekem, hogy a nagyszülőm ennyire kapaszkodna ebbe a haszonélvezet-témába. Úgy akarja, hogy neki is legyen meg nekem is, de szerintem csak túlbonyolítja, én se igazán értem, miért nem jó, ha simán lesz nekem egy tulajdonjogom.

2020. jan. 16. 08:08
 8/19 A kérdező kommentje:

#6:

18 éves vagyok, nekem nincsen semmilyen adósságom. Anyukámnak volt, a nagyszülőmnek van, de az anyukámét elvileg nem lehet átborítani az én nyakamba.


Igen, az anyukám nagyszülőjének haszonélvezete volt az elárverezett házon, és szeretne arra is, ami majd a kártérítésből véve lesz. De úgy, hogy azon neki is meg nekem is van haszonélvezetem.


Ahogy kivettem a nagyszülőm szavaiból, az ügyvéd se akarná, hogy a kártérítési összegből az ügyvéd vesz egy lakást, aminek az ügyvéd a tulajdonosa, és mi ketten vagyunk a haszonélvezői. Pont azért vetette fel, hogy segítsek én is meggyőzni az ügyvédet, hogy ez jó lesz.

2020. jan. 16. 08:13
 9/19 anonim ***** válasza:
80%
A nagyszülődnek mi köze van ehhez? Közösen vagytok a perben? Ha nem, akkor szalljon ki a temabol azonnal, te meg keress egy masik ugyvedet.
2020. jan. 16. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%

Mondjuk ez a része nagy butaság volt korábbi hozzászólásomnak:

"Csakhogy simán árverezhető a haszonélvezeti jogod, azaz lakásban is csak nagymamád élete végéig biztosított a lakhatásod."


Javítva: "Csakhogy végrehajtás tárgya lehet haszonélvezeti jog is (amin kapva kap a tulajdonos), azaz lakásban is csak nagymamád élete végéig biztosított a lakhatásod."


A többit majd később..

Hogy az ügyvéd miért keresi nagymamádat, arra a válasz a tulajdonlap (haszonélvezete van még az elárverezett ingatlanra...)


[link]

2020. jan. 16. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!