Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Ebben az esetben ki a hibás? ...

Ebben az esetben ki a hibás? Érdemes feljelentést tenni?

Figyelt kérdés

Hajtottam ki a benzinkútról, városban. A messzeségben körülbelül 100 km/h tempóval jött egy ukrán sofőr, még éppen kifértem előtte, bár abszolút nem lassított, szóval padlogázzal hajtottam ki, 90ig gyorsulva. Hirtelen megelőzött, majd satu. Éppen meg tudtam állni. Kiszállt, agresszív volt, gondoltam megijesztem, ezért emeltem a kezem, de nem ütöttem meg. Nos ő igen, amire kiszállt jobbról apám, aki levette rólam az ütlegelő férfit. Az egy kővel fülön ütötte apámat, ekkor én is megütöttem őt, de ekkorra már a két társa is beszállt a buliba. Mondtam h nyugodjanak meg, ráadásul van térfigyelő kamera, de a köves csávó még egyszer megütött, majd a két társa lefogta és elhajtottak.

A szám feldagadt, vérzett, az arcom és az orrom is bedagadt, a fejen csak fáj egy kicsit, nincs pukli, a szemüvegem eltört. Apámnak a füle vérzett, a köves ütéstől, illetve eltépte a ruháját és az arcát összekarmolta.



2020. okt. 6. 14:58
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
87%
Mindenki hibás, a verekedést pedig te kezdeményezted, úgyhogy én nem bolygatnám a dolgot a helyedben. Szerencse, hogy nem okoztatok balesetet az ámokfutással.
2020. okt. 6. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
83%

Te voltál a hibás, mert kihajtottál - teljesen szabálytalanul - egy gyorsan közeledő jármű elé. Ha csak éppen kifértél előtte padlógázzal, az azt jelenti, hogy TE rosszul mérted fel a környezetedet és kihajtottál amikor várnod kellett volna. Ilyenkor nem mentesít az ha ő 50 helyett ment 100-al a városban.

Vagyis nemcsak te voltál szabálytalan, még ráadásul veszélyes helyzetet is teremtettél, hiszen össze is ütközhettetek volna - és itt megint nem számít hogy ő "gyorshajtott"-e vagy sem, mert egyedül ő nem került volna veszélybe emiatt ha te figyelsz és nem hajtasz ki szabálytalanul.

A verekedést pedig - ahogy írták, te kezdeményezted azzal a mozdulattal. Peched volt, hogy nem ijedt meg, hanem visszaütött - mert ez annak számít. Akkor is ha te nem gondoltad komolyan, a szándékát mutattad amire reagált. Mázlid, hogy ott volt apád.

Mindketten rosszul csináltátok, szerintem érd be annyival, hogy túléltétek mind. tehetsz feljelentést, de akkor téged megbüntetnek amiért kihajtottál szabálytalanul a másik kocsi elé és amiért fenyegetted, verekedést kezdeményeztél. Lehet hogy őt is megbüntetik, de erre kicsi az esély, nem fogod tudni bebizonyítani, hogy 100-zal jött és nem 50-nel. Szerintem nincs erre szükséged.

2020. okt. 6. 15:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:

#2 Vagyok. Mielőtt kiakadnál rám, én is csináltam hasonlót, azért írtam ezt. Én is kihajtottam úgy egy kocsi elé ami még rá is gyorsított közben és én is meg kellett volna hogy várjam inkább, amíg elmegy. Mázlim volt nekem is, nem volt ütközés, meg verekedés se, csak dudálás. De bármennyire is ő volt az aki túl gyorsan jött és még rá is gyorsított, akkor is az én hibám lett volna ha baleset történik, mert én hajtottam ki elé álló helyből, ő meg haladt a maga tempójában a saját útján.

Volt már korábban kisebb balesetem - csak a kocsit törtem kissé, meg picit magamat - szintén "apró" figyelmetlenségből. tapasztalatból mondom, az ilyen intő jel, egy figyelmeztetés, hogy vedd komolyan, te sem vagy halhatatlan. Ha megölöd apádat a balesettel akkor mit csináltál volna? Vigasztal, hogy a másik túl gyorsan jött?

2020. okt. 6. 15:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:
Dehogy, nem szoktam én kihajtani más elé. Alapvetően ha ledudál vagy valami, nem is szóltam volna semmit. De egyrészt amúgy kifértem volna, ha nem is lassít (de inkább gyorsított), a fő gond meg az volt hogy megpróbált letarolni az útról, meg rám satuzott, kis híján belementem. Aztán, ennyi még nem volt elég, még ki is ugrott rám ordítva, miután leszorított az útról. Alapvetően egy békés ember vagyok, fogalmam sincs miért ilyesztgettem, ha lehet kerülöm a konfliktust.
2020. okt. 6. 15:40
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

1. Mi fenének hajtasz ki padlógázzal a másik elé?

2. Mi a fenének állsz félre?

3. Mi a fenének emelgeted a kezedet, egy vita közepén?

4. Mi a fenének jelentenéd fel, amikor a közúti veszélyeztetés és a garázdaság, mindkét sofőr esetében elég egyértelműen megállapítható?

2020. okt. 6. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:
Azért gyorsultam, mert láttam, hogy direkt gyorsul ő is mégjobban. Nem álltam félre, értsd meg. Kielőzött, többször rámhúzta a kormányt, majd leszorított az útról, hogy muszáj volt fékeznem, különben belé megyek.
2020. okt. 6. 16:12
 7/16 anonim ***** válasza:
100%

Így buktam meg buszból, mentem ki kanyarba meg durr jött egy furgon városba füstölve mint az állat. Hát ja, meg buktam tehát akkor hibás vagy mert nem adtál elsöbbséget. Mondjuk azért nem kell megverni senkit.


Mondjuk én hagynám mert félek, de ha te nem akkor tegyél feljelentést.

2020. okt. 6. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
39%
Dehogy láttad, hogy gyorsul! Azt láttad, hogy pikk-pakk utólért, tehát rosszul mérted föl, hogy kiférsz-e, (vagy csak leszartad) és szabálytalanul hajtottál ki a főútvonalon nagy sebességgel érkező autó elé!
2020. okt. 6. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:
Nem kellett volna kihajtanom, nem vitatom. Mondjuk neki se a megengedett duplájával jönni, viszont a büntető fékezés az kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát.
2020. okt. 6. 17:15
 10/16 anonim ***** válasza:
35%

Jogász hallgatóként mondom, hogy ők voltak a hibásak, megéri feljelenteni őket.


Ez a btk 164 paragrafus testi sértés+kiegészűl egy btk 339 paragrafus garázdasággal és a btk 371 paragrafus szerinti rongálással, a szemüveg miatt. Az, hogy könnyű testi sértés vagy súlyos testi sértés kísérlet esetleg a garázdaság bűntetti pozícióba van, azt feljelentéskor megállapítják.


Ez halmazat.


Látlelet és feljelenteni az ilyen alakokat.

2020. okt. 6. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!