Kezdőoldal » Sport, mozgás » Extrém sportok » Milyen küzdősportot ajánlanátok?

Milyen küzdősportot ajánlanátok?

Figyelt kérdés

22 éves fiú vagyok. 174 cm magas, 72 kg. A lábam nagyon izmosak, azonban viszonylag rövidek. A karjaim is egész izmosak, viszont amióta egyetemre járok, nem mozgok annyit, így nem túl kockás már a hasam, kimondottan kezd növekedni.

Gyerek koromban másfél évet karatéztam, aztán 1 évet judoztam. 17 éves voltam, mikor el kezdtem kick-boxolni. Másfél évig csináltam. Ez eléggé bejött, tetszett a sok nyújtás, meg hogy a lábamat is használhatom. Egyetem alatt meg a krav-magát próbáltam, de nem jött be, leginkább azért, mert kicsi volt a terem, meg a legtöbb srác, aki odajárt, tesinek vette fel az egyetemen, és nem is álltak hozzá komolyan.

Most elhatároztam, hogy újra elkezdenék valamilyen küzdősportot. Azért űznék újra ilyen sportot, hogy testileg edzettebb legyek, de azért szarrá sem akarom magam veretni, na meg persze az önbizalmamnak is jót tenne. Ha már nem vagyok magas, attól még ne kelljen gyengének is éreznem magam a 185 cm-s társaim mellett.

Persze cél még az is, hogy az utcán meg tudjam védeni magam, de ahhoz úgyis több éves gyakorlás szükséges, mire éles helyzetben is kellően helytállnék. Kés esetén meg inkább csak futnék, mert abban még gyors is vagyok. :) Versenyezni nem szeretnék, időm nincs rá suli mellett. Szóval Budapesten lakom a a XI. kerületben. Most egyelőre csak rövidebb távra 1-2 évre tervezek, mert 2 év múlva már nem leszek egyetemista, változnak a körülmények.

Ti mit ajánlanátok? Én mostanában a thai-box-ot meg a box-ot nézegettem a vonaboxing.hu-n. ( Őket nyomatják nálunk az egyetemen, igazából nem tudom mennyire jók, de legalább közel vannak :))


2012. jan. 28. 00:52
 1/7 anonim ***** válasza:
aikido, wing chun, ez lesz neked jó...
2012. jan. 28. 02:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

önvédelemre nem küzdősportot gyakorlunk..

előző: Aikido és WingChun nem küzdősport..

Aikido-t amúgy sem nagyon oktatnak Magyarországon, néhány városban van jó edzés, de szinte mindenütt kamu sz.ar. ami mondjuk a kravmagánál oké hogy jobb, de nem ez a szint amit meg kéne pályázni.

Kérdező, kravmagát nem is lehet komolyan venni. mint ahogy a Narútót sem kell komolyan venni.


menj el boxolni, vagy birkózni (szabad fogású). a rövidebb végtagjaidhoz jobb a birkózás, de igazából amit gyakorolsz, abban leszel jó..

Pesten mehetsz még Savate-ozni, az azért megér egy kipróbálást.

önvédelemre meg Kali-zni, vagy a Zölleihez jujutsu alapú katonai kézitusát tanulni. talán ő a legajánlottabb. nagyjából :)

2012. jan. 28. 07:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 Texas Tex válasza:
Én Thai-box edzére járok vidéken és nagyon szeretem. Nagyon lemozgat és itt sok a lábmunka. Ha Pesten élnék akkor biztosan ellátogatnék Karacs Attila edzéseire. Van weblapja is, keress rá. Mondjuk ő k-1 edzéseket tart, szóval nincs benne klincselés, de biztosan nagyon jó... Thai box-ban egyébként nem számít, hogy milyen magas vagy. hasonló testalkatú emberrel edzel párban és kész.
2012. jan. 29. 12:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
A box és a birkózás nagyon jó, de sajnos nem minden egyesület tart igazán jó edzést, vagy figyel oda rendesen a tagokra (vannak rossz tapasztalataim.)
2012. jan. 30. 22:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

ha a box és birkó edzésekkel vannak rossz tapasztalataid, akkor szerencséd hogy nem látogatsz "harcművészet" edzéseket.

napokra elmenne az életkedved olyan kamu sz.arok vannak. szégyentelenek...

2012. jan. 31. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
Ahogy előttem írták, thai boxból vannak nagyon jó egyesületek, pl Twins, Re-gym, de a 11. kerben van Alle azon belül Gilda Max, ott van box nem is olyan horror áron és ahogy elnéztem eléggé jó edzéseket tartanak, én mondjuk oda kondizni járok de be-be fogok nézni 1-1 boxra is a közel jövőben:)
2012. jan. 31. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 Texas Tex válasza:
Ha már reklám akkor megemlíteném az Unicentral Bull's egyesületet Győrben és külön tisztelettel Grónai Sándort, aki több helyszínen is tart edzéseket. Minden edzés után kivagyok, de már alig várom a következőt. Erről kell szóljon...
2012. febr. 4. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!