Kezdőoldal » Politika » Törvények, jog » Szerintetek jogos a feljelenté...

Szerintetek jogos a feljelentés a tanár részéről?

Figyelt kérdés
Sziasztok, egy 15 éves, nyolcadik osztályos srác vagyok. Történt egy eset, hogy első órában a könyvtári gépeken kellett feladatokat csinálni. Ez így ment, míg az óra előtt 10 perccel kb. én felálltam a géptől, és segítettem az egyik lánynak honfoglalóban. Aztán, másnap, (ma) mikor bementem a suliba, egyből az fogadott, hogy a számítógépet, amit én használtam, valaki letöltött és kitette az asztalra egy tanár képét, 8:23 perckor. Odajött a tanár, beszéltünk egy jó fél órát, ahol elmondtam, hogy 8:23-kor már nem ültem a gépnél, illetve hogy ezt megtudja erősíteni több ember is. Illetve elmondtam a tanárnőnek, hogy mindig igazságosan bánt velem, és hogy semmi de semmi okom nem lenne az efféle "megszégyenítésre". Mindezeknek ellenére, azt mondta, ha nem tudom előkeríteni a valódi tettest, (bár azt se nagyon hiszi el, hogy tényleg nem én voltam) akkor felfog jelenteni. Ezzel az a nagy probléma, ha most meghurcolnak, mondta az ofőm, hogy akkor nem fognak semmilyen beírt iskolába felvenni, pedig már az egyikben biztos bent vagyok, és pont rendvédelmi gimnázium.. (Slussz poén, hogy én még magát a képet se láttam, hogy bárki kitette volna, arra nem voltak hajlandók, hogy megmutassák). Én már önmagában nem értem, hogy egyáltalán bárki is volt, miért kell jogi útra terelni, mert valószínűleg az a kép az internetről lett letöltve, így ha bárki megakarja szerezni azt a képet, pár betű begépelésével ez egyszerűen elérhető. Na most, én, mint vádlott, mi az istent tehetnék? Nyilván, a tettest és soha nem fogom megtalálni, melyik hülye vállalná be? Nekem az álmom az az iskola, és ha emiatt én nem kerülök be, fogalmam sincs mit csinálok, de lehet megbánom.

2017. márc. 30. 14:51
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:

És mégis milyen bűncselekmény vagy szabálysértés miatt akar feljelenteni?

Milyen kép volt az? Facebookról leszedett?

2017. márc. 30. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 A kérdező kommentje:
Hát ez az, hogy még én sem láttam a képet, de ha jól hallottam, akkor az iskola honlapjáról, ami tudtommal nyilvános, tehát bárki számára elérhető képről van szó.
2017. márc. 30. 14:59
 3/23 anonim ***** válasza:
100%

"Mindezeknek ellenére, azt mondta, ha nem tudom előkeríteni a valódi tettest, (bár azt se nagyon hiszi el, hogy tényleg nem én voltam) akkor felfog jelenteni."


Nyugodtan. Ha feljelentést tesz - mondjuk mi miatt? - akkor neki kell bizonyítani az állítását, neked meg ott van X tanú, hogy a csajjal voltál...

2017. márc. 30. 15:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 A kérdező kommentje:
Én csak azt nem értem, hogy gondolja a feljelentést, mikor az is kétes hogy ki volt, illetve egy MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ NYILVÁNOS KÉPRŐL VAN SZÓ, AMIN ELVILEG CSAK Ő VAN RAJTA, TEHÁT SEMMI SZERKESZTÉS.. Hogy a tökömbe lehet ennyi esze egy embernek, aki még tanár is???
2017. márc. 30. 15:10
 5/23 anonim ***** válasza:
100%

Ez a tanár valószínűleg csak köcsögösködni akar és rád akar ijeszteni.

Mondd neki, hogy jelentsen fel nyugodtan és készítse a bizonyítékait.

2017. márc. 30. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 A kérdező kommentje:
De ő ezt vér komolyan gondolja, megkérem majd a tanárokat hogy mutassák meg azt a gépet, amin van a kép, mert ha semmiféle szerkesztés nincs rajta, tehát még becsületsértés sem lehet, illetve ha azt sem tudja bizonyítani, hogy ezzel bárki visszaélt volna (jelenesetben ugye én), tehát nem töltötték fel sehova, akkor mégis mi alapon fog végbemenni a feljelentés? (férje amúgy jogász)
2017. márc. 30. 15:16
 7/23 anonim ***** válasza:
100%

Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, így neki kell azt bizonyítania, hogy te voltál a tettes. Mivel véleményem szerint azóta is ott üzemel az a számítógép, nem készült róla a lehető leghamarabb hiteles biztonsági mentés, kötve hiszem, hogy bármilyen bizonyíték rendelkezésre állna.

Az meg pláne kib4szott vicces teória, hogy bármilyen hátrány érte volna őt a kép kirakása miatt.

2017. márc. 30. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 A kérdező kommentje:
Ezt így a szemébe nem mertem mondani, de az ofőtől megkérdezem holnap, hogy hogy képzeli az egészet, amikor még az igazi tettes kiléte is kétes, tehát fingja sincs, csak ugye mivel én használtam azon az órán a gépet, nyilván engem gondol a tettesnek. Másik meg, ha esetleg tényleg én lettem volna a tettes, akkor egy NYILVÁNOS kép letöltése és a számítógép tálcájára kitétele miért számít becsületsértésnek, bizonyítani pedig hogy én ezzel visszaéltem (tehát feltölteni valahova, vagy bármilyen gúnyos képet csinálni belőle) nem tudja, szóval én tényleg nem értem ezt, csak rohadtul nem szeretném, hogy nekem ebből bármi bajom legyen...
2017. márc. 30. 15:31
 9/23 Andizsuzsi ***** válasza:
66%

Bárki számára elérhető nyilvános képet sem használhatsz fel kedved szerint.

Ettől függetlenül hiába jelent fel, nem bizonyítható, hogy te voltál. Amúgy tanár nem volt veletek? Nem vette észre, hogy játszotok a gépen és nem a helyeden a feladatot csinálod?

2017. márc. 30. 15:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 A kérdező kommentje:
Nem, mert ő a másik csoporttal foglalkozott. Amúgy meg, semmire sem használtam fel, mivel nem én voltam, de tudtommal senki.
2017. márc. 30. 15:57
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!