Létezik, hogy ha feljelentenek valakit akkor a rendőrség a felejelentett személyt nem keresi meg?
A feljelentés (bűncselekmény) és a kártérítés nem zárja ki egymást.
Attól, hogy elkövet egy vétséget, vagy bűncselekményt, ami miatt ráadásul még egy felfüggesztettet is le kell ülnie, még ott van a személy kára, amiért kérhet kártérítést. (persze peren kívül is megegyezhetnek, hogy gyorsabb legyen, és legalább a perköltség kevesebb legyen.
De valószínű, hogy hűvösre kerül végre a kölök, és ott megtanulja a rendet. Gondolom, amúgy is voltak már zűrös ügyei, megérdemli, hogy legyen következménye.
Hát... jó lenne pszichológushoz, vagy pszichiáterhez is mennie, ha elkattanós, és pl. az alkoholt, drogot messze kerülnie a legkisebb mértékben is, mert gondolom, akkor pláne nem tud uralkodni magán.
Tehát a feljelentés már megtörtént, akkor biztos lesz bűnügyi eljárás, és ha beazonosítják, stb. akkor nyilván be is hívják, és akkor szépen le kell ülnie a felfüggesztettet, meg ezért is kap valamit.
Aztán ha van esze a sértettnek, akkor vastagon bevasalja rajta utána, elvégre bizonyított a kár, bizonyított az elkövető, szóval semmi akadálya nem lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!