Kezdőoldal » Szépség és divat » Egyéb kérdések » Túl nagynak tartom a mellem,...

Túl nagynak tartom a mellem, mit tegyek? 17/L

Figyelt kérdés

Nagyon korán kezdett nőni a mellem, többek közt ezért is utálom annyira. Már elsőben A méretű melltartó kellett, harmadikra pedig már C-s volt! Ötödikben E-sre nőtt, én voltam az osztály tehene, pedig kövér amúgy egyáltalán nem voltam (most sem vagyok az), sőt, csak a mellem miatt tűntem annak... Hetedikre G-s lett, aztán úgy tűnt, megállt a növése. Azt hittem, képes leszek elfogadni, vagy megbékélni vele, de nem tudtam.

Erre nyolcadik utáni nyáron újra nőni kezdett, egy nyár alatt megnőtt H-ra, aztán újra kicsi nyugi következett. Kilencedik osztály második félévében megint nőni kezdett, végül tizedik elején állt meg, 75/J mérettel... Azóta nem nőtt (tizenkettedikes leszek), de remélem nem is fog... Nagyon szégyellem!! Már mellkisebbítő műtéten is gondolkodom...

És valószínűleg anyukámtól örököltem ilyen nagy méretet, de neki is "csak" F-es mellei vannak, nekem miért nőttek 4 kosárral nagyobbra?? Iszonyúan zavar! Főleg, hogy a húgomnak (15 éves) meg csak C a mérete, így az enyém a legnagyobb a családban :(

Kérlek normálisan válaszoljatok! Köszii :*

(és nem vagyok kövér, 167 centi vagyok 56 kilóval) és képet nem küldök senkinek



2016. jún. 24. 19:36
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
27%

Szerintem ennek inkább örülnöd kéne. :)

Bármint jó vékony alakod van, ráadásul a melleid is nagyok. Minden pasi álma. :P 21F

2016. jún. 24. 19:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 A kérdező kommentje:
Tudom, de én egyszerűen gyűlölöm. Lehet, hogy ez kiskoromból is fakad, nagyon (nagyon) korán kezdtek nőni, mindenki csúfolt, meg én sem tudtam mi történik, ezért megutáltam, és ez azóta sem szűnik... ://
2016. jún. 24. 19:40
 3/20 anonim ***** válasza:
100%

Kis korban mindenért csúfolódnak a gyerekek. De majd megtapasztalod már, hogy idősebb korban értékelik inkább, mert nőiesebbé tesz.

Majd egyébként te is megszokod, csak még fiatal vagy. :)

2016. jún. 24. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/20 anonim ***** válasza:
40%
Örülj már neki ha nagy!!! Én imádom a nagy melleket és én is hatalmasat szeretnék!!!
2016. jún. 24. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
46%
Ugyanúgy semmit nem tudsz csinálni a műtéten kívül, mint azok akiknek túl kicsi vagy nem egyforma. Próbálj megbékélni velük.
2016. jún. 24. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 opened paradise ***** válasza:

A műtéttek az a baj,hogy utána lehet kancsalok lesznek a bimbók. Meg alapból veszélyes is.

Szerintem nem a melleiddel van baj,amíg nincs gerinferdülésed (bár ekkorát szerintem még életemben nem láttam. Sajna:D) ,hanem a lelkeddel. A gyerekek mindenért ki tudnak pécézni valakit. Mostmár tuti nem csúfolna senki sem. Legalábbis ezzel.

2016. jún. 24. 20:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/20 anonim válasza:
23%

Adnál át egy kicsikét belőle?

Most komolyan, ennek örülnöd kellene. Mit meg nem adnék ha nagyobbacskák lennének a melleim. :(


Inkább legyen nagy, mint kis szúnyog csípés.

Ne szégyelld, inkább érezd magad SZERENCSÉSNEK! :)


15/L

2016. jún. 24. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
30%

Hidd el, hogy hihetetlen szerencsés vagy! Igazi bombázó lehetsz! Bárcsak több lánynak lennének hasonló adottságai!

26F

2016. jún. 24. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 anonim ***** válasza:
68%
Ebben semmi szégyellnivaló nincsen, viszont ettől még te érezheted annak és számodra lehet zavaró. Kívülállóként könnyű mondani, hogy örülj neki, hogy nagy meg fogadd el, de azért ez nem ilyen egyszerű. Nekem kicsik a melleim és ráadásul nem is szépek. Hiába mondják rengetegen, hogy egy lánynál/nőnél nem a mellek mérete, formája a lényeg (alapvetően szerintem sem), azért ez igenis fontos dolog egy lány számára és az nagyon rossz, ha valaki nem érzi jól magát a bőrében és nem elégedett magával. Ha sajnos valakit esetleg bántottak is miatta, akkor az csak még rosszabb és az komoly sérüléseket tud okozni. Előfordulhat, hogy a jövőben meg fogom műttetni a melleimet mert jelen pillanatban nem vagyok velük elégedett és maguktól úgysem lesznek szebbek sosem. Én nem szeretnélek rábeszélni a műtétre, ez abszolút az ember saját döntése legyen. Viszont meg tudom érteni, ha valaki így dönt egy ilyen helyzetben, mert egy ekkora mellméret amellett, hogy kényelmetlen lehet vagy esetleg esztétikailag nem felel meg számodra, egészségügyi problémákat is okozhat a súlya miatt.
2016. jún. 24. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/20 anonim ***** válasza:
46%
Van J méret????
2016. jún. 25. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!