Kezdőoldal » Számítástechnika » Weblapkészítés » Miért nem sikerül neki elhelye...

Miért nem sikerül neki elhelyezkedni?

Figyelt kérdés

A párom már több mint 3 éve frontend fejlesztőnek tanult munka mellett. Az informatika szakot az egyetemen nem fejezte be. Több saját weboldala is van, azonban a komolyabb lehetőségek valahogy sosem jönnek össze neki. 1 éve felvették egy külföldi céghez (csak külföldön keresett, mert otthon, vidéken kb. lehetetlen megélni ebből), de ez a cég is csak kb 1 éves keresgélés, folyamatos interjúk után volt hajlandó szóba állni vele (nem utolsó sorban sokszáz km-t költöztünk érte). Kb 500 euróval kevesebbet keres, mint amit a jogszabályok szerint kellene (hogy hogy tusolták ezt el, azt nem értem), ráadásul mindig csak az alap munkákat sózzák rá, a komplexebb munkákra vannak nekik profik, akik más cégektől jöttek. Bár neves, az országban top cégnél dolgozik, az 1 év alatt alig tanult valamit, mivel többnyire Wordpress oldalakat meg alap frontendes munkákat csináltatnak vele. Most 1 év után váltana, de sehova nem veszik fel, csak egy nagyon lepukkant cég venné fel egy nagyon alap munkakörbe, ahova a párom nem akar menni. Egyébként többen azt írják, hogy a jelentkezése "nem tudta őket meggyőzni". Mit akarnak úgy mégis a cégek? A következőket ismeri a párom:

HTML5, CSS3, Less, Sass, JavaScript, JQuery, Bootstrap, Php (alapszinten, egy saját kisebb cms-e van), MySQL (szintén alap), ezek mellé pedig ismeri a Wordpresst, Photoshopot, illetve tanulja az Angular JS-t. Otthon tanul, önszorgalomból 3 éve, van 1 éves munkatapasztalata egy neves cégnél, mégsem áll vele szóba a legtöbb normális cég, ahova normális munkakörbe keresnek embert. Mi kell még nekik? Senior fejlesztő junior áron?

Esetleg hogy lehetne a párom jelentkezését jobbá tenni?


2016. jún. 24. 09:42
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
66%
Nem nagy segítség, de próbáljátok meg a LinkedIn-t. Pluszban bombázzátok az összes álláskereső oldalt. Sajnos tapasztalataim szerint még egy élvonalban lévő, jeles diplomást sem vesznek fel, mert nekik kell a "tapasztalt munkaerő". Csak nem látják az erdőtől a fát. Ígéretes, amit a párod tud és tanulni !akar!. Minden sajnos idő kérdése. Ha már kapott komoly/startup cégtől elismeréseket, referenciákat, akkor nagyonn keresletté válik a piacon. Előre is elnézést kérek, ha tárgyiasítom, de sajnos ez a cudar valóság. Mi fejlesztők is csak robotok vagyunk, akiket ki lehet használni a tudásunk miatt. Szégyenletes bevallani, de sajnos így van.
2016. jún. 24. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 A kérdező kommentje:

Igen, kihasználják az embert, folyamatos továbbképzés, tanulás, túlórák, megfizetni meg nem akarják az embert. Perpill a párom annyit keres itt kint, mint egy gyári munkás vagy egy raktáros, de pl egy pincér borravalóval már jóval többet visz haza, mint ő. Ezért tanult ennyit. Úgy fogtuk fel az elején, hogy nagy, neves cég, biztos jó referenciái lesznek majd itt, biztos sokat fog tanulni, de sajnos nem így lett. A normális munkákat kiadják a 8-10 éves tapasztalattal rendelkezőknek, a párom meg esélyt sem kap a tanulásra. Gondolom, kellett nekik egy ember, aki egyszerű Wordpress oldalakat csinálgat napi 10 órában alacsony fizetésért (túlóra persze nincs fizetve, sem kiadva).

A kérdés az, hogy érdemes még ezzel a szakmával szívni, érdemes még további energiát ölni a tanulásba, és ha igen, mit érdemes tanulni? Mi lehet az, amiért egyből elutasítják a páromat a cégek? Ha ennél a cégnél marad, 5 év múlva sem fog többet tudni.

2016. jún. 24. 10:00
 3/27 anonim ***** válasza:
73%

Ameddig nem talál rendes állást,addig képezze magát.

Ötvözze az eddig ismert technológiákat.

Hozzon létre magának komplex projektet.

Ha Frontendes,de említetted a PHP-t és van saját CMS-e,akkor érdemes lehet egy tárhelyet+domaint erre áldozni és a CMS-t tovább fejleszteni,rá témákat csinálni,bővítményeket írni.


Ebből folyamatosan tanul otthon,emellett + referencia lehet ha tényleg negálja a rendszer a helyét.


Addig kereshet munkát.

2016. jún. 24. 10:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
*megállja,bocsánat
2016. jún. 24. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:

"HTML5, CSS3, Less, Sass, JavaScript, JQuery, Bootstrap"


Ez a felsorolas teljesen alap, ez a minimum, amit ismerni kell egy frontendes allasnal.

De itt sem mindegy, hogy mennyire.


Backenden dolgozom 10+ eve kezdtem el ilyesmikkel foglalkozni. Siman mondtam, hogy hu de jol ertek ehhez, de az kb koszono viszonyban sincs azzal pl, amit a mostani munkahelyemen a frontendesek csinalnak.


Tanuljon meg, mert 3 ev es a felsoroltak nem valami sok meg.

(A seniortol meg valoszinuleg eleg messze van, jo esetben a juniorban tart jelenleg a parod.)

2016. jún. 24. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy még junior kategóriába sorolható a párom, én csak arra utaltam a korábbiakban, hogy a cégek 10+ év tapasztalattal akarnak itteni viszonylatban piti pénzekért jó munkaerőt. De ezek szerint, ha ilyen kisujjból visszautasítgatják a páromat, hogy legtöbbször az interjúig sem jut el, akkor találnak balekokat, akik ezt a sok-sok év alatt felhalmozott tudást apró pénzért bocsátják áruba. Azt meg abszolút nem értem, hol a nagy "hiányszakma" meg a "micsoda kereslet van informatikusokra" dolog, amit annyian hajtanak. Én azt látom, hogy borzasztóan nehéz ez a terület és ha ezt előre láttam volna, hogy mennyi áldozattal jár, 100%, hogy lebeszélem erről a páromat (eleve én beszéltem rá, én hülye). Semmi életünk nincs azóta, mióta ezt tanulja, csak nagyvárosban élhetünk, mikor mi vidéken akartunk, csak külföldön, mikor nem akarunk itt lenni. Azt reméltük, ennyi ismeret már azért jó lesz arra, hogy valaki legalább szóba álljon vele, de ezek szerint nem.
2016. jún. 24. 10:29
 7/27 anonim ***** válasza:
Én csak azt tudom mondani,hogy tanuljon tovább folyamatosan,ismerje meg a mai trend technológiákat,és keressen folyamatosan állást. Egy nap adjon 10+ jelentkezést egy CV-vel,ha ez lehetséges.
2016. jún. 24. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 A kérdező kommentje:
Sajnos kicsi az ország napi 10+ jelentkezéshez (Ausztria), inkább úgy látom, országszerte hetente jó, ha 5 új állás van (a többi mindig ismétlődik, valahonnan már fél éve nem írtak vissza, de még mindig kinn az állás). Annak lehet értelme, hogy feljavítjuk a jelentkezését? Pl a referenciái, amiket maga, otthon csinált, nincsenek meg németül, ezeket lefordítani? Jobb motivációs levelet írni?!
2016. jún. 24. 10:49
 9/27 anonim ***** válasza:

Mondjuk az valoban igaz, hogy hiany van.

Mint mar irtuk, a tapasztalata tul keves.

Mi sem talalunk 1 eve egy kompetens fejlesztot, pedig boven atlag folott fizetunk...


Atlagos cegekhez mondjuk eleg konnyu bekerulni, valamit rosszul csinal.

En ugy hogy nem keresek allast kapok hetente legalabb 2-3 ajanlatot.

2016. jún. 24. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
Ha nem megy, akkor pályát kell váltani. De ehhez fel kellene ismerni, hogy halott lovon ül az ember. Én is évekig tanultam webfejlesztőnek, ennél valamivel kisebb tudás anyagot szedtem össze, de elhelyezkedni én sem tudtam. Másfél évvel ezelőtt a korábbi hobbim a 3D modellezést vettem elő, és fél éve elkezdtem felrakni az első assetjeim különböző Game Enginek alá, most havi 100-150 ezer jön be belőle havonta, nincs főnököm, és ami a legjobb azt csinálom amit szeretek. Én csak azt tudom mondani, hogy 3 év nem sok, de ha nem ismeri fel, hogy váltania kellene, akkor lesz abból 10 is, és az már tényleg sok. Sajnos a világ ilyen, ha valami nem megy, akkor alkalmazkodni kell.
2016. jún. 24. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!