Kezdőoldal » Szépség és divat » Bőr- és hajápolás » Más is járt már így vagy csak...

Más is járt már így vagy csak én vagyok ilyen balek/szerencsétlen?

Figyelt kérdés

Egyik osztálytársammal kitaláltuk, hogy elmegyünk egy fodrászatba hajat egyenesíttetni. 5000 forint volt, amit furcsállottam, mert azt hallottam, hogy ennél jóval drágább, de gondoltam, legalább olcsóbban megúszom. Nem konkrétan azzal a fodrásszal beszéltem meg, hanem aki csinálta, hanem az ő főnökével: ő azt mondta, hogy olyan, mint a dauer, 5-6 havonta kell újra egyenesíttetni, ahogy nő le. Ellenben amikor már kész volt a hajam, a fodrász mondta (még csak nem is nekem, egyik kollégájának csak úgy elejtette ezt a megjegyzést), hogy 6 hétig tart. Kértem vágást is, mivel úgy sem volt drágább (gyanakodhattam volna, ez azért már sok a jóból), sokat vágott és nagyon csúnyán. A lépcsőzetes vágás olyan lett, mintha kenőkéssel nyiszatolta volna.

Ma reggel láttam, hogy a hajam, aminek egyenesnek kellett volna lennie, semmiképp sem egyenes, két oldalon teljesen máshogy áll, az egyiken kifelé ugrik, a másikon befelé. Párás volt az idő, és még jobban felugrott a hajam, pedig elvileg nem szabadna.

Olyan pocsékul érzem magam, állandóan rámjön a sírás, nagyon csalódott vagyok, és átkozom magam, hogy ilyen ostoba vagyok. Ami olcsónak tűnt, az valójában kidobott pénz a semmire, pontosabban még annál is kevesebbre.

Igazából csak jól esett kiírni mafamból, de ha van hasonló tapasztalatotok, vagy csak valami, ami megvígasztalna, örülnék, ha megosztanátok.


2013. okt. 9. 08:18
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
tegyél föl egy képet a frizurádról, majd megmondjuk.
2013. okt. 9. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:

Én a helyedben visszamennék reklamálni, hogy mégis hogy gondolták ezt. Nem azért fizetsz, hogy aztán jól átverjenek.


De ti meg lehettetek volna okosak és elmehetettetek volna egy minőségi szalonba, vagy egy olyanba, ahol akár ismerősök pozitív eredménnyel voltak. Egy tartós hajegyenesítés 15-30 ezer körül mozog. Máskor előbb nézzetek utána a dolgoknak és örülj, hogy csak 5000 körül fizettél és nem kértek többet a csalásért.

2013. okt. 9. 08:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
Menj vissza reklamálni.
2013. okt. 9. 09:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

Később tudok csak felrakni, most egyedül vagyok, nem tudom úgy lefényképezni, hogy jól látszódjon, az önkioldó meg nem jó barátom.

Tudom, hogy én is lehettem volna okosabb, utólag már verem a fejem a falba, hogy lehettem ennyire idióta. Nem gondoltam, hogy gagyi hely, de ezek után messziről elkerülöm, az biztos.

Most néztem meg tükörből, hogy hátulról hogy néz ki, az kriminális. Egyenes, de a vágás annyira gáz, hol rövidebb, hol hosszabb, teljesen egyenetlen. Így akár magamnak, tükör nélkül is el tudtam volna cseszni.

A barátom (akinek már jól kibőgtem magam) is azt tanácsolta, hogy reklamáljak, de nem merek, elég önbizalomhiányos vagyok e táéren, úgy tűnik.

2013. okt. 9. 10:14
 5/15 anonim ***** válasza:
olcsó húsnak híg a leve.
2013. okt. 9. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
nem csak keratinos hajegyenesítés létezik. Van olyan, amit sima dauervízzel kell csinálni, de göndörítés helyett a hajat egyenes állapotba kell hozni. Talán ezt csinálták.
2013. okt. 9. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
Utolsó válaszoló, szerintem az lehetett, amit Te írtál. Kiegyenesítette celofánon (a fodrászok beszélték egymás között, hogy kartonon kellene, de nem vettek, istenem, látszik, hogy nem egy profi hely, olyan hülye vagyok, hogy nem mondtam azelőtt viszlátot, hogy ez lett volna!), rákent valami cuccot, 40 perc múlva lemosta, megint rákent valami cuccot, lemosta, levágta jó sz@rul, megszárította és kivasalta. Ez az lehet, amit írtál, nem?
2013. okt. 9. 13:44
 8/15 Je Veux ***** válasza:
Akkor itt az ideje, hogy a sarkadra állj. Engem mindig a düh bátorított. Aztán egy pár alkalom után düh nélkül is megtanultam reklamálni.
2013. okt. 9. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim válasza:
szerintem egész nyugodtan visszamehetsz reklamálni..ez lenne a minimum...
2013. okt. 9. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Akkor tényleg azt kellene tennem. De olyan teszetosza vagyok, hiába szeretném elhitetni magammal, hogy öntudatos, magabiztos vagyok, ilyen helyzetekben derül ki, hogy inkább egy kisegér. Talán meg sem mernék szólalni, de biztosan jót tenne az önbecsülésemnek, ha panaszt tehetnék:)
2013. okt. 9. 17:31
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!