Mit tennétek a helyemben? Próbálkoznátok még vagy feladnátok?

Egy éve megismertem egy lányt. Nekem azonnal megtetszett, finoman közeledtem is hozzá. Minél többet beszélgettem vele annál nagyobb volt a vonzódásom iránta, viszont konkrétan elhívni nem mertem akkor, féltem az elutasítástól, úgy éreztem, túl szép ő hozzám (egyébként ő az első akibe életemben ennyire belezúgtam).

Úgy éreztem egész jó beszélő viszonyban voltunk ám nekem továbbra sem volt bátorságom úgy közeledni felé, míg nem egyszer csak külön utakra váltunk. A kapcsolatot nem tudtam vele tartani tovább, hiába kerestem nem találtam (talán nem is volt) fenn pl a közösségi oldalakon. Az egész télen a fejemben járt, de tehetetlen voltam, meg talán hülye i,s hogy hagytam akkor elmenni. Aztán amikor már egyre kevesebbet gondoltam rá, egyszer csak jelölést kaptam a fészbukon tőle, na onnantól kezdve megint rám tört minden, ha értitek mire gondolok.

Szinte azonnal írtam neki, kérdeztem mi van vele, aztán tök általános témák is előkerültek. Olyannyira jól mentek a dolgok, hogy nap, mint nap órákat beszélgettem vele. Míg nem elég erőt kezdtem érezni ahhoz, hogy itt a lehető legjobb alkalom, hogy megkérdezzem, találkozhatnánk e, lehetne e több, mert én igazából megmondva, már többet akartam az online csevegéstől.

Megjegyzem, 100 alkalomból ő legalább 90-szer írt rám, volt olyan, hogy éppen beléptem már írt is. Szinte rosszul éreztem magam, hogy mindig ő keres. Tulajdonképpen fél évig abból állt ki az internetezésem, hogy vele beszélgetek. Aztán mire nagy nehezen rászántam magam (persze eltelt pár hónap ami alatt finoman célozgattam erre-arra, de rendre kerülő választ kaptam) hogy elmondjam neki mi a helyzet, szépen pofára estem, azt mondta csak barátnak tekint, de így is találkozna velem, mert jó fej vagyok, aranyosnak tart.

Persze padlóra kerültem, akkor úgy éreztem hagynom kéne, sőt talán most is úgy érzem hagynom kellett volna. De ő írt, bújt, mintha misem történt volna, de én egyszerűen nem tudom őt barátként kezelni, volt, hogy egy hétig nem írtam neki vissza, besértődött, de mindig visszatáncoltam, pedig tudom hülye lépés volt mindig. Kettesben való találkára nem tudom elhívni, igaz én rögtön mondtam neki, barátként biztos nem tudok majd vele beszélni (megpróbálná kezelni a helyzetet azt írta). Azóta is szinte nap mint nap beszélek vele, elcsalni viszont nem nagyon tudom, mert tudja mi várna rá, pedig nem vagyok rámenős, sőt, hülyére izgulnám magam. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy hagyjam, vagy ne, mindig reménykedem. Bunkó se akarok lenni, hogy ha már nem adja be a derekát otthagyom, mert tényleg nagyon aranyos velem. De mit tehetnék? Nem tudja eldönteni hogy akar e valamit vagy nem? vagy csak egyszerűen jó vagyok chatpartnernek? Ami még érdekes, ha titkolózva beszélek, valamit nem akarok elmondani, akkor bevágja a durcát. Ha pl azt mondom neki, megyünk valamerre a haverokkal nem azon sértődik be hogy ő nem jön, hanem hogy úgy gondolja más lánnyal megyek és azért. Pedig ha őt hívnám vélhetően nemet mondana. Tudni érdemes róla, hogy nem bulizós, otthonülés, bár én sem vagyok egy eljárós, de vele mindenben benne lennék. Nála így mostanában csak a chat létezik.

Ami változott a kezdetiekhez képest bennem, hogy már közel sem vagyok olyan beszari mint akkor, így kb folyamatosan nyomom neki a bókolást, udvarlok ezerrel annak ellenére is hogy elutasított már, de persze úgy érzem szarba se veszi csak megköszöni, örül neki, meg hogy kedves vagyok meg így meg úgy. Az utóbbi időben mert tényleg baromi hülyén érzem magam miatta, hogy miért hajtok én ennyit a semmiért. De hát hülye az ember ha szerelemes ugye?

Ez egy olyan herce-hurca gyerekek, hogy már-már vicces, senkinek nem kívánom ezt a helyzetet. Egy pár tanácsotok ha lenne örülnék neki. Bocs hogy kicsit hosszúra nyúlt, köszönet annak, aki elolvasta.